Varázsló, kis hibával

21. Volt egyszer egy lány

- Azután mi történt, Apa? - kérdezte kíváncsian a kislány.

- Azután, Tallulah? Néhány auror jött, és mindannyiunkat kihallgattak - simogatta meg a lánya fejét Marius. - Viszont ideje volna már aludnod. A mami nem fog örülni, ha hazaér, és látja, hogy kísértethistóriákkal tömlek.

- De ez olyan izgalmas!

- Talán, de ez tényleg megtörtént. És nem egy kislánynak való esti mese.

- De te olyan jól mesélsz, Apa! Megkértem már Julius bácsit is, de ő fele ilyen jól sem tudja elmondani. Carmen néni meg nem szívesen beszél róla.

- Carmennek ez a történet nem olyan kellemes emlék. Pedig eltelt azóta már jónéhány év, és meglepően jól sikerült beilleszkednie a családunkba. Julius meg nehezen viseli, ha valamiben nem ő a főszereplő.

- Pedig ő is híres varázsló lett.

- Igaz, csak azt nem hangoztatja szívesen, hogy a nagy részét egy lánynak köszönheti, aki sokkal nagyobb varázsló volt nála. Ha ő nem lett volna, akkor Julius bácsi sem lenne ma ilyen híres. Miért nem mesélteted el a nagypapával vagy a nagymamival? Igazán drámaian tudják előadni mindketten.

- Mert Milly és Tania azt mondták, hogy erről nem szeretnek mesélni.

- Ne hidd el nekik, Tallulah. Ők is éveken át meséltették a sztorit a szüleinkkel, úgy, mint most te. Pedig ők át is élték, igaz, még kicsik voltak. A nagyiék meg igenis szoktak beszélni róla, bár egy kicsit tényleg nehéz a számukra. Nagyon szerették azt a lányt. Azután kiderült, hogy valójában miről is szólt az élete, és ez nagyon megrázta őket. De mára már túltették magukat rajta.

- Szerinted megbántak valamit?

- Nem hiszem.

- És te, Apa?

- Nem. Én semmit sem bántam meg. Azt kellett tennem, amit tettem. Ez volt a küldetésem. És én megtettem, amit kellett.

- Ha újra ott lehetnél, mást csinálnál?

- Nem. Ha máshogyan cselekedtem volna, akkor másképp alakul az életünk, és talán veled sem beszélgethetnénk itt, Tallulah. De most már sipirc aludni, mert lebukunk anyád előtt!

- Azt hiszem, már elkéstünk, Apa - mondta különösebb nyugtalankodás nélkül a kislány. - Már hazaért.

- Így van, Tallulah Thorne - hallatszott az emeleti lépcsőfeljárat felől egy női hang. - Már megint azt a hülye történetet mesélteted apáddal? Mintha valami hősköltemény volna. Pedig az a lány minden volt, csak hős nem.

- De hiszen...

- Nekem elhiheted, elég jól ismertem.

Az anyja belépett a szobába, Tallulah pedig odaszaladt hozzá, és átölelte.

- Hiányoztál, mami.

- Iskolában voltam, tudod jól. Mint hetente kétszer mindig.

- Tudom. Elviszel egyszer magaddal? Szeretném látni, hogyan tanítasz. Hogyan alázod le az aurorokat.

- Soha nem szoktam lealázni őket, Tallulah. Tehetek én róla, hogy jobb vagyok náluk? Harryvel szoktunk néha bemutatózni nekik. Na, ő igen, ő aztán tényleg tud! Ő a legjobb.

- Azért lesz mindig döntetlen a vége?

- Azt mégsem hagyhatom, hogy legyőzzön.

- Mesélj egy kicsit, mami! Kérlek szépen! Kérlek! Kér...