Jeon Jungkook a VT kozmetikai cég vezetője egy megbízható titkárt keres. Így talál rá Park Jiminre, akinek mondhatni két személyisége van. Nappal egy ártatlan tünemény, akiről nem lehet rosszat mondani, ám éjjel mintha teljesen kicserélnék. Ugyanis...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
J I M I N
Nem tudom mi ütött a főnökömbe, de lassan azt éri el, hogy összeesek a fáradtságtól. Persze nem hibáztathatom őt, ugyanis én még most sem mondtam fel a másik munkahelyemen. Annak is megvolt az oka, mégpedig az, hogy ha most felmondok és Jungkook mégse vesz fel engem a titkáraként, akkor teljesen munkanélküli maradok és fogalmam sincs arról, hogy mihez kezdenék akkor. Jelenleg a sztriptíz bár az a hely, amibe most kétségbeesetten kapaszkodom.
Épp hogy befejeztem a munkám, Jungkook még egy papírtömböt rakott az asztalomra. A szemeim már le-lecsukódtak a fáradtságtól és amiért ilyen sokáig a gép előtt ültem.
- Ha ezzel kész vagy, hozz nekem egy kávét! - parancsolta Mr. Jeon, majd leült az asztalához a telefonját nyomkodva.
Őszintén szólva már sokszor megfordult a fejemben, hogy itt hagyom ezt a céget és megpróbálok máshol állást szerezni, de mindig meggondoltam magam. Lehetséges, hogy Jungkook csak tesztelni próbál és így dönti majd el később, hogy végleg felvesz vagy inkább elküld, mondván, hogy nem vagyok alkalmas. Minden esetre már úgy éreztem, hogy nem sokáig fogom bírni, ugyanis amikor felálltam a helyemről, hogy Jungkooknak kávét hozzám, lábaim remegni kezdtek. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, így muszáj volt megkapaszkodnom az asztalban. Megvártam, míg ismét kitisztul a látásom és csak akkor indultam el a kávéért.
Mindvégig éreztem Jungkook tekintét a hátamon, ami nem kicsit zavart. Amint kiléptem az irodából, az ajtónak dőltem és kifújtam egy nagy adag levegőt, hogy ezzel is időt nyerjek arra, hogy ismét visszanyerjem az erőmet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyenge leszek, ha alig eszem napokig és folyamatosan csak dolgozom. Akármennyire is volt megható Namjoon beszéde, nem volt elég ahhoz, hogy meggyőzzön, miszerint az éheztetés nem épp a legjobb ötlet. Tudtam jól, hogy nem jó ötlet, de még azok után sem tudtam lenyelni egy falatot sem az ételből. A gyomrom már annyira összezsugorodott, hogy kénytelen vagyok csak vizen élni.
A kávéző és a cég között lévő zebrát lassú léptekkel szeltem át és ennek köszönhetően párszor rámszóltak, volt egy olyan elmebeteg is, aki majdnem elgázolt csak mert egy türelmetlen seggarc volt. Majdnem fél óra alatt tettem meg az amúgy tíz perces távot. A kávét szorongattam, miközben próbáltam minden erőmmel azon lenni, hogy végre elérjem az iroda ajtaját.
- Jimin! - kiáltott rám Jungkook, miután beléptem az irodába, párszor kilötyögtetve a kávét. - Mi tartott ennyi ideig?
- Itt van a...a kávéja... - éreztem, ahogy az erőm teljesen elhagyja a testem, ennek köszönhetően pedig elejtettem a kávét.
Lábaim már nem tartottak meg, tehetetlenül összecsuklottak, én pedig résnyire nyílt szemeimmel csak annyit láttam, ahogy Jungkook felém rohan. De még mielőtt elért volna engem, eszméletemet elvesztve zuhantam a földre.
J U N G K O O K
Jimin arcát paskoltam, hogy magához térjen, de még a kiáltásaimra sem ébredt meg. Kétségbesetten vettem kezembe telefonom, hogy a mentőket hívjam. Jimin arca egyre jobban sápadt lett és én csak most vettem észre, a karjaimban tartva, hogy Jimin szinte csont és bőr. Nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett vele, de az a bizonyos hang folyamatosan azt hallatta, hogy minden az én hibám és miattam esett össze.
A kórházban tudtam meg, hogy Jimin alultáplált és az orvos észrevétele szerint már napok óta alig eszik. Ezt tetőzve pedig nem csak emiatt esett össze, hanem a kimerültségtől is, amiről tudtam, hogy én tehetek. Ha nem megyek ilyen messzire és nem szabok ki rá felesleges munkát, akkor most lehetséges, hogy ez nem történt volna meg. Egy szar alak vagyok és ezt kár lenne tagadni.
Az ágy melletti széken foglaltam helyet és megvártam, míg Jimin felébred. Nem kellett sokat várnom, Jimin pillái pár percen belül megrebbentek. Lábammal doboltam idegességemben, miközben tekintetem le sem vettem Jiminről. A fiú lassan kinyitotta szemeit, majd körülnézett és hirtelen felült.
- Hány óra? - kérdezett rá rögtön, mire én kozöltem vele, hogy nemrég múlt nyolc óra. Jimin szemei még nagyobbra tágultak és már épp azon volt, hogy kitakarózzon, de én megakadályoztam ebben. - Mit csinálsz? Engedj, el fogok késni!
- Honnan? - vontam el egyik szemöldököm, ugyanis nagyon kíváncsivá tett.
- Szerintem ehhez senkinek semmi köze - válaszolta nyers hangon, amitől kissé ledöbbentem, de nem engedtem, hogy kiszálljon az ágyból. - Engedj már el! - rántotta ki kezét az enyémből, de én ismét utána kaptam, ezúttal a felkarját megragadva.
- Az orvos megtiltotta! Pihenésre van szükséged, mert túlhajszoltad magad és kimerültél!
- És ez kinek a hibájából történt meg? - villantotta rám tekintetét, ami bensőmig hatolt. Szorításomon enyhítettem és azt vártam, hogy Jimin kirohanjon a szobából, de ez nem történt meg. - Ne haragudj
- Nem gond, igazad van - motyogtam lehajtott fejjel, majd végleg elengedtem Jimint és ujjaimat kezdtem el tördelni. - Miattam vagyunk most itt...
Jimin nem szólt semmit, bizonyára egyetértett velem.
- Az orvos azt javasolta, hogy pár napot otthon maradj és, hogy egyél valamit! - keményítettem meg hangomat a mondandóm végére. - Csont és bőr vagy!
- Ez nem igaz - válaszolta higgadtan, de látszott a kezein, hogy remegett.
- Persze, én meg nem vagyok meleg - mondtam neki az igazság ellentétjét, de ekkor csapott fejbe a felismerés, miszerint én rendesen elszóltam magam előtte, mire ajkamba harapva pillantottam Jiminre, aki szintén engem figyelt nagy szemekkel. - Már...izé..
- Tudom - szólalt meg a szavamba vágva, mire most rajtam volt a sor, hogy nagy szemekkel pillantsak rá. - Csak nézz magadra - mutatott végig rajtam a kezével.
- Mi van velem? - kerdeztem értetlenül.
- Mindegy - legyintett, majd egy gondterhelt nyögés kíséretében visszahuppant a párnára. - Használhatom a telefonod? Fel kell hívnom valakit.
- Ja, persze - szólaltam meg egy kisebb fáziskésés után, majd azzal a szöveggel, hogy "elmentem kaját venni", kieléptem a szobából, teljesen figyelmen kívül hagyva Jimin kiáltásait, miszerint ő nem éhes.
Nem éhes, de szinte minden fél percben hallottam a a gyomrát korogni. Nekem aztán Szűz Máriát is lehozhatja az égből, akkor sem fog ezzel a faszsággal beetetni. A bűfében próbáltam valami elfogadható, de egyben laktató kaját összeszedni Jiminnek és magamnak is. Egy nagyobb tálcával a kezemben indultam vissza Jimin szobájához, de ahogy betettem oda a lábam, az ágy üresen fogagodtt.
Letettem a tálcát az asztalra és indultam is volna ki a folyosóra, ám ekkora nyílt az ajtó és Jimin lépett ki a mosdóból.
- Mi az? Miért nézel így? - kérdezte Jimin, majd a kajára pillantott és megforgatta a szemeit. - Megmondtam, hogy-
- Nem vagy éhes. - fejeztem be a mondatát. - Tudod, ki hiszi el! Leülsz oda és legalább megeszel egy banánt, ha többet nem vagy hajlandó megenni!
Jimin motyogott valamit az orra alatt, de azt sajnos nem hallottam és nem is izgatott, ugyanis megindult az asztal felé, én pedig követtem példáját. Ha kell, majd én megetetem, de nem fogom tétlenül hagyni, hogy még soványabb legyen.
