Bnha Oneshot ¡Kérések Zárva!

Iida X Reader *A szomszéd fiú

Iida Tenya - t már születésedtől fogva ismerted. A szomszédban lakott. És ő volt a legjobb barátod. A kertjükben volt egy hinta, ott voltatok mindig. Kiskorotokban játszottatok, amikor pedig kicsit nagyobbak lettetek, akkor kibeszéltétek a világ nagy dolgait. Aztán egy nap, talán tizenkettő - tizenhárom éves lehettél, a szüleid közölték, hogy el fogtok költözni, ugyanis apukád máshol kapott munkát. Nem akartál menni, de muszáj volt. Attól a naptól kezdve éjjel - nappal Iida - val voltál. De aztán eljött a távozás ideje. Ültetek a hintánál, és a szokásos beszélgetés helyett csak csendben voltatok. Aztán mielőtt haza kellett menned, megölelted a fiút.
- Szeretlek, [Név] - chan - mondta halkan, majd eltolt magától.
- Majd... Találkozunk. Remélem... Addig is, vigyázz magadra - mondtad, majd puszit nyomtál az arcára, amitől mindketten teljesen elvörösödtetek.
- É... Én... - dadogta. - Te is... Te is vigyázz magadra, oké? És majd mindenképp hívj!
- Oké, oké, hívni foglak! - mosolyodtál el. - De most mennem kell.
- Hiányozni fogsz, [Név].
- Te is nekem Iida - szomorú mosolyra húztad a szádat, majd megfordultál, és ott hagytad legjobb barátodat.

Azóta a nap óta nem láttad Iidát. Sőt, még csak nem is nagyon hallottál felőle. Próbáltátok tartani a kapcsolatot, de nem ment sokáig. Iida - t felvették a hősképzőre, ami minden idejét felemésztette. És persze te is el voltál foglalva a saját kis világoddal. Minden álmod az volt, hogy nyiss egy cukrászdát, de ehhez pénz kellett. Szóval sokat tanultál, és mellette dolgoztál is. És végül a sok munka meghozta gyümölcsét. A cukrászda nagy siker volt a környéken, aminek nagyon örültél. De egy nap, ismerős vendég lépett be az ajtón. A fiúnak kék haja volt, és szemüveget viselt. Pont mint az a fiú, akit évekkel ezelőtt... De az nem lehet! Nem lehet ő! - gondoltad magadban.
- Ahhoz az úrhoz kimegyek én - szóltál az egyik alkalmazottnak, aki csak bólintott, és folytatta a dolgát.
- Jó napot! Mit... Ne haragudjon, lehet, hogy összetévesztem valakivel, de... Az ön neve nem... Nem Iida Tenya? - a férfi rád nézett, és mikor felismert, az értetlenségét csodálkozás váltotta fel.
- [Név]? Te... Te itt dolgozol? Ez a te...
- Igen, az enyém ez a hely - vigyorogtál büszkén. - Jajj, Iida, annyira rég nem láttalak!
- Gyere, ülj le!
- Nem lehet, dolgozom. De munka után elmehetnénk valamerre - vetetted fel az ötletet.
- Bocs, tudhattam volna, hogy dolgozol, elnézést - kapálózott a kezével, mire felnevettél.
- Akkor este! Gyere majd ide!
- Oké - mosolygott.
- Szia!
- Szia - köszönt ő is.

Este - ahogy azt megígérte -, Iida a cukrászda előtt várt rád. Mosolyogva intettél neki, majd bezártad az ajtót, és odamentél hozzá.
- Szia! Mehetünk?
- Szia [Név] - chan! Persze! Merre megyünk?
- Nem tudom. Megmutassam a várost?
- Igen, az jó lenne!
- Gyere! - indultál el, a fiú pedig követett.
- És? Mi járatban errefelé?
- Ide osztottak ki. Szóval pár hónapra ideköltözök. De lehet, hogy pár év is lesz.
- Ez nagyszerű hír! Akkor többször is találkozhatunk!
- Igen, ez tényleg jó hír! - majd elindultatok, és végigbeszélgettétek az éjszakát.

- [Név] - chan - kezdett bele Iida, amikor megálltatok a lakásod ajtaja előtt. Már éjfél körül volt, és természetes, hogy a fiú haza kísért.
- Hm? - kérdezted, miközben a kulccsal babráltál.
- É... Én... Ma rájöttem, hogy nagyon hiányoztál, és arra is, hogy... Hogy szeretlek. Szóval igazán boldoggá tenne, ha a barátnőm lennél. De persze nem muszáj, csak azt gondoltam el kell mondanom és... - hadonászott a kezeivel, teljesen elvörösödve. A fiú szavai hallatán annyira zavarba jöttél, hogy kiesett a kezedből a lakáskulcs. Paradicsomszínű fejjel felé fordultál.
- Én csak... - vakarta meg a tarkóját Iida. Felé sétáltál, és szorosan megölelted.
- Igen, igen, igen! Leszek a barátnőd. Én is szeretlek, Iida. - mondtad, az utolsó pár szót már olyan halkan, hogy féltél, meg sem hallotta. Amint feleszmélt a döbbenetből, a kék hajú  derekad köré fonta karjait, arcát pedig hajadba temette. Percekig állatok így, majd eltolt magától.
- Nos, nekem most... Nekem most mennem kell. Szia [Név] - chan! - intett, majd elsietett. Csodálkozva néztél utánna, majd elmosolyodtál, és bementél a házba.