Varázsló, kis hibával

8. Farsangi bál

A történtek után Marius kezdett más szemmel nézni a barátjára. A hallottak más megvilágításba helyeztek mindent. Az alapvetően vidám, kicsit szertelen és különc, abszurd humorával gyakran tréfálkozó, gondtalannak tűnő lány eltűnt. Illúzió volt csupán. Mögötte pedig felsejlett egy sebzett, családi tragédiától gyötört, fájdalommal és bűntudattal teli lélek. Akinek mindezt már harmadik éve sikerül tökéletesen titkolnia mindenki elől. Hogyan képes kibírni, együtt élni a soha nem múló gyászával? Mekkora lelki erő kellhet ennek elviseléséhez? Az ikrek állítólag nagyon közel állnak egymáshoz. Lehetséges. Ők ketten, Julius meg ő csak testvérek, mégis pokoli érzés volna, ha a fivérével történne valami. Egy ennél is szorosabb kötelék esetén egyenesen elviselhetetlen lehet.

A lány mégis elviseli. Eljátssza, hogy minden rendben az életében, miközben semmi sincs úgy. Bűntudata van, ami lassan fel fogja emészteni őt, ha nem sikerül valahogyan túljutnia rajta. De senkitől nem kér segítséget. Vajon a szülei hogyan viselik? Ők tudnak neki segíteni? Odahaza megnyugvásra találhat? Vagy netán őt hibáztatják a balesetért? De hiszen ott sem volt! Vagy éppen ez lenne a baj? Miért érzi úgy, hogy neki kellett volna a testvérére vigyáznia? Azért, mert Hope is varázstalan volt, így a család egyedüli, mágusnak született tagjára hárul a felelősség? De hát miként lehetne felelős ezért valaki, aki még maga is csak gyerek? Talán a szülei nem is hibáztatják érte, csak ő érez így. Vélhetően valamennyire ki kellett heverniük a csapást, ha a nyári szünetben együtt voltak Egyiptomban.

Marius segíteni próbált. Kockáztatott, de úgy érezte, meg kell tennie a barátjáért. És néha finoman próbálta rávenni, hogy meséljen egy kicsit Hope-ról. Hátha az segít neki feldolgozni a történteket. Mert az, hogy senkinek sem beszélt róla, láthatólag nem segített. Mercy pedig egy csodálatos ember, aki megérdemli, hogy végre normálisan élhessen.

***

A farsangi bálra készült mindenki. Vagy szinte mindenki. Egy iskolában is kell a szórakozás, különösen egy bentlakásos iskolában. Nem volt ez azért mindig így, bár példa nélkülinek sem számított. A fiatalságnak örömet okoz, az öröm pedig egy szent és szeretetteljes érzelem. És mint tudjuk, a szeretet az egyik legerősebb mágia a világon. Persze azért szükség van szabályokra és elővigyázatosságra, ha már egyszer fiúk és lányok vegyesen járnak ebbe az iskolába. De azok keretei között ártatlan és ártalmatlan szórakozás az egész.

Csupán elveszi a fiatalok eszét, és elvonja a figyelmüket a tanulásról. Mert az órák, a leckék és feladatok helyett már csak a jelmezekről és báli ruhákról, meg a leendő táncpartnerekről beszélgetnek és fantáziálnak izgatottan. De hát csak egyszer fiatal az ember életében! És a tanár is volt annak idején fiatal, talán még emlékszik is rá. Lehet, hogy ez a néhai Piton professzort nem hatotta volna meg, de ő már nem lehetett itt sem tanárként, sem egykori igazgatóként. A mostani utódai pedig igyekeztek toleránsak lenni. Longbottom professzorral az élen, aki talán felidézett magában egy másik, régmúlt bált, meg egy gátlásos, negyedikes fiút, aki azon az estén végre nagyon is jól érezte magát.

A készülődés lázában égett az iskola. Milyen legyen a ruha? Ki kit, illetve kit ki kísérjen el a bálba? Hogyan is kérdezzük meg a választott, reménybeli partnerünket, hogy valóban a partnerünk lesz-e, és egyáltalán velünk akar-e eljönni? Mit tegyünk, ha közli, hogy ő bizony már elfogadta valaki más meghívását? És mit tegyenek azok, akiknek nincs párjuk, és nem is tudnak senkit elhívni, vagy akiket senki sem hív el? És azok, akiket hívnak, csak éppen semmi kedvük elmenni?

Az izgatott felfordulás tökéletesen hidegen hagyta Mercyt. Ha megkérdezték, hogyan képes ilyen nyugodt maradni, azt felelte, ő a báloknak csak a végét szereti, és egyetlen táncot ismer csupán, a troll tangót. Valamiért őt egyik korabeli fiú sem próbálta meghívni. De talán csak azért nem, mert tudták, hogy egy bizonyos ötödikes mardekáros prefektus készül erre, akivel nagyon nem lenne jó tengelyt akasztani. Ezt igazából senki sem szerette volna megkockáztatni. Egyetlen, harmadikos griffendéles kivételével.