I'll help you, whatever it takes - Charles Leclerc ff

Otthon, édes otthon

CHARLES

Egy hosszú séta közben Izzy mindent elmondott nekem a korábban történtekről. Tartottam a szavam és segítek neki újra egyenesbe hozni az életét. Napról napra egyre fontosabb szerepet töltött be az életembe, bevallom nagyon fájna ha egyszer csak azt mondaná hogy elmegy és nem jön vissza.

Este olyan 9 óra felé értünk a lakásomhoz. Szerencsére volt elég hely az ő kocsijának is. Hiába, Monte Carlo gyönyörű város és nagyon szeretem, de nem valami nagy. Segítettem Izzynek felvinni a táskáit. Nem volt sok holmija, csupán egy bőrönd meg 2 kisebb táska. Az egyik viszont elég furcsa hangot adott ki mikor megráztam.

-Mi van ebbe a táskába?

-Ömm...semmi fontos. Add csak beviszem.-nyújtotta felém a kezét.

-Isabelle.-döntöttem el a fejem és fújtam ki a levegőt hogy lássa nem hiszek neki.

-Ahhj...na jó. Nem tudok hazudni. Van nálam pár fegyver amiket semmiképp nem akartam ott hagyni. Nyitsd csak ki. Belenézhetsz ha érdekel.

-Azt a mindenit! Te aztán nem viccelsz.-Mikor kinyitottam a táskát, szinte tömve volt különböző késekkel, fegyverekkel és töltényekkel.

-Mások a kedvenc bögréjüket vagy párnájukat viszik magukkal, te meg egy táskányi fegyvert. Kinek mi nem igaz?-együtt kezdtünk el nevetni. Olyan szépen nevet, egész hátralevő életemben hallani akarom.
-Gyere! Megmutatom a szobádat.-végig mentünk a folyosón és benyitottam a vendégszobába.

-Nagyon szép! Te rendezted be?-kérdezte miközben körbe nézett a szobában.

-Igen, többnyire. Volt egy kis segítségem. Az én szobám itt van szembe, a fürdő pedig a folyosó végén. Törölközőt találsz a fehér szekrénybe. Ha bármire szükséged van, csak szólj.-Elindultam ki a szobából mikor Izzy utánam szólt.

-Charles!

-Igen?

-Nagyon köszönöm hogy segítesz. Tényleg, nem is tudom hogy hálálhatnám meg.

-Gyere el velem a következő versenyemre. Bemutathatnálak a barátaimnak, már nagyon meg szeretnének ismerni.

-Szívesen elmennék ha nem probléma.

-Ha az lenne nem kérdeztem volna. Érezd magad otthon. Ja van még egy életbevágóan fontos kérdésem.-vettem komolyra a hangnemet.

-Mi lenne az?-látszott a félelem az arcán.

-Mit rendeljünk vacsorára? Mert a hűtőm szerintem üres.

-Jézusom Charles!!-vágta hozzám a párnát.-A szívbajt hozod rám.

Ismét mindketten röhögő görcsöt kaptunk. Úgy érzem vidám életünk lesz együtt.

ISABELLE

Gyorsan bepakoltam a szekrénybe a holmijaimat és elraktam a bőröndöt. Nem tudom elégszer meghálálni Charlesnak hogy befogadott. Egész este ezt köszöngetem neki, ő pedig már a falra mászik tőlem.

-Esküszöm ha mégegyszer megköszönöd agyvérzést fogok kapni. Szívesen tettem. Örülök hogy velem vagy.-Ettől a kijelentéstől felébredtek a pillangók a gyomromban.

-Sajnálom! Többet nem teszem, eskü!-emeltem fel a kezeimet.-Na és mikor lesz a következő futamod? És hol?

-Most hétvégén lesz Monzában. Imádni fogod! Rengeteg szurkoló lesz akik a Ferrarit támogatják. Szeretek ott versenyezni, mindig jó a hangulat.

-Tényleg jól hangzik! Alig várom hogy végre lássalak versenyezni! Már kezdtem kételkedni hogy lehet nem is vagy pilóta csak be akartál vágódni.-kacsintottam egyet.

-Lebuktam. Legalább nem kell megszerveznem egy egész futamot.

Az este hátralevő részében beszélgettünk, nevettünk és videojátékoztunk. Charles megmutatta a forma1-es játékot és megtanított hogyan kell versenyezni. Egész jól belejöttem a végére. Na persze Charles legyőzött. Nem volt meglepő.

-Na jó lássuk be. Esélyem sem volt megnyerni.

-Így jársz ha a mestert hívod ki. Legyőzhetetlen vagyok.

-Fényezd csak magad!-grimaszoltam.-Ellenem nem nehéz nyerni, majd bebizonyíthatod mit tudsz hétvégén a pályán, élőben.

Charles közelebb jött és rátámaszkodott a szék szélére. Nem sok helyett hagyott köztünk és én ezt egyáltalán nem bántam. Mélyen egymás szemébe néztünk, a pillangók pedig visszatértek.

-Itt és most megígérem neked, hogy nyerni fogok a futamon.

-Ne ígérj olyat amit nem biztos hogy be tudsz tartani.

-Sose tudnék hazudnék neked.

Ezzel meg is szűnt hely kettőnk között. Charles megcsókolt, én pedig viszonoztam. A külvilág mintha nem is lett volna. Nem létezett más csak ő. Hirtelen felemelt és besétált velem a szobájába, a csók megszakítása nélkül. Tényleg megtörténik. A szobába beérve rádőltünk az ágyra, ami nem mellesleg rohadt kényelmes.

-Biztos vagy benne?-kérdezte szinte suttogva.

-Sose voltam még semmiben sem biztosabb.-fogtam kezeim közé az arcát.

-És te ezt akarod?-kérdeztem én is.

-Semmit sem akartam jobban.-és megcsókolt.
-Kivéve a Ferrari pilótája lenni, úgyhogy azt hiszem csak a második lehetsz.-mosolygott.

-Tudod mit? Beérem a dobogó második fokával, amíg tényleg csak a Ferrari előz meg.

-Ezzel választ kapsz?-újra megcsókolt.

Az este többi részét, már a képzeletetekre bízom;)