Varázsló, kis hibával

4. Nem arcod tükre ez

Egy újabb evakuációs bűbájos kaland egy néptelen helyiségbe vezetett. Valahol a kastélyban. Poros holmik árválkodtak itt, mintha már rég nem használta volna őket senki. Egy törött hárfa darabjai. Egy seprű és rozsdás kulcsok halma. Egy csomó porlepte bájitalos üveg. Egy hatalmas és megviselt sakk készlet. Egy ócskává aszalódott, turbánszerű valami. Meg egy nagy, régi és díszes tükör. Nem volt itt semmi érdekes.

- Eltévedtünk - jelentette ki Julius, hangja visszhangot vert a falakon.

- Kopár és baljóslatú hely - nézett körbe Marius.

- Félsz, öcskös?

- Miért félnék? Nincs itt semmi.

- Vagy csak nem látható.

- „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan" - szavalta lágyan Mercy.

- Ez valami vers?

- Egy szép gondolat egy mugli könyvből.

- Jellemző!

- És kicsit igaz, Julius. Nézzétek ezt a helyet! Ez itt egy darabka történelem.

- Eléggé uncsi történelem lehet.

- Korántsem az.

- Mi ez a hely? - kérdezte Marius. - Hova hoztál minket?

- Itt, ezen a helyen győzedelmeskedett másodízben Harry Potter a Sötét Nagyúr felett. Itt mentette meg tőle a Bölcsek Kövét.

- Honnan tudsz te erről?

- Hát, mára a legtöbben elfelejtették, de ezért is hasznos jóban lenni a kísértetekkel.

- Mit keresünk itt? Történelem órára hoztál?

- Nem, Julius. Bár hasznos lehet megismerni a világunk történelmét.

- Na, itt van a mi saját Hermionénk!

- Hermione valójában sohasem járt itt. Ő a sakktábla után visszafordult.

- És van itt valami látnivaló is?

- A történelmi helyszínen kívül? Igen. A tükör. Ez Edevis tükre. Egyetlen dolgot láthatsz benne, a szíved legeslegnagyobb vágyának beteljesülését.

A két fiú tanulmányozni kezdte a tükröt. Óvatosan, mintha kissé tartanának tőle.

- Nem kell félnetek, nem bánt - mosolyodott el a lány, aki pont szemben állt a tükörrel.

- Mit látsz benne?

- Érdekel a szívem legtitkosabb vágya? - nevetett fel a lány. - Rendben, talán elmondom nektek, ha előbb ti is elmondjátok nekem a tiéteket. Bátor úriembereké az elsőbbség!

A két fiú kénytelen-kelletlen engedelmeskedett. Megálltak előtte, és belenéztek a tükörbe. Percekig csak bámulták. Láthatóan nagy hatással volt rájuk a látvány. Azután vonakodva elmesélték, amit láttak. Vagy legalábbis valami hihetőnek tűnőt. Ami akár az igazság is lehetett volna. Mercy komolyan hallgatta végig őket.

- Szép álmok! - sóhajtotta a lány. „Főleg, ha igazak is volnának, és valóban ezt láttátok volna" - tette hozzá magában.

- Most te jössz! Te mit láttál?

- Azt, hogy egy lánynak lehetnek titkai.

- Nem igazság!

- Jól van. Mit mondjak? Találjátok ki! Valamelyiket ezek közül. Magamat, a szüleim és az egész családom körében. Azt a pillanatot, mikor elnyerem az iskolaelső címet. Azt, amikor fantasztikus munkát kapok a Minisztériumban. Azt, hogy a kvibliket egyenrangúként befogadják a varázslók. Azt, hogy minden varázslény egyenjogúvá válik. Azt, hogy örökre eltűnnek a sötét varázslók. Azt, hogy férjhez megyek, boldog vagyok, és lesz két gyönyörű gyerekem. Van miből választani, ugye? Találgathattok! - azzal Mercy szélesen, kihívóan rájuk mosolygott. - De az is lehet, hogy a saját halálomat láttam. Ki tudja?