Nehéz kimondani. Főleg ha váratlan pillanatban ér.
Nem tudtam kimondani... Nem ment.
Sajnálom, tudom hogy fájt, de én...én nem voltam rá képes, akkor nem.
Szeretem őt, de valami vissza fogott. Talán biztosra akarok menni.
Nincs ahhoz fogható érzés mikor megölel szorosan és egymás szemébe nézünk, egyszerűen... Szeretve érzem magam. Akkor tudatosul bennem hogy ő...tényleg szeret. De meddig?
Nem szeretném ha a köztünk lévő egyre fel erősödő láng egyszer csak ki aludna. Az én hibámból.
Vele el tudom képzelni a közel jövőm. Mert benne van... És remélem, tényleg így lesz.
Nekem tényleg fontos, de meg kell tanulnom szeretni, és azt kimutatni. De elsősorban elfogadni...
<3
