Misztikus történetek (18+)

Ara, az akuma 🕷👧

Kislány képében jelenik meg a középkori Oszaka utcáin, a szüreti vásár forgatagában. Éjfekete haját piros masnik fogják két copfba. Vérszínű kimonója a földet súrolja, a fekete selyemöv hátul, a pillangószerű hurok alatt négy-négy részre oszlik, mintha nyolc pici láb lógna a levegőben. Elmerengve nézelődik az őszi piacon, minden ételt megszemlél, de végül egyiket sem kívánja meg.  

Meglát egy fonalon lógó bábokkal kidekorált standot. Kedves kis állatkákat mutogat az ezüsthajú, idős hölgy, ám neki egy fekete, pirosszemű pókbábra esik a választása. Megkérdezi, mi az ára, de az asszony azt mondja, ne fizessen. Talán megérzett valamit, az első ajánlgatások után ugyanis a hölgy viselkedése megváltozott. Igazából már bármit rásózna ingyen, csak szabaduljon tőle.
– Ajándék, ajándék! – bólogat hevesen, s kezébe nyomja a pókot. Ara meghajol, majd új játékát szorongatva keveredik vissza a vásárba.

Némi nézelődés után egy fapadon üli végig az alkonyatot, s ott játszadozik a pókbábbal. Megvárja, míg teljesen besötétedik, csak akkor indul vissza. A bábot leteszi, nehogy útban legyen. Kiterjeszti erejét a vásár több utcányi területén, sötét aurájának hatására kialudnak a fények, s a fáklyák, gyertyák, lámpások lángja beleolvad az éjbe. A koromsötétet árusok sikolyai, standok összeroppanásai, emberi pánik zajai töltik meg. Vér fröcsögése, hús darabolódása, fenevad csámcsogása.

A zűrzavar elhalkul s újra kigyúlnak a fények. A korábbi vásárt mintha katasztrófa sújtotta volna... vagy egy ördögi lény randalírozása. Az emberek eltűntek, vásárlók és árusok egyaránt, helyüket vértócsák, emberi húscafatok jelzik, de épp csak néhány. Az egyik, utolsó lábszárcsonton rágódó éjsötét bestia nem sokat hagyott a dögevőknek. Fekete selyemszőrét embervér áztatja, nyolc pár lába vészjósló árnyékot vet az egyetlen életben maradt hölgyre, a babaárus asszonyra.

Az idős hölgy sorsába beletörődve néz bele a felé forduló óriáspók több tucat vörös szemébe, ám az csak betermeli a maradék végtagot, majd sötét aurába burkolódzva alakot vált. Újra a korábbi, piros kimonós kislány áll előtte, s mielőtt még hangot adhatna döbbenetének, ő illedelmesen meghajol előtte.
– Még egyszer köszönöm a pókbábot, játékárus-san – dúdolja Ara csilingelő hangon. Arcán gyermeki mosollyal libben az említett tárgyért, majd vidáman szökdécselve, játékát ölelgetve hagyja el a vásár romjait.

– Akumák... – mormogja bajsza alá a télhajú asszony, és feldúltan kezdi összepakolni kézzel készített játékait. Az egy dolog, hogy havi szinten rendeznek ezek az alvilági lények vérfürdőt a standja körül, az meg a másik, hogy a bábjaira is fröccsent vér rendesen, így most moshatja ki mindet másnapig. Ha egyáltalán kijön a szövetből...