A félvér hercegnő [ÁTÍRÁS ALATT]

46.fejezet: Igazság

Délután. Tanulhatok. Hurrá. Holnap után vannak a vizsgák és még mindig nem érzem elég felkészültnek magam. Valamiért azt érzem, hogy hiába tanulok. Ott helyben mindent el fogok felejteni és járhatom újra az egész évet.

Vége van az óráknak és én a könyvtában tanulok. Egyedül. Hermione felszívodott. A könyvtároson és rajtam kívül senki sincs a könyvtában. Mi van itt mindenkivel? Mind egy most nem akarok ezzel foglalkozni. Muszáj tanulnom. Ahogy ezt gondoltam magamba valaki megfogta mindkét vállam hátulról.
-Csak rád vágytam Malfoy. Mit akarsz?-hátrafordultam és flegmáztam vele.
-Tanulni.-leült velem szembe.
-Van egy tucat másik asztal a terembe. Menj innen.
-Nem akarok.
-Akkor meg ne zavarj.
-Csak nem zavarlak?
-De. Nagyon úgyhogy vagy tűnj innen vagy fogd be a pofád.-keltem ki magamból.
-Látom harapós kedvedbe vagy.
-Békén hagynál?
-Nem.

Jolvan. Ha ezt akarja. Legyen ez. Majd tanulok a szobámba. Összepakoltam a cuccaim és elindultam az ajtó felé. Természetesen jött utánam.
-Hova sietsz?-nem valaszoltam. Mindig is lassú voltam így hamar utolért es nekitolt a falnak.-Mi lenne ha egyszer meghallgatnál?-elfordítottam a fejem.-Ugy van. Még rám se nézz.
-Mennék.-próbáltam szabadulni. De ez Malfoy. Tőle addig nem lehet amíg önszántából el nem enged.
-Nem zavar. Elengedlek ha meghallgatsz végre.
-Ha meghallgatlak békén hagysz?
-Attol függ.
-Essünk túl rajta.-forgattam a szemem.
-De nem itt gondoltam. Gyere velem a szobánkba.
-Az a te szobád. Ha nem tudnád én Pansynél lakom.
-A te szobád is. Mindig az marad.-elengedett és elindult. De visszafordult.-Na mi van? Nem jössz.-mégegyszer megforgattam a szemem és elindultam utána. Talán most végre békén tud hagyni. 

Bementem a szobájába nem láttam sehol. Beljebb léptem és becsapodott mögöttem az ajtó. Hirtelen megfordultam Malfoy meg lelökött az ágyra és felém kerekedett.
-Mit akarsz?-flegmáztam.
-Beszélgessünk.
-Ülve jobb lenne. Minnél távolabb tőled.
-Nekem így jobban tetszik. Olyan mintha még mindig az enyém lennél.
-De már nem vagyok az és nem is leszek. Mondanád már, hogy mit akartál mert tanulnék?
-Nem tudod az előzményt. Eszem ágaban sem volt megcsalni. A gondolatát is utáltam. Greegrass tehet róla. Miután elengedtelek lementem vacsorázni a nagyterembe. És nem vettem észre, hogy Amortentiát csempészett a serlegembe. De nem működött a kis terve mert Parkinson ült velem szembe és amikor ittam őt láttam meg először. De esküszöm nem akartam, hogy ez legyen.-kezdtek potyogni a kinnyei.-Sajnálom. Utána már semmire sem emlékszek. Csak, hogy Piton behoz téged és azt hittem meghaltál. Azt hittem ott helyben omlok össze. De az ikrek mondták, miutan kijöttek tőled. Mert ők voltak az elsők akik bemehettek, hogy Madam Pomfrey azt mondta, hogy élsz. Megnyugodtam. És azt hittem ezután már minden rendben lesz. Sophie. Én tényleg nagyon sajnálom es nem akartalak soha megcsalni. Meg tudsz nekem bocsajtani.-könyörgő szemekkel nézett rám és még mindig nem tudta abbahagyni a sírást. Nem tudtam tovabb haragudni rá. Átkaroltam a nyakát és szorosan megöleltem. Bevallom nagyon hiányzott és először el sem tudtam hinni róla, hogy tenyleg megcsal. De mindent megtett, hogy ezt tisztázhassa. Nem hiába próbált mindig kommunikálni velem. Én hülye meg meg sem hallgattam.-Megbocsajtasz?-tolt el magától én pedig bólintottam.-Ujra együtt leszünk? Visszaköltözöl hozzám? És leszel a barátnőm?
-Igen.-mondtam határozottan. Mire ő megcsókolt.