I'll help you, whatever it takes - Charles Leclerc ff

A legnagyobb hibád

ISABELLE

Másnap reggel szokás szerint 8 körül keltem és nekiálltam a reggeli edzéstervemnek. Leginkább a harcmozdulatokat szoktam gyakorolni hogy tökéletesen menjenek, és a boxzsákot püfölöm.
Edzés után lezuhanyoztam és lementem reggelit készíteni. Clarissa még aludt, Jackson pedig kint a medencébe úszta a szokásos hosszokat.
Reggelire csináltam magamnak tükörtojást és zöldségeket ettem hozzá. A reggeli az egyetlen amit legalább nem nekem kell főznöm mindenkinek.

Reggeli után megnéztem a híreket hátha van új célpont akit el kell kapni, de úgy tűnik semmi nem történt.
-Hát úgy tűnik ma szabadnapot kaptunk.-állapítottam meg hangosan hogy Jackson is hallja.
-Remek! Úgyis van pár elintézni valóm a házzal kapcsolatban.-nem válaszoltam rá semmit.-Ha érdekel esetleg...
-De nem érdekel.-vágtam közbe.- nekem is van saját dolgom.
-Neked? Dolgod? Ugyan mivel kapcsolatban?-kicsit zavart hogy Jack azt hiszi nekem nincsnek saját dolgaim.
-Engem se érdekelt a tiéd, téged se érdekeljen az enyém.-láthatólag elengedte és elindult a szobája felé.
-Még dél sincs ti meg már veszekedtek.-jött le a lépcsőn Clary.
-Nem veszekedtünk, csak nem érdekli egyikünket sem a másik dolga.
Erre már Clary sem válaszolt és elindult reggelit készíteni magának.

Dél van. Lassan el kellene indulnom a találkozóra. Mi a fenét kéne tennem. Mi van ha odahívja a zsarukat? Nem, nem tenne ilyet. Végtére is, ha én nem vagyok akkor lehet, hogy már ő sem.
Egy piros ruhát választottam, amiből kint vannak a vállaim és látszódnak a tetoválásaim is. Hajamat szabadon hagytam hogy szétterüljön a vállamon, valamint felvettem a kedvenc karkötőmet, ami egy tekeredő kígyót ábrázol. Álltam a tükör előtt indulásra készen, mégse tudtam mit kéne tennem.
-Ahhj szedd már össze magad te szerencsétlen. Ha oda is hívta a rendőröket, simán eltűnsz egy pillanat alatt. Várjunk...-mi van ha nem is a rendőröktől parázok, hanem hogy Charles talán nem akar tőlem semmi többet mint barátság. De az jó nem? Ezt akartam eddig is, és ezt készülök elmondani neki.
-Na jó! Elég a nyafogásból és indulj el végre.

Bár Clarissa is tudta hogy ma kivel találkozom, és Jacksonnak is elmondtam, mégis inkább észrevétlenül mentem ki a házból. Beültem a matt fekete Camaro-ba, és elindultam.

Amint megálltam a kávézó parkolójában azonnal elkezdtem figyelni a környéket,
hátha vannak zsaruk. De nem voltak. Charles nem szólt a rendőrségnek. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem nyugodtam meg. Rosszul esett volna ha rám küldi őket.

Bementem a kávézóba és azonnal megpillantottam Charlest, az egyik hátsó asztalnál. Ő is azonnal meglátott amikor beléptem az ajtón. Ahogy a tekintetünk egymásra talált valahogy furcsa izgalom kerített hatalmába. Erőt vettem magamon és elindultam felé.

-Szia!-köszöntem mikor odaértem.
-Szia! Örülök hogy eljöttél, ülj csak le.-mutatott a vele szembe levő székre.-Féltem hogy nem fogsz eljönni.
-Bevallom gondolkodtam rajta hogy nem jövök el, de nem akartalak felültetni.-vettem kicsit humorosabbra a hangulatot.
-Köszönöm szépen hogy nem tetted!-mondta Charles, mire mindketten elnevettük magunkat.
-Szóval...-folytatta-azt hiszem kezdhetnénk elölről a bemutatkozást. Charles Leclerc vagyok.-nyújtotta felém a kezét mire én viszonoztam.
-Isabelle Queen. Örülök a találkozásnak.
-Mesélj valamit magadról Isabelle. Hány éves vagy, miket szeretsz és persze ha nem tolakodó miért választottad ezt a célt az életedben?

Nem habozott a kérdésekkel az tény. Féltem ezt a kérdést megválaszolni. Hogyan mondhatnám el úgy a történetemet hogy ne gondolná azt hogy totál dilis vagyok. Valahogy meg kellett szépítenem a történetet. De ehhez még kellett egy kis idő.

-Talán kezdhetnéd te.-mondtam neki reménykedve hogy elfogadja.
-Rendben akkor kezdem én. 23 éves vagyok és Forma1-es pilóta a Ferrari csapatában. Mindig is az volt az álmom hogy a Ferrariban versenyezhessek és most hogy valóra vált, szinte hihetetlen. A versenyzés mellett nagyon szeretek zongorázni, kis korom óta játszom rajta.
-Hű! Az autóversenyzés elég sok izgalommal járhat, hiszen nem veszélytelen sport, sőt.
-Igen tudom, sajnos volt már aki meghalt egy balesetben, de nekünk ahogy beülünk az autóba, ezeket mind ki kell zárni hogy csak a versenyre koncentráljunk. Ez egy ilyen sportág.
Egy pillanatra csend lett de Charles azonnal megtörte azt.
-Na most te jössz! Mesélj!
-Hol is kezdjem, 19 éves vagyok. Akkor jöttem rá hogy mennyi szemét alak van a világban, amikor...-elég nehéz visszaemlékeznem arra az estére. Alig ismerem ezt a fiút és máris elmondok neki mindent. -amikor 15 évesen végignéztem ahogy megölik a szüleimet. Akkor este, valami átkattant bennem és csak az érdekelt hogy megbosszuljam ami történt. Így is tettem, beléptem ehhez a szervezethez ami ilyen ügyekkel fogalakozik. Kiképeztek és most itt vagyok, és nagyon érdekel hogy mi a fenéért akarsz megismerni miután láttad mit tettem. Nem vagyok átlagos, rosszabb vagyok annál és nem akarom hogy ez hatással legyen rád.
-Nagyon sajnálom Isabelle, ez borzalmas ami történt veled. Figyelj...-nyúlt az asztalon pihenő kezemért, amin egy kicsit meglepődtem de egyáltalán nem zavart.-ami történt a szüleiddel az mély sebet hagyott benned és ezt megértem. De nem gondolod hogy talán nem ez a legjobb megoldás a bosszúra? Nem gondoltál még rá hogy esetleg rendőr legyél vagy ilyesmi? Ugyanúgy megbüntethetnéd az embereket.
-Rendőrként meg lenne kötve a kezem, és nem kapnák meg azt amit érdemelnek ezek a rohadékok.
-Sosem volt még bűntudatod a tetteid miatt?
-Persze hogy volt, de egy idő után hozzászoktam és csak a cél lebeg a szemem előtt.
-Akkor sem ez a megoldás én úgy gondolom...-húzta tovább a száját Charles.
-Na jó figyelj, ezt most hagyjuk inkább. Ezt az egészet. Hiba volt idejönnöm és elmondanom neked mindent. Nem is tudom egyáltalán miért mondtam el.-azzal a lendülettel felálltam és kiviharoztam a kávézóból. Mikor kiértem, éreztem ahogy egy kéz az enyém után nyúl és visszatart.

-Sajnálom Izzy...nem úgy értettem csak, fura ez nekem. Azért akartalak megismerni mert tegnap mikor először megláttak szinte azonnal éreztem valamit irántad. Azt hiszem én...kedvellek Isabelle.
Hirtelen semmit nem tudtam kinyögni.
-Nem kedvelhetsz meg valakit csupán 1 nap alatt, szimplán azért érzed ezt mert megmentettelek.
-Nem! Ez nem igaz. Kérlek ne akarj ellökni magadtól. Én talán segíthetek neked hogy abba hagyd ezt az ámokfutást és jó útra térj.
-Nem tudom hogy ezt akarom-e Charles.-a kezem után nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat.
-Együtt kiderítjük. Ígérem.
-Hatalmas hibát követsz el ugye tudod? Ha nem sikerül, akkor a végén nagyon csúnyán megbánthatlak.
-Vállalom a kockázatot.-nézett mélyen a szemembe amitől egy kicsit elpirultam.

1 óra múlva már elköszöntem Charlestól és elindultam haza. Útközben viszont megálltam a parton és úgy döntöttem sétálok egyet hogy végig gondoljam a történteket. Mi van ha igaza van? Abba kéne hagynom a hajszát a gyilkosok után? Vagy jelentkezni zsarunak? Úgyis elkaphatom őket, de félek hogy nem kapnák meg amit érdemelnek. Remelem idővel rájövök mit kell tennem és Charles tényleg segíteni fog ebben, mert ha nem, és cserben hagy, akkor attól tartok semmi nem állít majd meg a további öldökléstől.