I'll help you, whatever it takes - Charles Leclerc ff

Az első lépés

ISABELLE

Hetek teltek el mióta először találkoztam Charlesal, és ahogy telt múlt az idő egyre jobban megkedveltük egymást. Ennyi idő után be kell vallanom magamnak hogy többet akarok mint barátság, de félek hogyha túlságosan beleélem magam, a végén annál jobban fog fájni ha vége.

Ma estére megbeszéltünk Charlesal egy vacsorát. Egyre többet és többet találkozunk, és valahogy mellette megenyhülök, kibújok a kemény jégkirálynő szerepéből és felszabadultnak érzem magam. Felvettem magamra egy fekete bőrszoknyát és betűrve egy piros lenge ujjú felsőt. Mielőtt elindultam szóltam Jacknek és Clarynek hogy elmegyek. Mindent elmondtam nekik a Charles ügyről és áldásukat adják amíg vigyázok magamra nehogy felnyomjon a zsaruknál minket. Hiába mondtam el már vagy milliószor hogy nem áll szándékában.

-Hányszor mondjam még el hogy nem fog feljelenteni!!! Ha akarna már aznap este megtette volna.

-Sose lehetsz elég óvatos és ezt te is tudod Izzy!-figyelmeztetett Clary.

-Mi történt azzal a fejvadásszal akit profira képeztek és semmi nem kerülte el a figyelmét? Mi lett azzal hogy nem bízol senkiben?-esett nekem Jack

-Képzeld itt áll előtted! Esetleg itt az ideje felnőni végre és nem csak azt nézni kiben nem bízhatok és kit kell megölnöm!-ezt a mondatot inkább Clarissa felé mondtam.-igen Clary, pontosan rád gondolok!

-Ezt mégis hogy érted ha szabad tudnom?-tette keresztbe a karjait.

-Úgy hogy nem leszek mindig melletted és ideje lenne mostmár gondoskodnod magadról. Unom már a kicsinyes versengéseidet és hogy képtelen vagy egyedül elintézni bármit. Egyszer az életben végre találok valakit akivel boldog lehetek, de persze nektek ez nem tetszik.

-Hát akkor ha már őszintén beszélünk csak hogy tudd, sose gondoltam rólad hogy képes lennél véghez vinni bármit az életedben és nézd csak meg magad, épp most adod fel azt amire felesküdtél hogy elpusztítod!

-Én nem adok fel semmit! Csak próbálok helyesen cselekedni és Charles az aki segít ebben!

-De mégis milyen áron?-kezdte Jackson is.-Teljesen megváltoztatott és te még csak észre sem veszed. Nem is jöttél velünk vadászni már hetek óta. Elgyengültél és ennek az a szépfiú az oka.

-Elég szomorú ha azt gondolod hogy elgyengített az, hogy nem gyilkolok. Én ezt pont fordítva gondolom.

-Hallgatni is rossz téged komolyan mondom. Legszívesebben addig ütnélek amíg észhez nem térsz!-akadt ki már teljesen Clary.

-Na látod...pontosan erre gondolok mikor azt mondom gyerekes vagy. Csak az öklöddel oldod meg a gondjaidat. De erre nem itt, és most fog sor kerülni.

Elindultam fel az emeletre összepakoltam minden ruhámat, fegyveremet, és minden tárgyat ami fontos számomra. Fogtam a bőröndöt és lementem.

-Én leléptem. Nem maradok ebbe a diliházba. Oldjátok meg a problémáitokat nélkülem.-elindultam az ajtó felé és mikor kiléptem rajta még hallottam ahogy Clarissa utánam kiabál.

-Szaladj csak el! Úgyse úszod meg ennyivel! Megtalállak és tönkreteszlek hallod?!

-Gyere csak! Alig várom!

Beültem a kocsimba és padlógázzal elhajtottam. Valahogy megkönnyebbültem. Úgy érzem eldöntöttem mit akarok, és az az, hogy felhagyjak a gyilkosok utáni őrült hajszával. Ehhez pedig, az volt az első lépés hogy innen lelépjek. Ugyan az már jó kérdés hogy hová megyek most?
Gondolataimból a csörgő telefonom szakított ki. Charles hív. Mondjam el neki a történteket? Az biztos hogy ő büszke lenne rám hogy otthagytam őket. Végül felvettem a telefont.

-Szia!-szóltam bele a telefonba.
-Szia! Hű csak nem történt valami? Olyan boldognak hallatszik a hangod.-azta! Ezt így meghallotta a hangomból?
-Tulajdonképpen de igen! Ott hagytam Jacksont és Clarissát és kiszálltam az egész vadászatból.
-Isabelle ennek elmondhatatlanul örülök!-ujjongott a telefonba Charles.
-Sokkal szabadabbnak érzem magam, és megkönnyebbültem!
-Akarsz találkozni a parton? Beszélhetnénk élőben is, hallani szeretném a részleteket.
-Milyen kiváncsi valaki, összefuthatunk de még előtte kell keresnem egy hotelt ahol megszállhatok. Mert most ugye kidobattam magam otthonról.
-Ezt most inkább meg se hallottam.-duzzogott Charles a telefonba.-Egyértelmű hogy hozzám jössz, van vendég szobám és amúgy elég magányos vagyok egyedül.
-Nem is tudom...-az biztos hogy könnyebb lenne mert hát a szállodában nem maradhatok örökre. Minden pénzemből kiforgatna.-Csak akkor ha tényleg nem bánod, nem szeretnék útba lenni.
-Dehogy vagy útba! Találkozzunk a parton és ott majd felveszlek, együtt hazajövünk.
-Inkább majd megyek utánad! Kocsival jöttem én is.
-Rendben. 10 perc és ott vagyok.
-Nagyon köszönöm hogy segítesz!
-Bármikor számíthatsz rám.