Varázsló, kis hibával

18. Csapdában

Marius elgondolkodott a különféle érzéseken. Az egyszerű és hétköznapi, az emelkedett és ünnepi, a boldogsághozó és az elszomorító érzéseken, meg az előérzeteken és megérzéseken. A minap átélte a teljes palettát. Az örömtől a boldogságon át, a dühön és tehetetlenségen keresztül, egészen a rossz előérzetekig, és a „valami szörnyűség történik éppen" érzéséig. Túl jól emlékezett arra a néhány órára. Azt hitte, lassan megbolondul. Volt közben egy pillanat, egy végtelenül hosszú perc, amikor úgy érezte, a szíve is megáll. Nem értette az okát, el sem tudta képzelni, mi történhetett, azt sem, hogy lehetséges-e a távolból megérezni, ha valaki hozzánk nagyon közel állót baj fenyeget. Mégis csak akkor hitte el, hogy minden rendben lesz, amikor újra ott érezte Mercyt a karjaiban. Mintha a lány újjászületett volna.

- Sikerrel jártál? - kérdezte akkor végül.

- Igen - bújt hozzá a lány. - Végre egy valódi nyom volt. Nem is akármilyen. Azt hiszem, egy bűnös végre elnyeri méltó büntetését. Üzenetet hagytam az auroroknak. Azóta vélhetően már egy kevésbé kellemes hely vendégszeretetét élvezi.

- Hányan vannak még? Akik bántották Hope-ot.

- Már csak egy. De ő lehet tán a legkeményebb dió. Sebaj. Előbb-utóbb megtalálom, azután végre megpihenhetek.

- Azt mondtad, hárman voltak.

- A harmadik időközben már kikerült a képből. Az a fontos, hogy az igazságszolgáltatás kezére jutott, mindegy hogyan és miért.

Nem beszéltek többet a témáról. Egyelőre. Csak élvezték a maguk kis békéjét. Nap nap után.

- A karácsonyi szünetet feltétlenül nálunk kell töltened - mondta Marius.

- Hol van az még? Lehet, hogy a családod így már nem is látna olyan szívesen engem.

- Akarsz fogadni? Tudod mit csináltak? Küldtek egy szép hosszú levelet. Amiben azt írják, hogy boldogok, amiért végre megjött az eszem, éppen a legfőbb ideje volt, és ha Julius tényleg elveszi egyszer Carment, akkor nekem kutya kötelességem ellensúlyozni azt az ellenszenves libát egy normális lánnyal. Még kívánságlistát is írtak hozzá: legyen kedves, vicces, barna szemű, vörös hajú, egy hófehér tinccsel a bal oldalán, ja, és hívják Mercynek.

- Te most csak ugratsz engem.

- Megmutassam a levelet? Másfél tekercsen keresztül ecsetelgetik részletesen az elvárásaikat, és valami furcsa véletlen folytán az összes egy az egyben rád illik.

- Nem korai még ez egy kicsit? Nehogy csalódniuk kelljen a végén.

- Szerintük nem korai, és biztosan nem fognak csalódni.

- Akarsz fogadni, Marius? Ha jobban megismernek, talán másként fogják látni. Mindegy, ez még messze van. Addig még bőven megtalálhatod a lelki társadat, életed nagy szerelmét.

- Tartok tőle, hogy ebben aligha van szabad kezem - vigyorgott Marius -, és fennáll a veszélye, hogy már meg is találtam.

- Tényleg? Ismerem?

- Meglehet. Akár be is mutathatom neked, ha van nálad egy tükör.

- Nagyon vicces!

- Az. Meg nagyon okos és szép is. Ha nincs más okod az ellenkezőjére, akkor lassan törődj bele, Mer, hogy a családom valamiért a jövendő új Mrs. Thorne-t látja benned. Amikor oda jutunk, el kell majd beszélgetnem erről a szüleiddel.

- Az nem lesz könnyű - sóhajtotta a lány. - Nem miattad, az egyéb körülmények miatt.

- Majd együtt valahogy megbirkózunk vele.