Akárhányszor eltervezem, hogy végre elfelejtelek és kizárlak az életemből... Te mindig teszel valami olyan dolgot ami még reményt ad a kettőnk furcsa kapcsolatára. Én pedig... Újra megbotlom és pont helyett már megint vesszőt teszek. Most sem vagy itt... Eltűntél. Még csak nem is keresel- Én pedig azért nem kereslek, mert belátom, hogy el kell engednem téged minél hamarabb, És nem véletlen hogy nem keresed a társaságom már napok óta. Végül is... A semmi is egy nagy jel, nem? Úgy gondolják , hogyha eddig is tudtam nélküled élni, ezután is menni fog- de.. Ez nem így működik , hisz tudom milyen volt veled... Jó... Jó volt. Most pedig.. Már nem vagy. Eddig sem voltál igazán. De most! Most hogy már az a kevéske sincs... Nagyon fáj...! Nem tudom mit tettem, vagy épp mit nem. Talán a külsőm miatt nem elégszel meg velem, amit meg is értenék. Vagy talán azért mert rádöbbentél hogy a szeretet amit a másik ad, milyen törékeny és milyen nehéz viszonozni, vigyázni rá... Támogatni. A felelősség tudat, és az "elköteleződés" ilyen nehéz? Félsz... Vagy csak, nem én vagyok az a személy aki mindezt átélheti veled.
Néhol vagy... Aztán eltűnsz. Mint a köd. Ha itt vagy... Minden olyan zavaros, és csak egy bizonyos pontig látsz mindent. Aztán azt gondolod hogy igen! Innen biztonságos minden, elengeded magad. És megbízol benne. Aztán... Hopp.. Ott egy szakadék... Amit nem is vettél észre, de amikor zuhansz a mélybe... Látod hogy mindvégig ott volt a veszély, csak nem láthattad, mert nem voltál elég óvatos. A sötétben végzed... Talán van kiút, de nehéz megtalálni. Hisz oly sok mindenbe belefuthatsz a nagy feketeségben.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
