Varázsló, kis hibával

2. Tanulópénz

Az első napok mindig nehezek az iskolában. Új hely, új emberek, új elvárások és új kihívások. Talán új barátok is. Marius szerzett pár leendő barátot a házából. Ha már a testvére nem sokat segített. Leginkább semmit. Persze odament hozzá, jól hátba veregette, sajnálkozott, hogy nem a legjobb házba került, elmondta, hogy innentől kezdve verseny van ám, azután faképnél hagyta. Julius ilyen volt. Jó, ha bajba kerülne, akkor azért biztosan megvédené az öccsét. Talán.

Egy régi barát megmaradt. Mercy ott volt, és rendszeresen kereste is a fiú társaságát. Nem igazán érdekelték a házak közötti határok. Szerencsére az elsőévesek közös óráin, meg azok között tudtak találkozni és beszélgetni. A hollóhátasok hamar elfogadták ezt a kis különcöt. Aki olyasmi lehetett, mint egykor Luna Lovegood (ha bárki is tudta volna a mostani diákok közül, hogy kicsoda ő), csak Mercy nem a lehetetlen dolgokban való misztikus hitével hívta fel magára a társai figyelmét. Hanem a gyakran abszurd módon tréfálkozó lényével.

A lány igyekezett jó elsősként beolvadni, és alkalmazkodni a szabályokhoz. Ami általában sikerült is. Néha azonban ellenállhatatlanul kibújt belőle a különc. Akár az órákon is. Előszeretettel tette ezt például a halálosan unalmas mágiatörténeten. Amikor is - egyedüliként - faggatni kezdte az egyetlen kísértet-tanárukat, Binns professzort, csupa olyan dologról, ami kettejükön kívül senki mást nem érdekelt, és amit senki sem értett (talán ő maga sem, de ha így is volt, jól titkolta). Binns professzor pedig - miután megbarátkozott azzal, hogy akad egy diák, akit szemlátomást mélyebben is érdekel a mondanivalója - hosszasan, és végtelenül unalmasan válaszolgatott neki. Ezt mindenki iszonyúan unta, viszont méltányolták, hogy ezzel a lelkes érdeklődésével a lány elvonta a tanár figyelmét a többiekről, és lényegében azt csinálhattak ezalatt, amit csak akartak.

Az elsősök között senki sem volt kiemelkedő képességű zseni. Szerencsére. Ki ebben, ki abban volt ügyesebb (volt, aki több dologban is, és akadt, aki szinte semmiben sem). De legalább senki sem kezdett el nagyképűsködni, vagy kérkedni. Arra ott voltak a felsőbb évesek. Hiába, elsősnek lenni sosem könnyű. Meg kell tanulnod mindent. Azt is, hogy mit várnak el a tanárok, mit engedhetsz meg magadnak, vagy mit kell elkerülnöd, hogy ne lépj senkinek sem a tyúkszemére (főként, ha az illető idősebb vagy erősebb nálad). Vagy ha a bátyád, és kicsit heccelni akar.

Erre pedig akadt alkalmuk, amikor például az elsősök szerencsétlenkedését látták az első seprűlovaglás óráikon. Mariusnak ez úgy-ahogy ment, javulgatott is benne, de Mercy csúnyán leszerepelt. „Ezt se lehet könyvből megtanulni" - vonogatta a vállát a lány, miközben sikerült derültséget keltenie mindenkiben a bénázásával. Az átváltoztatástan és a bűbájtan kifejezetten tetszettek Mariusnak, és ezekben mindketten jók voltak.

- Talán mégis inkább a házimanók közt volna a helyed, seprűkirálylány! - hangzott gyakran a Nagyteremben Juliustól, vagy valamelyik barátjától a szellemesség.

Mercy általában nem foglalkozott velük. Jól tette. Amíg megtehette.

- Szép kis barátnőt választottál magadnak, Marius Thorne! - jegyezte meg már megint Julius. - Egy nyomi-boszit.

- Nem nyomi! És különben is, varázsló a helyes megnevezés! - kelt a barátja védelmére Marius.

Ez alapjában véve igaz volt. A varázslók világát is utolérte a hagyományos férfi-női szerepek egyenjogúsításának eszméje. Ennek szellemében született meg az a törvény is, melyben a Mágiaügyi Minisztérium elrendelte, hogy a jövőben a „boszorkány" kifejezés használata hivatalosan kerülendő, és helyette egyöntetűen a „varázsló" megnevezés illet meg minden mágust, nemétől függetlenül. Az átállás persze nem ment sem gyorsan, sem könnyen, hiszen évszázados szokásokat nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. És pillanatnyilag itt sem érdekelt senkit.