𝐇𝐞𝐥𝐥𝐡𝐨𝐮𝐧𝐝𝐬 | ᴀᴛᴛᴀᴄᴋ ᴏɴ ᴛɪᴛᴀɴ

𝟏. 𝐀 𝐓𝐫𝐨𝐬𝐭-𝐢 𝐤𝐚𝐩𝐮

850,

5 évvel a Mária-fal áttörése után

Éjszaka volt. A város zajai elültek, s a tájat a lakások fénye világította meg csupán. A hadnagyi iroda ablakán apró esőcseppek gyűltek, s versenyt futva rohantak le az üvegen. Lorelei a kereveten feküdt, inge mellkasán negyedig ki volt gombolva, fekete haja, mintha szurok folyt volna karfáról, leomlott a földig.
– Holnapután az újoncokat a falra fogjuk felküldeni – mondta Erwin, s elszánt kék tekintete a nőre csúszott. – Egy egyszerűbb feladattal könnyen megbirkóznak.
– Ott lesznek azok a nyomorékok is alul. Rájuk fognak ijeszteni – Lorelei felült a kanapén és a két férfira nézett.
Levi szájának sarka kelletlenül megrándult. – Lehet. De bassza meg, hogyha katonák akarnak lenni, ne ijedjenek meg egy pár csökött agyú óriástól, amik még csak el sem tudják érni őket.
– A katonák háromnegyede nem találkozik élő titánokkal életében!
– Ezért lesz jó beszoktatás nekik – tette hozzá Erwin. – Így döntött a vezetés is. – Látszólag észre sem kívánta venni Levi jellemzően alpári stílusát, se a mondandóját, inkább csak röviden összefoglalta saját gondolatait – ami mellesleg megyezett a hadnagyéval.
– Különben meg, mit akarnál csináltatni velük? Padlót takarítani? – hányta oda a kérdést a nőnek Levi. Szájának a széle ismét keserűen megrándult, acélkék szemei lesajnálóak voltak.
– Jellemző, hogy csak a takarítás jut eszedbe – Lorelei szemében szikra pattant. Ajkába harapott a helyzet végett, majd izzó tekintete kihűlt és azonnal Erwinre pillantott. – Ti holnapután elmentek. A város üres lesz, nekem pedig rossz előérzeteim vannak.
Erwin égkék szemében megcsillant a gyanú egy pillanatra. Rossz néven vette talán a Kopó szemtelen hangnemű megjegyzését, de egyedül szemöldökének rándulása árulta el nemtetszését. – Holnap indulunk és te is velünk fogsz jönni.
– Rossz döntést hozol, Erwin – motyogta Lorelei, felült a kanapéról. – Én pedig egy tapodtat nem mozdulok Trostból.
Levi indulatosan felállt a székéből, az üres teáscsészét a dohányzóasztalra vágta. – Két éve vagy velünk, ne te döntsd el, hogy rossz döntést hozunk-e, vagy sem. A te feladatod a parancsok végrehajtása, Backfeld. Se több, se kevesebb.
– Az lehet, Levi – mordult fel a nő. – De azt se felejtsd el, hogy legutoljára az életedet kaptad vissza az én megérzésem miatt!
A férfi már mély levegőt vett, hogy megfogalmazza nemtetszését a fiatalnak, de a parancsnok hangja fojtotta bele a szót. – Mit akarsz, Lorelei?
– Hagyjatok itthon embereket! Legalább Petrát és Gunthert.
Az ő képességeik felbecsülhetetlenek voltak terepen, ezt Lorelei is tudta jól. Ahogyan mélyen a felettese szemébe nézett, látta, hogy a férfi nem repes az örömtől eme kérésre.
– Őket nem hagyhatjuk – vágott közbe Erwin. – Csatadöntő szerepük van. Hogyha bármiféle probléma lépne fel, vedd szolgálatba a falon szolgáló zöldfülűeket.
– Mintha erre olyan nagy esély volna – tette hozzá keserű hangon Levi.
Lorelei felmordult. – Nem tudhatod, hogy mekkora esély van erre. Öt évvel ezelőtt az a másik mocsadék úgy támadott ránk egy fényes napon, hogy még a madár se hozta a hírét!
– Lorelei, ennyi erővel sosem mennénk el innen – tette hozzá higgadtan Erwin. Érezte, hogy az indulatok kezdenek elharapózni a két legjobbja között, így megpróbálta felvenni a békés túsztárgyaló szerepét. Habár ő volt az abszolút vezetője a hadtestnek, most egyenrangúnak érezte a vitát hármójuk között. – Neked kellene a legjobban tudni, hogy mit számítanak az expedíciók az emberiségnek...
– Nem győzlek meg titeket, igaz?
Levi megrázta fejét. – Ha beszartál és nem akarsz jönni valamiért, ne gyere. De akkor maradj is egyedül itthon. A bátorságot hagyd másokra.

Nem volt mérges: csupán frusztrált. Lorelei tényleg nem értette Erwin, még annyira Levi döntését. Felkavarta, hogy nem hallgattak rá, a megérzéseire, ami már annyiszor bejött nekik a múltban. Amikor nagy baj jött velük szembe, valahogy mindig megérezte. Egy égető, viszkető érzés csikarta irháját, ami most is beleivódott gerincébe, s hátizmait támadta meg, ahogyan az előttük álló pár napra gondolt. Nem szerette ezt a furcsa érzést tarkójában, most pedig egyenesen megrémítette.
A szobájába nyitva sötétség fogadta. Nem kapcsolt lámpát, de amikor belépett a félhomályba, a levegő rendellenes mozdulása cselekedetre serkentette: elkapta a balról felé nyomuló kart, de az alak erősebb volt. Egy lendülettel a szoba másik falán álló komódnak lökte, majd felültette rá.
– Megbékéltél már? – kérdezte a hadnagy. Acélszeme villogott a folyosóról beszűrődő lángok fényében.
– Engedj el, Levi – Lorelei ellökte magától a férfit, de az sem mutatott túl nagy ellenállást.
– Egyre pofátlanabb vagy.
Lorelei vigyorogni kezdett. – Ilyen méltó módon köszönsz el tőlem?
– Ne aggódj, látni fogsz még. – A hadnagy az ablakhoz lépett és kinézett rajta. Lorelei nem szállt le a komódról. – Szakad az eső. Holnap söpörtetheted le a kölykökkel a falról a tavat, ami megül a peremek között. Remélem legalább annyira élvezni fogod, mint a kinti gyilkolászást.
– Nem hiszel nekem, igaz?
Levi sóhajtott. – Ha hiszek, ha nem, Erwin nem teszi. Nekem azt kell csinálnom, amit ő mond.
– Te már csak ilyen nagy szabálykövető vagy, mi?
– Szerintem ezt már többször megbeszéltük – felelte a férfi. Levette lovaglókesztyűit, a komódra tette őket. Még mindig nem engedte el teljesen a beosztottját, közelebb lépett egyet hozzá. Tulajdon csípőjével tolta a szekrénynek, majd kezeit egy kézzel dereka mögé fogta.
– Tudod, hogy nem szeretlek bemocskolni – suttogta a férfi. Hangja érces volt, fenyegető.
– Pedig ma kénytelen leszel.
Levi lassan szabadjára eresztette Loreleit, akinek kezei szorgosan mellkasára futottak.
A hadnagy egy hangos sóhajt eresztett el. – Ki gondolná, hogy egy ilyen törpe az emberiség egyik legnagyobb fegyvere.
– Most magadra gondolsz vagy rám, uram? – Lorelei felnézett a férfira, kezeit végighúzta izmos, sápadt felsőtestén.
– Ezt bóknak szántam, de ha nem, akkor nem. – Levi szabad keze Lorelei tarkójára simult, majd miközben megrántotta, forró csókot váltottak. – Fürödtél? – Szimatolta a nő puha bőrét. Szája ezután a nyakára csúszott: finoman végigszántotta nyelvével, majd apró csókokkal hintette be.
– Térj vissza – suttogta a lány. Levi elvált bőrétől. – Térj vissza, mert ha nem teszed, utánad megyek.