Fura ez az érzés.. Nagyon fura!
Olyan mintha semmit nem éreznél, de mégis teli lennél érzésekkel amiket nem tudsz hová tenni.
Csak vagyok.. És úszok az árral.
Teszem a dolgom, néha jól érzem magam, de mégsem élem meg úgy ezeket a pillanatokat mint ahogy kéne... Nem megy.
Csak vagyok a nagy világban, és egy hatalmas űr tátong
bennem..
Mindig csak rád gondolok, csakis rád.
És ez zavar! Zavar, hogy nem szabadulok tőled.
Zavar, hogy ez az űr miattad lett akkora..
Megnőtt.. Aztán semmit sem hagyott a saját régi világomból, amit úgy szerettem...
Most nem tudom hogyan kéne ezt a hatalmas helyet betölteni...
Úgy érzem semmivel sem lehet... Csak veled lehetnék teljes.
Új világot kell építsek a lyuk helyére.
Olyan világot, amiben te nem szerepelsz...
Amiben te nem létezel és önmagam lehetek újra!
Nehéz lesz.. Nagyon nehéz lesz fel építeni egy teljesen új világot, ráadásul olyat.. Amiben te nem vagy nekem.
Szörnyű lesz.. De muszáj.
Muszáj ahhoz, hogy túl éljem a mindennapokat...
Ezeket a gyötrő, hosszadalmas, fárasztó napokat.
Nélküled kell mindezen keresztül menjek..
Nélküled kell tovább éljek!
