Szikrázó telihold bukkan fel a nappal forró, ám éjjel fagyos sivatag hullámzó dűnéi közül, fényében gyémántként csillognak a homokszemek. Hamarosan bevilágít a sivatag mentén húzódó sziklás hegység egyik barlangjának széles bejáratába is. Odabentről szintén fények szűrődnek ki, színes vibrálás, hangulatos, arab dallamok kíséretében. Csörgők, dobok, fúvósok, vonósok, harmónika. A varázshegy gyomrában tartják ugyanis az arab világ dzsinnjei szokásos, pár évtized gyakorisággal megrendezett gyűlésüket. Egész zenekart idéztek meg egymás kívánságára, a megterített asztalok sokasága roskadozik a temérdek, ínycsiklandó gyümölcstől, tésztától, mediterrán fogásoktól és természetesen a legédesebb déli boroktól.
Az evés-ivás-mulatozást követően a dzsinnek egy hatalmas, színes szőnyegen gyűlnek össze, majd törökülésben egy kört alkotva fognak bele kalandjaik részletezésébe.
– Az én lámpámat a qatari herceg egy szolgája vásárolta egy feketepiaci árverésen, úgy jutott a mesteremhez. A herceg aztán mindhárom kívánságát arra pazarolta, hogy ágyasokat szerezzen magának. Először kívánt hármat, majd harmincat, végül háromszázat. Most ott ül a palotájában háromszázharminchárom szexéhes csitri, és azt sem tudja, mit kezdjen velük – neveti a nagydarab, kékbőrű pasas.
– Az semmi – legyint egy zöld, cingár férfi. – Az én lámpám többek között egy hajléktalanná vált drogos kezébe jutott. Kért magának reggelit, ebédet, vacsorát... de mind külön-külön. Eszébe se jutott, hogy egy életre elegendő ételt kívánhatna....
A dzsinnek jót nevetnek a szerencsétlenen.
– Ezek a mai emberek nem tudják, mit jelent a bármit kívánhatsz! – teszi szóvá egy vörös dzsinnfiú. – Persze, kivéve valaki halálát vagy szenvedését. De az én srácom megoldotta. Egy régiségkereskedőnél jutott a lámpásomhoz, és elég fantasy nerd volt, hogy higgyen az ilyesmiben. Először azt kívánta az őt szekálóknak, hogy ezentúl mindig kénytelenek legyenek az igazságot mondani. Három nap alatt kicsapatták magukat a srác sulijából. Utána azt kívánta, hogy legyen egy barátnője, bumm, meglett! Utána kívánhatott volna pénzt, sikert, hosszú életet... erre mit kér? Egy nyamvadt videójátékot!
A dzsinneken újabb nevetésroham fut végig.
– Na, de! Halljuk a lányokat is! – szúrja közbe egy sárga dzsinn férfi, majd a mellette ülő lila hölgyre pillant.
– Ah – legyint a dzsinnő –, még rosszabbak. Vagy szép hajat, menő körmöket és hibátlan bőrt kívánnak maguknak, vagy új ruhákat és kiegészítőket!
– Vagy egy másik nő apró, mégis kielégítő balszerencséjét... – teszi hozzá egy narancssárga hölgy.
– Tudjátok, az a ti bajotok, hogy legalább annyira nincs bennetek fantázia, mint a mestereitekben – szólal meg egy rózsaszín dzsinnlány, huncutul mosolyogva. – Az én lámpásom kézről kézre járt az elmúlt évtizedekben. Volt egy tinilány, aki depressziós volt, és azt kérte, vessek véget az életének úgy, ahogy van. Meg is tettem, teljesen új életet él most, miután K-Pop rajongóvá tettem. Volt egy pasi, aki azt akarta, hogy tapadjanak rá a csajok... Egész véletlen leöntötte magát ragasztóval másnap, s jól hozzáragadtak a kolléganői, meg a nővérek a kórházban. Aztán volt egy másik pali, aki pénz szeretett volna keresni... Nos, őt régésszé tettem, azóta több aranyat szerez a múzeumoknak, mint a látogatók. Utána egy non-binary személy, aki szeretett volna az elnyomásból kitörni és némi hatalomhoz jutni. Megtanítottam TikTok-ozni. Végül két újabb nő, az egyik szerette volna boldoggá tenni az emberiséget, a másik meg szeretett volna emberek felbosszantásával pénzt keresni. Na, most, ti biztos politikussá tettétek volna mindkettőt, erre én az elsővel megírattam a Harry Pottert, a másikkal meg a Szürke Ötven Árnyalatát.
Néma csönd, majd a dzsinnek körének tagjai egyenként tapsolni és éljenezni kezdtek. Hát ez van, így kell ezt csinálni!
amiraldavid , Xagamy kis utalás a K-popra, meg a bangtan erejére Még a borítókép is lila ;)
ESTÁS LEYENDO
Misztikus történetek (18+)
ParanormalEbben a gyűjteményben rövid, a természetfelettit és a misztikumot valamilyen mértékben érintő történeteket olvashattok. Fogadjátok őket szeretettel!❤️🏳️🌈 A Halloween témájúakat a Best of Wattpad - Hun kihívása ihlette. [A 18+ jelzőt elsősorban az...