Varázsló, kis hibával

9. Barátság extrákkal

Julius már csak a kijárat felé vezető út felénél érte utol a lányt.

- Várj már, Paige! Hová rohansz?

- Bocs, csak kijöttem, mert untam magam. Volt bent valami felfordulás, nem láttam jól, hogy mi. Te meg eltűntél. Unatkoztam. Gondoltam, kijövök levegőzni egy kicsit.

- Hoztam neked innivalót.

- Köszönöm! - a lány elvette a poharat, és nagyot kortyolt belőle. - Rendes vagy. És most mit csináljunk? Visszamenjünk?

- Nem is tudom. Nélkülünk is jól szórakoznak odabent. Nem biztos, hogy ott szeretnék most a legjobban lenni veled.

- Akkor?

- Kitalálok valami jót. Gyere! - fogta kézen Julius, majd maga után húzta egy sötét és üres terembe.

- És most? - súgta a lány kicsit remegő hangon, érezve, hogy tilosban járnak.

- Nézd, fagyöngy! - lehelte Julius.

Álltak az ajtóban, a fagyöngy alatt, a félhomályban. Mercy szaporán vette a levegőt, nagyot nyelt, és picit elpirult. Nem tudott nem a fiú szemébe nézni. Julius tekintete simogatott. Gyengédség ült benne. A lány barna szemeiben ijedtség volt, és talán egy kis kíváncsiság is.

- Ne haragudj, Mercy! - mondta lágyan Julius. - De muszáj elmondanom neked. Gyönyörű vagy és csodálatos lány. Szeretlek! Nagyon.

A lány még jobban elpirult. Julius nézte, majd lassan közelebb hajolt hozzá. Egészen közel. A lány nem tiltakozott. Julius megpuszilta a homlokát. Azután az arcát, az orra hegyét, végül végtelen gyengédséggel az ajkát. Mozdulatlanul álltak ott a félhomályban, a fagyöngy alatt, gyengéden csókolva egymást.

- Szeretlek, Mercy! - súgta a fiú, és újból megcsókolta a szorosan hozzá simuló lányt.

Nem tudták, mennyi idő telhetett el. Nem is igazán számított.

- Ez igaz? Ez a valóság? - kérdezte hitetlenkedő csodálkozással a lány. - Tényleg szeretsz engem? Vagy csak álmodom?

- Igen. Mindennél jobban szeretlek, én édes kicsi szörnyikém!

Hosszú percek múltán engedték csak el egymást. Mercy tétován beljebb sétált a terembe, Julius mosolyogva követte.

- Olyan szép. Mint valami álom - suttogta még mindig megbűvölten a lány.

- Csodálatos vagy! - felelte neki a fiú.

- Hihetetlen. Én még szinte alig tudok bármit is a szerelemről. Te pedig annyira menő srác vagy. Jó tanuló, népszerű, prefektus. Sokkal különb vagy nálam. Nem is tudom, megérdemellek-e egyáltalán. A barátom vagy és még... Annyi lány epekedik utánad. Hogyan lehetek pont én ennyire szerencsés?

- Ugyan már!

- De-de, Julius. Te már most is fantasztikus srác vagy. Azt hallottam, hogy az ötödikesek között te vagy a sötét varázslatok kivédése óra sztárja. Nagy varázsló leszel.

- Zavarba hozol, Mercy. Nem vagyok én csodalény. Bár az SVK tényleg jól megy.

- Látod, pont ezt mondom, Julius. Napról napra egyre jobb vagy.

- Kösz.

- Szívesen, hiszen megérdemled, drága Juliusom. Ahhoz, hogy a legjobb legyél, tényleg sokat kell tanulnod. Petrificus totalus! Disaudio! Protego maxima!

Julius élő sóbálványként zuhant a padlóra. Mercy elkapta, nehogy beüsse a fejét, gyengéden lefektette, és letérdelt mellé. A fiú kétségbeesetten forgatta a szemeit, és rémülten bámult rá, de képtelen volt szólni vagy megmozdulni. A lány megsimogatta az arcát.