7. Reménytelenül

70 10 37
                                    

Elmúlt a karácsony. Hazautaztak mindhárman az ünnepekre, és csak januárban látták viszont egymást. Mercy egy-egy saját készítésű ajándékkal várta mindkettejüket. De a fiúk is készültek. Julius egy üveg különleges parfümöt adott neki, amely a leírás szerint minden nap a világ más-más csodálatos illatával lepi meg a használóját. Így is volt, és Mercy minden nap egy újabb egzotikus illatba öltözve örvendeztette meg őket. Szerencsére nem vitte túlzásba, de szemlátomást nagyon tetszett neki az ajándék. Mariustól egy hógömböt kapott, amelyet ha megrázott, a hópelyhek egy-egy újabb szépséges tájat mutattak meg neki, a világ kétszáz legnagyobb természeti és épített csodája közül. A lány elragadtatottan bámulta, és közben örömében elsírta magát.

Julius ezt nem igazán vette jó néven. A fivérek közt az utóbbi időben valamiért amúgy is hideg volt a hangulat. Nem fagyos, de nem sok választotta el attól. A lány láthatóan nem értette az okát, de nagyon zavarta, és lépten-nyomon próbálta kibékíteni őket. Egyelőre kevés sikerrel.

Az ünnepek után ritkábban lehetett hármójukat együtt látni. Inkább külön-külön voltak kettesben a lánnyal. Aki szeretett volna közvetíteni és békíteni közöttük, ám süket fülekre talált. Amitől egyre csendesebbé és szomorúbbá vált. „Úgy látszik, vihar van a Paradicsomban" - jegyezték meg többen is, ki sajnálkozva, ki kárörömmel. Vihar talán nem volt, de többé Paradicsom sem. Mercy furcsa humora pedig (ami elsős kora óta mindig is annyira jellemezte őt) odalett. Szótlanul üldögélt, mint akinek nincs már semmi öröme az életben. Néha halványan rámosolygott egyik vagy másik fiúra, azután visszasüppedt a letargiájába.

A sötét varázslatok kivédése óra a legutóbbi eset óta sokkal óvatosabban zajlott. Most egyelőre inkább az elmélettel foglalkoztak, mintsem a gyakorlattal. Időnként egy-egy meghívott vendég jelent meg, hogy valamely témát illetően a gyakorlati tapasztalatairól beszéljen nekik. Február elején például Derek Ollivander jött el, hogy a pálcamágia rejtélyeiről tartson számukra előadást. A tanáruk nem győzte hangsúlyozni, hogy a téma ugyan unalmasnak tűnhet elsőre, ám korántsem az, rengeteget tudhatnak meg a legfontosabb eszközükről, és ez a tudás adott esetben akár az életüket is megmentheti. Ami kétségtelenül igaz volt, de csak nagyon keveseket kötött le, valós fenyegetés híján.

A sötét varázslók Tudjukki legyőzése után sem tűntek el teljesen. Csak meglapultak. Egyesek túlélték a csatát és az azt követő hajtóvadászatot, megúszva ezzel a felelősségre vonást. Mások meg valamiért eleve nem is csatlakoztak a Sötét Nagyúrhoz. Bár az elveivel alapvetően szimpatizálhattak, de vélhetően féltek tőle. A kérdés megítélése sem volt teljesen tiszta. Sok mágus még ennyi idő eltelte után sem merte kimondani a már halott Voldemort nevét, továbbra is inkább hallgatva róla, vagy a régi elnevezések valamelyikén emlegetve. Pedig ez az új világ biztonságos volt, legalábbis sokkal-sokkal biztonságosabb.

De mindig akadnak régi és új hívei a gonosznak, meg az általa hátrahagyott űrt betölteni kívánó önjelölt „nagyurak". A Minisztérium aurorainak éberségére továbbra is szükség volt. Összességében azonban béke honolt. A béke pedig nagyon jó dolog, de el is kényelmesít. Minek tanuljunk önvédelmet, ha nincs kitől félni? A Minisztérium pont ennek a nem teljesen helytálló voltára igyekezett finoman felhívni az emberek figyelmét, anélkül, hogy megingatnák az új rendbe vetett bizalmat. Nehéz küzdelem volt. A varázsvilág ugyanazokkal az ostobaságokkal küzdött, mint a varázstalanoké, legfeljebb csak más díszletek között, és más eszközökkel.

- A pálcamágia törvényei örök érvényűek! - mondta nekik Mr. Ollivander. - Ezt soha ne feledjék. Amíg varázsló él a világon, a pálcáinkra mindig szükségünk lesz.

- És a koboldok vagy a házimanók? - kérdezte Marius. - Ők nem használnak pálcát, mégis varázserővel bírnak.

- Valóban, de az másféle mágia - bólintott a férfi. - Nem lebecsülendő, de nem olyan magas szintű, mint a miénk.

Varázsló, kis hibávalTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang