Varázsló, kis hibával

17. A kis szörnyeteg

A Roxfort Expressz távoli végállomása felé robogott. Útját a diákok lármája kísérte. A viszontlátás öröme, az újabb élmények ígérete, az újdonság első megpillantásának izgatott várakozása. Mindenkinek mást és mást jelentett ez, és mindenkinek volt valami oka a lelkes izgalomra. Pedig ez az út egy új tanév kezdetét is jelzi, tanulással és kemény vizsgákkal töltendő hosszú hónapokét. Az immár hetedikes Julius számára pedig az utolsó itt töltött évet, amelynek végén a RAVASZ vizsgák, a nagykorúság és a felnőtt életének kezdete várják. Reményteli és kicsit talán ijesztő távlatok. Rá is átragadt a várakozás izgalma, ahogyan mindenkire.

Marius az egyik fülke sarkában aludt. Tökéletesen hidegen hagyta ez az egész, inkább pihenéssel töltötte az utazás óráit. „Soha ne görcsölj rá semmire. Tanulj, tájékozódj, tervezz, vagy töltődj fel, vagyis pihenj, hogy készen állj, amikor eljön az ideje. Ez a Négy Té szabálya" - mondta neki a nyáron Mercy. Marius megfogadta a tanácsot.

Az úton úgysem tud semmi értelmeset csinálni. Beszélgethetne persze az iskolatársaival, de amiről beszélhetnének, az őt igazából már nem annyira érdekli. Ami őt foglalkoztatja, arról úgysem beszélhet senkivel. Senki olyannal, aki a vonaton ül. Az az egy pedig, akivel igen, ő még talán el sem indult otthonról. Minek sietne, mikor úgyis percek alatt „odaevakuálja" magát? Öt év alatt senkinek sem tűnt fel, hogy valaki mindig hiányzik a vonatról? Igaz, miért pont ez tűnt volna fel, ha olyan sok minden más sem?

Együtt töltöttek egy bő hetet a nyáron. Mercy megint náluk vendégeskedett, bár a szülei most csak nyolc napra engedték el. De írtak egy nagyon kedves és udvarias levelet, hálásan köszönetet mondva a szíves vendéglátásért, és küldtek egy kis ajándékcsomagot, tele válogatott mugli finomságokkal, belga csokoládékülönlegességekkel. Igazán finomak voltak, még a varázsvilág mércéjével mérve is (a család apraja-nagyja pillanatok alatt befalta a nagy részét). Mrs. Thorne csak a fejét csóválta, és azt mondta a lánynak, hogy erre igazán nincs semmi szükség, őt enélkül is mindig szívesen látják az otthonukban. Egy biztos, Mercy belopta magát Jenny Thorne szívébe. Pedig semmit sem tett ezért, semmi mást, mint hogy önmagát adta. Talán pont ez volt a kulcs és a lényeg.

Valamiért mindannyian úgy tekintettek a „kis szörnyetegre", mintha maga is családtag lenne. Egy távoli kedves rokon. A Thorne szülők pedig már meg sem próbálták különösebben titkolni, hogy azt szeretnék, ha valamikor a jövőben közeli rokonná válna. Nagyon-nagyon közelivé. Erre a gondolatra már Julius sem kezdett imitált öklendezésbe. Marius sem pirult el többé, ha a családtagjai néha-néha felemlegették ezt, vagy burkoltan célozgattak rá (átlag tizenöt percenként, időnként kimondottan és szándékosan Mercy füle hallatára). A lány meg nem reagált, mintha nem is hallotta volna, vagy nem értené a folyamatos célozgatást.

De Marius tudta, hogy nagyon is jól érti. A viselkedésén azonban ez egy fikarcnyit sem változtatott. Ugyanolyan kedves volt mindenkivel, ugyanolyan őrült és szemtelen viccekkel, mint eddig bármikor. Ugyanúgy „elvarázsolta" az ikreket, akik imádták őt. Talán Hope-ot és önmagát láthatta bennük, ami előhozta belőle a gyermekkori játékos énjét? Valójában a „kis szörnyeteg" volt az egyik legnagyobb varázsló, akit Marius valaha ismert. Nem a pálcájával és nem a varázsigéivel vált azzá. Hanem a szívével. Ez volt az igazi varázslata, amilyen szeretettel fordult azok felé, akik szerették őt. Ha normális gyerekkora lehetett volna, ha nem torkollik tragédiába az élete, akkor egy igazi, földre szállt angyal lehetne. És még így is olyan felvillanásokat produkál, amelyek mellett szégyenkezve elbújhatna a mágusok nagy része. Elképesztő és félelmetes, ijesztő és lenyűgöző, kíméletlenül céltudatos és szívmelengetően varázslatos. Mindez egyszerre.

Marius kérdések tömkelegével szembesült az elmúlt hónapokban. És a kérdésekhez kapcsolódó döntésekkel. Egy kérdésre, a legfontosabbra tudta a választ, ez nem is volt kétséges: szereti Mercyt. A lány megpróbálta egy picit elrettenteni őt magától, azzal, hogy megmutatta a sötétebbik énjét. Ugyanolyan kendőzetlenül, mint karácsonykor, az előnytelenebbik oldalának megmutatásával. Nem járt sikerrel. Marius számára éppen ez tette őt valóságosabbá, esendő, hús-vér emberré. Aki nem játssza meg magát, aki nem akar jobbnak látszani a valóságnál (sajnos rosszabbnak igen, de lépten-nyomon elárulja magát a kis tetteivel). Ez a lány tényleg magában hordozza a sötétséget, de a fényt is. Pontosan ő az, akivel - minden ijesztő dolga ellenére - le lehetne élni egy egész életet.