Jeon Jungkook a VT kozmetikai cég vezetője egy megbízható titkárt keres. Így talál rá Park Jiminre, akinek mondhatni két személyisége van. Nappal egy ártatlan tünemény, akiről nem lehet rosszat mondani, ám éjjel mintha teljesen kicserélnék. Ugyanis...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
J I M I N *Öt évvel később*
- Magasabbra a lábakat! - kiáltottam, hogy a hangosan szóló zenétől mindenki meghallja a hangom. - Karokat kinyújtani, pörög és fel! Remek! - kezdtem el önfeledten tapsolni, amikor tanítványaim végre hibátlanul előadták az eddig legnehezebb produkciót.
Persze, ez csak egy próba, de a verseny már csak öt napra van és eddig nagyon sok baj volt ezzel a tánccal. Volt aki már az elejétől hibátlan volt, de a legtöbb diáknak nem volt könnyű tészta. Na és persze nekem sem. Napokig gondolkodtam azon, hogy egyáltalán vállaljam-e a táncot vagy inkább nem kockáztatok, mert még így tánctanár létemre is nehéznek tartottam a teljes produkciót. Ám Jungkooknak köszönhetően végül beleegyeztem, mert bár ő nem tud táncolni, neki is tetszett és hitt bennem és abban, hogy megtudom tanítani a diákoknak.
- Újra! - indultam volna újraindítani a zenét, de a tíz diákból az összes kiterült a földön, lihegésükkel megtörve a terem csendjét. - Veletek meg mi történt? - lépkedtem a kiterült testek között.
- Lehet a tanár úr nem számolta, de már ötször próbaltuk el. - szólalt meg a falnak támaszkodó Seungmin, kezében egy palack vízzel.
- Kitikkadok! - ült fel nagy nehezen Myunghee is, de egyből vissza is feküdt a földre, végtagjait kinyújtva.
Ahogy végignéztem rajtuk, be kellett látnom, hogy tényleg túlzásba vittem. Rossz szokásomnak köszönhetően rájuk is kivetítettem a maximalizmust, amit nem kellett volna. Még lett volna egy óránk, de úgy döntöttem, hogy ma kivételesen elengedem őket, amúgy is nehéz napjuk volt ma. A művészeti iskola nagyon fárasztó tud lenni, ezt én is átéltem és tapasztalatból mondom, hogy annyira leszívja az energiád, hogy otthon már csak aludni van erőd.
Mivel elengedtem a tanítványaim, akik nem győztek nekem hálálkodni, amiért ilyen jófej tanár vagyok, elmentem a tanáriba, hogy átnézzem egy újonnan kapott osztály tananyagát. Már délután négy órát ütött az óra, amikor kiléptem az iskola kijáratán. Kezemet homlokomhoz téve akadályoztam meg, hogy a nap a szemeimbe süssön, így vettem észre vőlegényemet, aki a kocsijának dőlve várt rám. Széles mosolyomat lehetetlen lett volna eltűntetni az arcomról. Lépteimet felgyorsítottam és, amint Jungkookhoz értem, átöleltem derekát, majd köszöntésképpen az ajkaira csókoltam.
- Szia - leheltem ajkaira, mire ő elmosolyodva helyezte ujjait állam alá, majd ismét megcsókolt. - Mitől vagy ilyen jókedvű? - kérdeztem a vigyorgó öltönyöst, aki szó nélkül hajolt be a kocsiba az ablakon keresztül, majd elővett egy papírt, amit átnyújtott nekem.
Kezeimet szám elé helyeztem és hirtelen elfelejtettem levegőt venni, ahogy elolvastam azt a pár sort, ami a lapon szerepelt.
Engedélyt kaptunk az örökbefogadásra!
Egy visszafojtott sikítást eleresztve ugrottam Jungkook nyakába, aki nevetve ölelt át, szorosan megtartva, hogy le ne essek. Képtelen voltam elhinni, hogy engedélyt kaptunk rá. Már három éve próbálkoztunk, nagyon sok tárgyaláson vettünk már részt és egy sem keltett bennünk reményt, ezért is nem tudtam elhinni, hogy ez velünk történik meg.
J U N G K O O K
Alig egy hónapja kaptunk engedélyt arra, hogy gyerekünk lehessen és azóta Jimint nem lehet lecsillapítani. Ennél boldogabbnak még sosem láttam és öröm volt nézni, hogy minden egyes nap dúdolgatva végzi az itthoni teendőit, majd a nap végén egy széles mosollyal alszik el a karjaimban.
Mivel a magam főnöke vagyok, kivettem a mai napot és elmentem Jiminért, aki már négy órakor a megszokott vidámsággal lépett ki a suliból. Futni kezdett, amikor meglátott engem és miután elém ért, egy hosszas csókkal üdvözölt, majd a kocsi másik oldalához rohant.
Hetekkel ezelőtt találtunk egy kismamát, aki nem szeretné megtartani a babát, akit tegnap este hozott a világra. Jimin már az úton elkezdett toporzékolni és még szinte le se parkoltam, ő mar kiugrott a járműből. Gyors léptekkel követtem őt az épületbe, ahol útmutatót kértünk, hogy hol is találjuk azt a bizonyos osztályt, ahol azokat a csecsemőket tartják, akiket a biológiai szülők nem szeretnének megtartani. Döbbenten figyeltem azt a rengeteg ágyat, amikben egy-egy csöppség feküdt. Nem akartam elhinni, hogy ennyien lemondtak ezekről a kis csodákról.
Egy kisebb irodába küldtek minket, ahol alig vártunk két percet, egy nővér lépett be, karjaiban a babával, akit Jimin szinte azonnal átvett. Félve tartotta a karjaiban, de idővel már bátrabban fogta. Férfi létemre könnyezni kezdtem, ahogy figyeltem életem szerelmét a leendő kislányunkkal. Jimin közelebb lépett, én pedig magamhoz ölelve figyeltem meg közelebbről a picit, aki békésen aludt Jimin karjaiban.
- Haneul-ah - szólalt meg halkan Jimin, miközben pirospozsgás arcát cirógatta ujjával. - Ígérjük neked, hogy remek szüleid leszünk.
Lehajoltam, hogy Jimin homlokára csókoljak, majd óvatosan átvettem tőle Haneult. Ismeretlen érzés volt egy ilyen apró babát tartani a karjaimban, de Haneul szépsége annyira elvonta a figyelmem, hogy később már fel sem tűnt. Ha lehetett volna, egész idő alatt a karjaimban tartottam volna, még akkor is, ha már a karjaim elzsibbadtak volna.
Közelebb hajoltam és egy óvatos puszit adtam az orra hegyére. Jimin is hozzám bújt, fejét a vállamnak támasztva és ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ennél többre már nincs is szükségem.
Vége
———————————
Szeretném megköszönni nektek, hogy velem maradtatok és elolvastátok ezt a történetet. Köszönöm az összes szavazatot és hozzászólást. Nagyon hálás vagyok és remélem tetszett nektek ez a munkásságom is.💜
