Varázsló, kis hibával

11. Semmi romantika

Marius körülpillantott a birtokon, tekintete szeretettel simogatta végig a kastély jól ismert tornyait. Újra itthon, a második otthonában! Elkezdődik hát a negyedik év is. Vajon mit hoz magával? Kiszállt a semmi-sem-vontatta fiákerből, és lopva néhány szem kockacukrot csempészett kinyújtott tenyerébe, majd figyelte, ahogy az pár pillanattal később nyomtalanul köddé válik.

- Kösz a fuvart, pajtás! - mondta a láthatatlan thesztrálnak. - Legyen szép estéd.

A nyár elmúlt. Ő is picit megváltozott. Fél fejjel magasabb lett, és immár tizennégy éves. Egy lépéssel közelebb a nagykorúsághoz. Némileg másképpen is gondolkodik, talán komolyabban. Nem csak pihenéssel töltötte a vakációt. Olvasott, tanult, keresett. Eljárt a közeli városba, és igyekezett megtanulni a számítógép használatát. Idegenszerű volt, de végül mégis logikus, miután már ráállt az agya. Tényleg hasznos és hatékony eszköz. Segít megismerni a világot. Mert ideje véget vetni az elzárkózásnak, hiszen a mindennapi kis világukon túl van egy sokkal hatalmasabb világ. Amelyet valójában szinte alig ismernek. És ez olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak.

Julius már megint külön utakon járt. Hiszen hatodikos és prefektus, aki az előző tanév végi vizsgáin nyolc RBF-et szerzett, mindet Kiváló, vagy Várakozáson felüli eredménnyel. Ő most a család büszkesége. Megdolgozott érte. Bár kapott hozzá némi segítséget.

Mercy sem volt sehol. Igaz, ebben sincs semmi meglepő. Az volna a furcsa, ha egyszer nem így lenne. A nyáron Görögországban járt vakáción (megint küldött magáról egy fotót, ezúttal az Akropoliszról), és pár napra megálltak Albániában is. Azóta nem adott hírt magáról, de saját bevallása szerint nem túl jó levélíró. Bizonyára jól telt a nyaralásuk, mert a fényképen jókedvű volt. Bárcsak itt lenne már!

Marius bebaktatott a kastélyba. Régi barátként üdvözölte az évezredes falakat. Nem is olyan régen még ő állt itt ijedt tekintetű kis elsősként, most pedig már szinte hazajár ide. Van még ideje, mielőtt a Nagyterembe kellene mennie, az új elsőévesek beosztásának szertartására. Gondolta, picit körbenéz előtte. Megszokásból a közös klubhelyiség felé vette az irányt. Az üres volt. Holnaptól élettel telik meg majd ez is, ugyanúgy, mint az egész épület.

- Helló, vándor! Elvesztettél valamit? - hallatszott egy mély fotel irányából.

- Igen - fordult Marius a testetlen hang felé. - De remélem, most végre megtalálom.

- Keresd csak nyugodtan, nem zavarlak benne.

- Rendes tőled, haver. De ha éppen ráérsz, akár segíthetnél is. Mondjuk egy kiadós baráti öleléssel, Mercy Paige.

A lány szó nélkül felállt, és a kezében tartott vaskos könyvvel együtt átölelte Mariust.

- Jó újra itthon! - mormolta közben a fiú. - Mi jót olvasol?

- Új könyv, a nyáron szereztem.

- Érdekes?

- Fogalmam sincs, görögül van. Most tanulom a nyelvet.

- Hadd nézzelek! - engedte el Marius, és hátrébb lépett.

A lány hasonlított önmagára. Az arca és a karja megint lebarnult a napon. Egyéb változást nem látott rajta. Csak a frizurája lett más egy kicsit. Elől hosszabb, teljesen eltakarja a homlokát, majdnem a szemöldökéig ér. Oldalt, a füle mögé tűrve egy tincs hófehér, élesen elüt a haja vörös színétől.

- Újítottál? - bökött a tincsre Marius.

- Van, ahol ez divatos. Gondoltam, kipróbálom - vont vállat a lány.