A könyvjáró

Bocsáss meg I

"A megbocsátás nem érzés, hanem döntés kérdése."
/Gary Chapman/

Egyszer csak egy kopogás zavart meg. Kelly lépett be egy díszes dobozzal.
– Hozta egy öltönyös alak, Damientől.
– Máris letelt a három nap? – néztem fel csodálkozva.
– Igen. És aggódok miattad. Még azt se mesélted el, Damien mit mondott.
– Elmondta, hogy valóban átkerülünk abba a történetbe amit olvasok, ő az akinek vigyáznia kell rám. És mintha tényleg megbánta volna amit tett...
– És a kettőtök közötti dolgokról...
– Azt mondta minden amit odaát mondott igaz volt. És ott mondott olyat is, hogy az övé vagyok. Amikor féltékeny volt Aricra. Vagyis én azt hittem csak úgy tesz, de...

– Akkor megértem, hogy össze vagy zavarodva. De ha megjegyezhetem, szerintem tényleg komolyan gondolta. Úgy tűnik, Damien nem is csak egy vagy két éjszakát szeretne tőled.
– Félek többet adni neki. De hát nem késtem már el? Így is beleszerettem elvégre...
– Hát ahogy hallottam, nem kell azonnal válaszolnod. Damien csak azt szeretné, hogy ne haragudj rá, és ezért elég sokat gondolkozott rajta...
– Mit tudsz? – hunyorogtam rá
– Nem lenne meglepetés, ha elárulnám. És nem is tudok mindenről. De Mark szerint nem sokat aludt Damien az elmúlt napokban. Hagylak kibontani a dobozt, és vegyél fel valami mást, ez borzalmas, még tőled is.

Kérdőn néztem végig magamon. Egy elnyűtt kissé foltos póló volt rajtam, egy rövid shorttal. Azt sem tudtam, hogy van ilyen rémes ruhám, hogy került ez rám? A fürdőszobába mentem rendbe szedni magam, szemöldökszedés és társai, hiszen minden nő tudja... majd egy csinosabb melegítőbe bújtam, aminek a topja csak a melleimet takarta. A kezembe vettem a csomagot, furdalt a kíváncsiság mi lehet benne, de kicsit féltem is, habár nem tudtam volna megmondani mitől. Kinyitva egy a doboz méretéből is láthatóan hatalmas örök-rózsafát találtam, ami üvegbúrában volt. Gyönyörű volt főképp hogy vörös, lila és rózsaszín színbekben pompázott. Álomszép volt, el kellett ismernem. Hamar megtaláltam a helyét a polcon. Miközben azon tanakodtam, hogy mit is kellene most csinálnom. Végül a könyvesbolt mellett döntöttem. Ezúttal Kelly is velem tartott, aggódott miattam, és rengeteg mesélnivalója volt. Gyorsan repült az idő, hamar összeszedtem a könyveket amiket szerettem volna. Lett vagy 10 ezúttal, és igyekeztem óvatosan választani. A kasszánál azonban miután lehúzták közölték velem, hogy semmit sem kell fizetnem érte, Damien fizeti ezt a vásárlásomat. Szóhoz sem jutottam, csak pislogtam. Alapvetően elleneztem volna, de csak egy alkalom, ilyen random módon...

– Vissza kellene még menned pár könyvért. – nevetett Kelly.
– Tudod, hogy utálom, ha valaki a pénzével jön... és egyébként is, dehogy.
– Azért csak értékeled egy kicsit.
– Igen, ezt igen, mert tudom, hogy jó szándékkal tette. És nem esett annyira túlzásba vele...
– Akkor alakul?
– Tudod, hogy az ajándékok miatt ugyanúgy rosszul esik, nem tudom miért lenne jobb tőlük. De az igyekezete mindenképpen számít. Hogy próbálja kifejezni, hogy mennyire gondolta komolyan.
– Akkor mindketten tudjuk mi lesz ennek a vége.
– Végülis igen, de még tuti nem fogunk összejönni meg semmi. Azt se tudom már ki is ő...

Hamar hazaértünk szerencsére, még mielőtt Kelly túlzottan fellelkesedett volna. Úgy tűnt, ő nagyon pártolja, hogy együtt legyek Damiennel, nem tudom mit látott meg benne amit eddig nem, vagy mi történt a zombiknál a temetőbe, nem mondott erről semmit. De érezhetően nagyon pozitív véleménye volt Damienről, és az ő szavára adtam. Otthon hiába szerettem volna még nem álltam neki egyik könyvnek sem. Inkább lekötöttem magamat. Egy boszorkás mese-sorozatot néztem, ami ugyan bénának indult, de egészen beszippantott végül. Késő éjjel volt már mire elaludtam.

Reggel alighogy magamhoz tértem ismét egy dobozt pillantottam meg. Ez jóval kisebb volt, mint a másik. Minden nap egy ajándék? Nem viszi kicsit túlzásba? Azért izgatottan bontottam ki. Egy becsomagolt valami volt benne, melyet kibontva egy könyvet pillantottam meg. Ami egy régi kedvencem volt, Shanon Hale: A suttogó. Beszerezhetetlen volt. Mindenhol vadásztam már rá évek óta. Erre most itt van a kezemben, hála Damiennek... lehunytam a szemem, nehezen bírtam ki, hogy ne olvassam újra. De még ma sem akartam olvasni, és éjjel könyvbe kerülni... Vele. Még kíváncsi voltam mit tartogathat. Bár már nagyon hiányzott. Annyira hozzászoktam, hogy sűrűn látom... Forgatgattam a könyvet és persze azért ki is nyitottam. Ekkor egy gyönyörű könyvjelzőt pillantottam meg. Egy hollóhát címer volt valami fémből, majd zászlóként alul anyagból a Hollóhát szavai álltak: „Wit, learning, wisdom" Csodás volt. Forgatgattam a kezemben, és álmodozva néztem. Sosem láttam még ilyen szép kidolgozással kb semmi hollóhátas dolgot. Egyből jól látható helyet kapott a könyvespolcomon.