A természet őrzői 1. - A gyémántszeműek

21. fejezet

Vannak dolgok, amiket az ember nem tud annyira háttérbe szorítani, amennyire szeretné. Konstans jelen van a gondolatai között, és nem hagyja, hogy mással foglalkozzon. Olyan, mint egy függőség. Nem hagyja, hogy éld a saját életedet, még akkor sem, amikor eleget teszel az ő kívánságainak, többet és még többet akar, amíg teljesen be nem kebelez.

Ahogy hazaérve végre valahára hanyatt feküdtem az ágyon, és csak a plafont bámultam, olyan erős hiányérzetem támadt, hogy a szívem is belefájdult. Pontosan tudtam, mire van szükségem, ám nem akartam engedni a kísértésnek, mert azzal azt kockáztattam volna, hogy romba döntöm a nehezen felépített fejlődésemet a távolságtartásban. Azonban mindenem bizsergett, az összes idegszál a bőröm alatt, az ereim, na meg persze, a hegem. A varázserőm már nem bírt megmaradni, valahogy le kellett volna vezetnem, hogy ne buzogjon annyira bennem, de a lakásban nem akartam, nehogy összetörjek valamit. Úgyhogy maradt a szenvedés.

Próbáltam magam elfoglalni tanulással, leckeírással, és amint ezekkel megvoltam, filmekkel is igyekeztem lekötni az elmém, ám annyira zsizsgett a testem, hogy kimenjek és kiengedjem az egy hete elfojtott erőmet, hogy semmi nem hatott. Bizsergett minden porcikám, amit nem enyhített, hogy rázogattam a karom, a lábam, mintha csak zsibbadna, végül már ugráltam a szobám közepén, hátha elmúlik ez a kényszer.

Lala hazaérkezése adott némi reményt, amit rögtön ki is nyírt azzal a mondatával, hogy „sürgősen tanulnom kell, mert elfelejtettem, hogy holnap töri tézé", aztán már el is tűnt a szobájában. Hiába kérdezgettem, hogy segítsek-e, kikérdezzem, vagy ilyesmi, hevesen elutasított, mondván, ő csak egyedül tud tanulni, és csak frusztrálnám a jelenlétemmel. Hát, jó.

Így ismét egyedül maradtam, és nem tudtam, mit kezdhetnék magammal. Lala a szobájában kuksolt, apu még sehol, anyu is későig dolgozott, én pedig már kezdtem megőrülni a testem adta jelektől. Úgy tűnt, eddig az iskolai dolgok lefoglalták a gondolataimat, és ösztöneimet, viszont most, hogy akadt némi szabadidőm, a bensőmben elszabadult az erőm, és azonnal ki akart jutni testem béklyójából.

Nem akartam tovább kínlódni ettől az érzéstől, ezért úgy döntöttem, gyorsan, mielőtt anyáék hazaérnének, kislisszanok, és gyakorlok egy kicsit, hogy erőm lenyugodjon a továbbiakban. Ám Lalát tulajdonképpen nem hagyhattam egyedül, legalábbis hosszabb időre semmiképp sem. Ugyanakkor be volt zárkózva a szobájába, mióta hazaérkezett, életjelet se mutatott.

Jó nővér módjára ellenőriztem, hogy van-e kaja a hűtőben, illetve elérhető és megtalálható helyen vannak a nasik, evőeszközök, üdítők, bármi, amire Lalának hirtelen szüksége lehet. Miután mindent úgy tettem, hogy a húgomnak szinte meg se kelljen mozdulnia és ne kelljen feltúrnia a konyhát, a szobája elé léptem, és halkan bekopogtam.

– Ne zavarj! – szólt a határozott utasítás.

– Lala! – kiabáltam át az ajtón. – Lala, el kell mennem egy kicsit, megleszel?

– Persze! – felelte idegesen.

– Jól van. Nem leszek sokáig el. Vigyázz magadra és a lakásra! – búcsúztam el az ajtón túl gubbasztó húgomtól, majd alaposan felöltözve elhagytam a lakást.

Még éppen világos volt, mikor kiléptem a csípős hidegbe. Szerencsére a sok rétegnyi ruhám nem hagyta, hogy fázzak, csak az arcomon éreztem a levegő hűvösét. Ahogy kiléptem, és a friss levegő megtöltötte a tüdőmet, azonnal elárasztott egyfajta elégedettség, mintha eddig megvontam volna magamtól az oxigént.

Minthogy most egyedül voltam, nem a szokásos gyakorló pontunkhoz igyekeztem, hanem az épületek mögötti ósdi játszótér felé, ahová még a kisgyerekes anyukák sem mentek, mert a hinta csupa rozsda volt, a homokozó koszos (és akkor finoman fogalmaztam), a csúszda pedig egyenesen életveszélyes. Így nem kellett aggódnom, hogy bárki is észrevesz, ahogy a levegőben mutogatok, mint valami holdkóros. Azonban ahogy másik irányt vettem, és nem a megszokott, erdős rész felé sétálgattam, magával ragadott a hiányérzet. Szóló gyakorlásom nem lesz más, csak ócska utánzat az Útmutatóval és Zalánnal töltötthöz képest. Ők tették teljessé – Útmutató a szerény természetével, Zalán pedig a fáradhatatlan igyekezetével. Eldöntöttem, hogy hétvégén immár komolyan részt veszek a gyakorlásunkon.