Prológus - A legenda

73 7 6
                                    

Miután a Föld megteremtetett, az Úr úgy határozott, hogy a természet négy elemét egy bizalmasára bízza. Olyanra, ki feljebbvaló az emberektől, és egyenrangú lehet vele. Így került Természet Anya gondos kezeibe, a föld, a tűz, a levegő és a víz bonyolult keverékéből álló élővilág, melynek védelme és egyensúlyban tartása innentől fogva az ő felelőssége volt.

Természet Anya sokáig a kezében bírta tartani ezt a törékeny világot, ügyesen irányítva az egyensúlyt, hogy ne boruljon fel. Ő irányította mind a négy elemet – ha kellett, szétválasztotta őket, de ha arra volt szükség, különleges emulziót hozott létre eme hatalommal teli elemekből, hogy segítse a Föld fantasztikus élővilágát. A flóra és fauna virágkorát élte Természet Anya irányítása alatt, minden ideális, már-már tökéletes volt.

Ám, ahogy a civilizáció fejlődött, és az emberek elkanászodtak, Természet Anya nem tudott egyedül helyt állni feladatában, megvédeni a természetet a károkozóktól és a végleges sérülésektől, melyeket az emberek okoztak. Ezért Természet Anya úgy döntött, megteremti a Természet Őrzők dinasztiáját, akik száz évente újjászületve, a négy elem elsajátításával közvetlenül az emberek civilizációjából tudnák segíteni az ő munkáját, megvédve ezzel a Föld legnagyobb kincsét.

Mindez az idők előrehaladtával elfelejtődött, mikor az emberek már nem hittek a mágiában, és a természet olyan szintű irányításában, mely nem igényelt egyéb anyag bevonását és nem vont maga után pusztítást is. Azonban a természet őrzők nem tűntek el – köztünk élnek, figyelve a természet és az emberiség minden olyan rezdülését, amely bármilyen szinten befolyásolhatja, mind a környezet, mind az emberek mindennapi életét.

Azonban az őrzőknek nem csak a természet pusztulását kell megakadályozniuk – a saját és a többi ember élete is veszélybe kerül nap mint nap, mikor Természet Anya belefárad munkájába, és nem tudja tovább késleltetni a katasztrófák eljövetelét. Ekkor lépnek színre az őrzők, kik hatalmas erejüknek köszönhetően megállíthatják a látszólag elkerülhetetlent.

Természet Anya a föld kincsestárában talált drágakövek után nevezte el segédjeit. A Gyémántszeműek a levegő erejét sajátítják el. A Zafírszeműek feladata a víz irányítása. A Smaragdszeműek magát a földet, a kifogyhatatlan erőt birtokolják. Végül a Rubinszeműek a megfékezhetetlen tüzet veszik irányításuk alá. Minden generáció nyolc őrzőből áll, akik a társuk és a többiek közt is fenntartják az egyensúlyt, így, együtt segítve Természet Anya örök munkáját.

A természet őrzői 1. - A gyémántszeműekWhere stories live. Discover now