Majak Termelési Egyesülés

45 2 0
                                    

Sokan úgy tudják, hogy az európai történelem legnagyobb nukleáris katasztrófája a csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben volt 1986. április 26-án. Ez azonban nem fedi a valóságot, ugyanis három évtizeddel korábban a Majak erőműben (a név igen beszédes, magyarul világítótornyot jelent) egy ennél nagyobb volumenű robbanás történt. Mindez, hála a szigorú hírzárlatnak, sokáig titokban maradt, utóhatása pedig csendben szedte áldozatait. Az 1990-es évektől már szabadabban áramolhatott az információ, így kezdtek felszínre törni az igazság morzsái.

A Majak Termelési Egyesülést (korábbi nevein: Kombinát–817, Bázis–10, Mengyelejev Állami Vegyiművek, PO 21, Majak Vegyi Kombinát) 1945 augusztusában kezdték építeni az Ural-hegység déli részén, Ozjorszk város (1994 előtt Cseljabinszk–65, még korábban Cseljabinszk-40) közvetlen közelében. Az erőműtől 100 km-re lévő Cseljabinszk másfél milliós lélekszámú városa 1992-ig zárt terület volt, külföldiek egyáltalán nem látogathatták. Ozjorszk ennél is szigorúbb őrizet alatt állt: nagyjából 85 000 lakója csakis és kizárólag különleges engedéllyel juthatott ki és vissza, határait katonák őrizték. A környéken számtalan folyó és tó található – két legjelentősebb közülük a Tyecsa-folyó és a Karacsáj-tó, róluk lesz még szó a későbbiekben -, ezért a körülmények ideálisak voltak egy ilyen üzem létrehozásához.

 A környéken számtalan folyó és tó található – két legjelentősebb közülük a Tyecsa-folyó és a Karacsáj-tó, róluk lesz még szó a későbbiekben -, ezért a körülmények ideálisak voltak egy ilyen üzem létrehozásához

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A komplexum 1948. június 19-én kezdte meg működését, feladata radioaktív izotópok, elsősorban plutónium előállítása volt, illetve a már nem használt nukleáris hulladék újrahasznosítása. A második világháború után megkezdődött a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok őrült fegyverkezési versenye, s ennek jelentős részét képezte az atomfegyverek előállítása. 1949. április 29-én itt készült el az első szovjet atombomba, amelyet RDSZ-1 névre kereszteltek és 1949. augusztus 29-én robbantottak fel a kazahsztáni Szemipalatyinszk mellett. 1952-ig összesen hat reaktor épült a területen, a létesítmény egy része a föld alatt kapott helyet. Összterülete 90 négyzetkilométer, maga a reaktorzóna azonban csupán nagyjából egy hektár.

A kombinát működése már a kezdetektől akadozott. Az atomkorszak hajnalán még a legnagyobb tudású szakemberek számára sem volt világos, milyen következményekkel jár, ha az emberi szervezet tartósan ki van téve radioaktív anyagok közelségének. Ebből kifolyólag a ma már evidenciának számító biztonsági előírásokat csak hevenyészve alkalmazták. A Tyecsa-folyót közvetlenül a reaktorokba vezették, és mint hűtővíz hasznosították, a szennyezett és elhasznált hűtővizet pedig nemes egyszerűséggel visszaengedték a folyóba, lakossági használatra. Mivel a Tyecsa beleömlik az Ob-folyóba, rengeteg ember élete forgott veszélyben. Nagy mennyiségű atomhulladékot öntöttek a Karacsáj-tóba is (ide egyébként a Paksi atomerőműből is szállítottak kiégett fűtőelemeket). A Majakban gyakran fordultak elő kisebb-nagyobb üzemzavarok (a legelső konkrétan még az építése közben), aztán eljött 1957 ősze.

1957. szeptember 29-én robbanás rázta meg a környéket. Köztudott, hogy az atomhulladék bomláskor magas hőt termel, ezért folyamatosan hűteni kell. A nem megfelelően tárolt matéria alatt azonban ezúttal elszivárgott a hűtővíz, a tartályok felforrósodtak, a detonáció elkerülhetetlen volt, mely során 80 tonna hasadóanyag (stroncium-90, cézium-137 és plutónium) repült szét a levegőbe, beborítva nagyjából 20 ezer négyzetkilométernyi területet. Az akkori politikai vezetés megpróbálta eltussolni az ügyet: a hírekben északi fényről, villámlásról, éppen földet érő műholdról, ritka természeti jelenségekről számoltak be, balesetről egy árva szó sem esett. A helyiek azonban tudták, hogy nagy baj van. Milvel a robbanás idején Cseljabinszk-40 titkos városa nem szerepelt a térképeken, az esemény a hozzá legközelebb lévő Kistim város nevét kapta a közbeszédben, vagyis ez lett a kistimi katasztrófa. 

A helyreállítási munkákat katonák és civil likvidátorok egyaránt végezték

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A helyreállítási munkákat katonák és civil likvidátorok egyaránt végezték. Ehhez sem megfelelő védőfelszerelést, sem instrukciókat nem kaptak. Az épületek falait csupán valami fertőtlenítős vízzel mosták le és a talaj megtisztítása abból állt, hogy a legfelső réteget buldózerrel odébb kotorták. Rekord gyorsan, másfél év alatt végeztek, mehetett az élet tovább a régi kerékvágásban. A hatalmon lévők az evakuálást sem tekintették szívügyüknek, a termelésnek folytatódnia kellett, az emberéletek nem számítottak. Ennek következtében az erőmű dolgozóinak, valamint a közelben lakóknak szinte kivétel nélkül van valamilyen onkológiai problémája vagy genetikai elváltozása, esetleg krónikus betegsége, az átlagos élettartam pedig igen alacsony.

 Ennek következtében az erőmű dolgozóinak, valamint a közelben lakóknak szinte kivétel nélkül van valamilyen onkológiai problémája vagy genetikai elváltozása, esetleg krónikus betegsége, az átlagos élettartam pedig igen alacsony

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A katasztrófa a csernobili robbanás duplája volt, a 2011-es Fukushimai balesetnek pedig a többszöröse. Bizonyára azért tudott titokban maradni, mert a robbanás felhője nem terjedt át a Szovjetunió határain kívülre, Csernobil esetében viszont igen, így kerülhetett a nyugati sajtó és tudósok látóterébe. Érdekesség, hogy ugyanebben az esztendőben, néhány nappal a Majak katasztrófa után Nagy-Britanniában is történt atombaleset, a Windscale-erőműben. Ennek történetét ugyancsak egy hosszú és érdekfeszítő cikkben lehetne elmesélni, ám ettől most eltekintek. 10 évvel a kistimi robbanás után, 1968-ban a Karacsáj-tó az aszályos időjárásnak köszönhetően kiszáradt és a fenekén lévő radioaktív hulladék por állagot öltött. Ezt a szél széthordta a négy égtáj felé, ugyancsak jelentős szennyezést okozva.

1987-ben az üzemben leállt a fegyvergyártás, a plutóniumtermelés pedig 1990-ben ért véget. A kilencvenes években Borisz Jelcin, Oroszország első demokratikusan megválasztott elnöke is a térségbe utazott és megígérte, hogy elintézi a terület megtisztítását, az ott élők evakuálását, anyagi kárpótlását, de végül nem történt semmi. Manapság az erőmű a Roszatom, azaz az Oroszország egész területének atomerőműveit felügyelő szervezet, része. Jelenlegi tevékenységi körét a műszaki, gyógyászati és űrkutatási eszközök előállítása jelenti. Nagyjából negyvenezren dolgoznak itt. 

2017 őszén a Majak ismét bekerült a hírekbe

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

2017 őszén a Majak ismét bekerült a hírekbe. Nyugat-Európában számos atomerőmű műszerei jeleztek az Ural-hegység irányából érkező sugárzást. Ezúttal ruténium 106-os izotópot mértek. Bár az oroszok most is tagadtak mindent azzal kapcsolatban, hogy bármi rendellenes is lett volna a térségben, egy nemzetközi fizikusgárda részletes mérésekkel és némi nyomozással kiderítette, honnan fúj a (radioaktív) szél.

Elátkozott Tárgyak/Helyek [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now