𝐇𝐞𝐥𝐥𝐡𝐨𝐮𝐧𝐝𝐬 | ᴀᴛᴛᴀᴄᴋ ᴏɴ ᴛɪᴛᴀɴ

𝟒. 𝐒𝐡𝐚𝐰𝐧𝐞𝐲 𝐞́𝐬 𝐁𝐞𝐚𝐧𝐞

Másnap hajnalban kint ült a kelő nap fényében. Hideg volt; megborzongatta testét a magasfűben száguldó szél, s a távolból, a tisztáson lovast látott közeledni. Porzott utána az út és elhallgattak a kabócák, szóval már egy ideje számított az érkezésére. A kút mellett ülve ivott meg egy korsónyi vizet, lábain támaszkodott könyökeivel, kioldott ingben és félig megszorított fűzőben, amikor a hordár legény megállt előtte a lovon. Nem viselt katonai egyenruhát, hanem egy csuklyát, s paraszti ruhákat, de lova és mentéjének anyaga monarchiabeli volt.
– Üzenetet hoztam Lorelei Backfeldnek – közölte komor pillantással, amikor leszállt a harciménről és szalutált.
– Mondjad, gyerek – bökte oda neki az alacsony lány, majd felkelt a kút mellől. A kigombolt ing, a dús, fekete fürtök, a világító sárga szem és a kreol bőr meglepte a fiatal legényt, s megakadt ádámcsutkája, miközben végignézett alakján. – Nem akarok rád várni egész nap. Így is késtél már. Ez a csatamén megy gyorsabban is.
A fiú megregulázta eddig csodálkozó arckifejezését. – Erwin Smith parancsnok beszélni akar Önnel, azonnali jelleggel a Felderítők trosti kúriájába hívatja.
– Alászolgája – bökte oda a legénynek, majd felkelt és elvette a papírt a kezéből. – Menj a dolgodra. 

Az iroda ablakán a friss kora reggeli levegő szűrődött be. Három óra vágta után Lorelei elért Trostba, s a város nagyharangja elütötte a nyolcat, amikor Erwin irodájába lépett be. A délceg, szőke férfi az asztalnál ült, mögötte az ablakszegélynek támaszkodott Miche.
– Nocsak, Kopó – mondta, majd ellökte magát az ablaktól. – Nem is tudtam, hogy te is értesítve lettél.
– Egy kicsit magunkra hagynál, kérlek? – intézte ekkor Erwin a társukhoz. Miche arcán tiszta nemtetszés csillogott, amikor megállt Lorelei mellett és hajába vezette a kezét egy pillanatra. Eztán még visszanézett Erwinre, majd kisétált az irodából.
– Miért nem Levit hívtad?
Erwin Smith felkelt az asztala mellől és megigazított néhány papírost. – Egy nő könnyebben beszédre jön, ha egy fiatal gyermekről van szó.
– Erenről akarsz kérdezni?
– Szerintem ezt eddig is tudtad – Erwin mélykék pillantásával sandított a nőre, miközben a komódon kitöltött két pohárba bort.
– Úgy tudtam, szolgálat alatt nem iszol.
Erwin mosolygott. – De te igen. Néha alkalmazkodni is kell.
– Mit akarsz hallani?
– Amit mondasz.
– Miért bántok úgy a gyerekkel, mintha egy kutya lenne?
A parancsnok szemöldöke fennakadt egy pillanatra, s belekortyolt borába. – Nem tudom, mire gondolsz, Lori.
– Szóval te nem voltál benne az "Erent a pincében altatni" csoportban? – A nő hevesen gesztikulált, s a parancsnokának rossz pillantását érdemelte ki, amikor eltolta magától a bort.
– Kezdjük ott, hogy még mindig én vagyok a felettesed – mondta Erwin. – Továbbá... – lassan Lorelei mögé sétált, s közel hajolt nyakához. – Nem a problémáidat kérdeztem elsősorban, Lori, hanem az észrevételeidet.
– Nos, ezesetben az észrevételem az, hogy egy tizenöt éves gyereknek nem a pincében kéne aludnia. Elég pontos voltam? – Megfordult és felnézett a nála legalább másfél fejjel magasabb Erwinre.
– További gondolatok?
Lorelei megregulázta pattanásig feszült idegeit. Kedvelte a parancsnokot, s ami a karrierjét illeti, igen sok dolgot köszönhetett neki, a bizalmának, amit vakon vetett bele. Sóhajtott, amikor eszébe jutott, ismét realizálódott benne, hogy Erwin Smith most felettesként kér tőle jelentést, nem pedig egy délutáni sakkpartin panaszkodik a vesztesége miatt. – Eren Jaeger számomra egy átlagos tizenéves. Érzelmi állapotát tekintve igen labilis, ami miatt nem érzem jó döntésnek, hogy további pszichikai terhelésnek tegyük ki. A kartonjait olvasva, a múltbéli traumái többek között szorongást és indulatkezelési problémákat fejleszthettek ki, depresszióra hajlamos lehet.
– Magadat is ilyen alaposan ki szoktad elemezni? – Erwin hátrafonta izmos karjait és végigmérte az előtte vigyázban álló nőt. – Pihenj – szusszanta, majd leült a helyére újra. – Örülök, hogy figyelsz Erenre. De remélem megérted, ha nem foglak egy osztagba engedni vele majd az expedíción.
– Hibát követsz el... Levi és a...
– Levi megkapja Mikasát is Eren mellé – vágott a lány szavába Smith. – Nem kell pesztrálni őket. Cserébe kapsz egy saját osztagot a formációban.
Lorelei sárga szemei villámot szórtak. – Nem kell nekem saját osztag, Erwin.
– Elég határozott vagy már ahhoz, hogy vezess tíz embert.
– Az lehet – bólogatott Lorelei –, de rossz előérzeteim vannak. Nagyon rossz előérzeteim.
– Lori...
– Egyszer már kerültünk bajba amiatt, mert nem hallgattál rám, Erwin. – Lorelei az asztalhoz lépett és rátámaszkodott. Erwinhez oly közel hajolt, hogy tisztán érezte forró leheletét arcán, ez pedig egy pillanatra elbátortalanította.
– Nem egy házi sámánra van szükségünk most, Lorelei, hanem egy tapasztalt osztagvezetőre.
– Ismerem ezt a nézésedet. Valamin töröd a fejed. Ez mindig aggasztani kezd.
Erwin mosolyogni kezdett. – Túl jól ismersz már. A végén még el kell gondolkodnom rajta, hogy eltetesselek láb alól.
– És kit bérelnél fel rá ugyan?
– Téged.