Álmaink útján ( F1 Fanfiction )

36/1.

,,Vér, verejték, tisztelet: az első kettőt te adod, a harmadikat pedig elnyered.- Dwayne Johnson"

*~*

Brüsszelből indult a repülőnk 9 körül, így már 7 óra előtt a csapat kint táborozott a szálloda előtt. A 2 pilóta, a mérnökök, a vezetőség és a sajtósok indultak vissza a gyárba, míg a szerelők pedig egyből Monzába mentek, a következő nagydíj helyszínére.

1,5 óra alatt értünk a reptérre, majd becsekkoltunk és már szálltunk is fel a repülőre. A szokásos csapat magángéppel utaztunk vissza. Hiába volt mindössze csak 1 óra 50 perc a repülőút, olyan soknak tűnt. Utaztam már párszor repülővel, még is olyan lassan akart elmenni az idő. Lewis mellett üldögélve próbálta feldobni a kedvemet minden féle hülyeséggel, sajnos kevés sikerrel.

- Oké, mi a baj?- fordult teljes testtel felém.

- Nincs semmi. Mi lenne?- nem tudtam, miért kérdezi.

- Látom az arcodon, hogy valamin nagyon agyalsz. És fejben nem igazán vagy itt.

- Aha- bólogattam, de nem igazán értettem mit mondd.

Tényleg nem igazán vagyok itt fejben. A mostanában történt dolgokon gondolkoztam. Pár nap alatt mennyi minden történhet az emberrel.

- Látod, mondom én. Figyu. A tegnap estének van ehhez valami köze?

Ez a kérdés volt az, ami egyből visszaszívott a valóságba. Honnét tud ő a tegnapról?

- Mi?

- Szóval igen.

- Te ezt honnét?

- Valtterivel épp enni indultunk, mikor láttunk vele kisétálni a szállodából.

- Csak megittunk valamit.

- Megbántott? Vagy csinált valamit?- húzta fel idegesen a szemöldökét.

- Dehogy is. Csak beszélgettünk és sétáltunk egyet.

- Aha- bólintott, de láttam rajta, hogy még kérdezni akar.

Én viszont nem szerettem volna beszélni. Nem keltem valami jól reggel, ami az egész napomra rányomta a bélyeget. Bambulásomból Toto zökkentett ki, aki közölte velünk, hogy megérkeztünk Londonba. Míg a többiek egyből a gyárba mentek, én még előtte hazaugrottam. Áh, igen el is felejtettem mondani. Az utazgatások miatt Bandit nem tudom magammal vinni, hisz nem tenne neki jót. Így miután aláírtam a Mercedeshez anya eljött érte és elvitte Monacóba magához. Tudom, hogy nem a legjobb megoldás, hisz még egy terhet raktam a nyakába, de szívesen vigyáz rá. És állítása szerint legalább nincs egyedül otthon.

Így az üres lakás fogadott. Gyorsan elindítottam egy mosást, majd amíg nem végzett kiszellőztettem, raktam be a táskámba másik ruhákat, majd kiteregettem, és 2 falatot bekapva egy kávéval bepattantam a kapott mercimbe, és el is indultam a gyárhoz.

Az út majdnem 2 óra volt. Ez alatt az idő alatt ezerrel szóltak a jobbnál jobb dalok az autó rádiójából. Az agyam ezerrel pörgött, persze próbáltam minden zavaró tényezőt kizárni. És megszólalt az a dal, ami leírt mindent. Az egész helyzetünket.