Varázsló, kis hibával

20. Nincs remény, nincs bocsánat

A skót Felföld vad volt, festői és nyers szépségű, vadregényes és változatlan, mint évszázadok óta. Egy darabka történelem, amit maga a történelem formált. Egykor szebb időket látott, de még ma is a borzongató romantikus fantáziák kedvelt színhelye. Egyeseknek a kalandos álmok netovábbja, másoknak maga az otthon.

Magnus McNair a mások közé tartozott. Bár általában London közelében élt, ám számos családi kastély várta szerte az országban, mikor éppen melyikhez volt kedve. De az ősei innen származtak, a vad és csodálatos Felföldről, itt állt a McNair család ősi vára. Innen indult a klánjuk története, itt kezdődött minden. Ő maga is itt született.

Magnus gazdag ember volt. A McNair família szerteágazó családfáján ő az előkelő ághoz tartozott. A gazdagság pedig tekintélyt és befolyást szült. A pénz nagy úr, sok ismerőst és sok lekötelezettet teremt. Hatalmat jelent. A mágusok világában is.

A Hatalom. A legfőbb cél mind felett. Egyszerű, világos és tiszta. Nem olyan nagyléptékű, mint egykor a Sötét Nagyúré. Emberi mércével mérhető. Jóleső érzés. Néha belefér egy kis szórakozás is. Nem kell lemondani a régi szép eszmék ápolásáról, csak diszkréten kell csinálni. A muglik és a kviblik alacsonyabb rendűek. Kinek tűnik fel, ha egyiket-másikat éri néha egy-egy véletlen baleset? Magnus elégedett volt az életével.

Nézte a tájat, a hazája zord szépségű földjét, és a felhők szabdalta eget. Talán vihar készülődik éppen, valahol a hegyek felett. És talán vihar készülődik délről is. Hacsak be nem vált időközben a terve, és egy kis sziget el nem oszlatta végleg a felhőket. Hamarosan kiderül majd. Ő mindenesetre felkészült.

Ez itt az ő háza, az ő vára. Megerősítve minden lehetséges védelemmel, csapdák és bűbájok erdejével. Mágus legyen a talpán, aki keresztülverekszi magát rajta. Még ha a Minisztérium legjobbjai közé tartozna is. Ha egyáltalán veszik a bátorságot, és találnak bármilyen terhelő bizonyítékot ellene. Valószínűtlen. Erre a lekötelezettjei biztosan figyelmeztették volna. Világ életében elővigyázatos volt. Ne kelts gyanút, ez volt az egyik mottója.

Igaz, Aaron Paige figyelmeztetése óvatosságra int, akárcsak Mithridates példája, vagy MacAllister esete. De ők sosem voltak eléggé agyafúrtak és előrelátóak, ezért is bízták rá mindig a tervezést. Az ő terveibe ritkán csúszott hiba.

Ezúttal talán igen, de majd kiderül, hogy mekkora, és olyan nagy azért csak nem lehet. Soha nem kezdett bele olyasmibe, aminek nem tudta az ellenőrzése alatt tartani a kimenetelét. Azok ketten gyakran elengedték magukat, és hajlamosak voltak túlkapásokra is, hogy hódoljanak a szenvedélyüknek. Általában hagyta nekik, ezzel befoghatta a szájukat, így a fontosabb dolgokban engedelmeskedtek neki. Bár egyenrangúnak tartották magukat, és ápolni kellett az egójukat, de hármuk közül valójában mindig is Magnus volt a vezér.

Most egyedül maradt. Legalább megszabadult a két idiótától. Hasznos idióták voltak, egy darabig, azután azonban inkább csak terhet jelentettek. Két tehertől megszabadult hát, anélkül, hogy akár a kisujját mozdítania kellett volna érte. Annyi csupán a szépséghibája a dolognak, hogy ezzel ő maga is egy láthatatlan fenyegetés célpontjává válhatott.

Nem aggódott mindenáron miatta, de félvállról sem vette. Felkészült. A kastély védve van, bárki ellen. Ő sem kockáztat feleslegesen. Ha valaki eljön a kastélyba megkeresni, az meg is fogja találni. Mindazt, amit előkészített a számára. Mert hiszen nem ismerik őt. Ő pedig nyugodtan végignézi az egészet. Tisztes távolságból.

Nem titok, hogy ez itt az ősi családi fészek. Nyilván nem itt keresnék először, de nem olyan nehéz eljutni ide. Elhagyni ezt a helyet, az már annál inkább. Magnus McNairt pedig nem fogják megtalálni a kastélyában. Csak a mágiáját. Mert az a kastély - bármennyire is a családi öröksége - csak lelketlen, halott kövek halma. Végső soron csak egyetlen rendeltetése van: az, hogy megvédje a gazdáját. Ennek tökéletesen eleget is tesz. Máskülönben nem ragaszkodik különösebben hozzá, bármit gondoljanak is róla mások.