Misztikus történetek (18+)

🎃 A varjú és a töklámpás 🎃

Rejtelmes, szürke folyamként kavarog a köd az óangol kisfalu kacskaringós utcáin. Sütőtökből kivájt lámpások serege ingatag fénnyel pislákol a süvöltő szélben, mókás vagy éppen rémisztő arcaik izzása cseppnyi melegséget csempész az őszi éj hűvösébe. Szénfekete varjú suhan a szelet meglovagolva, éhes tekintettel pásztázza az elnéptelenedett környéket betevő falat után kutatva. Hamar megakad a szeme az egyik lámpáson, így suhogva leereszkedik mellé a nedves fűbe.

A magányos madár mohón mered a sejtelmesen világító narancssárga tökre. Az valamiért más, mint a többi. Nem tökéletes gömb, görbe, göcsörtös falú, faragott arca nem ijesztő vagy vicces, inkább szomorú. A furcsa lámpás mintha az ünnep ősi mélységét, a gyászt képviselné, melyet halottjaik gondolata ébreszt az élők szívében. Nem izgatott rémületet, nem szórakoztató elborzadást, egyszerű, keserű gyászt.

A varjú bár kívánja, nem bír a tökbe csípni, eszébe jut párja, akit a nyáron egy vadászkutya fojtott halálra. Felreppen, s inkább egy másik, gonosz vigyorú tökbe mar bele, vigyázva, hogy a forró részeket elkerülje. Vacsorája helyébe azt az ebet képzeli, aki kedvesét elvette tőle. Észre sem veszi a sötét, áttetsző varjú sziluettet, ami a szomorú töklámpás tetejébe kapaszkodva figyeli őt. A madárszellem gombszemei mélabúsan csillognak, visszavágyna hozzá, az életbe, de már nem maradhat sokáig – a halottak éjszakája a végéhez közelít.