🤍 Angyal és démon 🖤

136 29 19
                                    


(16+)

Beatrix egy volt a Pokol démonjai közül, Lilith egyenesági leszármazottja. Hosszú élete során elég magas pozícióra tett szert, több ezer másik démonnak parancsolt, s emellett elég gyakran a királyuk, Lucifer ágyát melegítette. A démonok azonban önző teremtések voltak, s még magától a kilenc kör urától is ritkán számíthatott kielégítő élvezetekre. Ennek okán Beatrix gyakran látogatott fel az emberek világába készségesebb szexpartnereket keresve. Lucifer elnézte neki, mert legalább addig is halandókat csábított a bűnbe, s így végső soron az ő birodalmába.

Egy este Jeruzsálem egyik night clubjára esett a választása, a szent földön elkövetni a szentségtelenségeket igazán izgalmas szórakozásnak ígérkezett. Rövid, fekete ruhában, piros haját szabadon engedve rázta magát a parketten, s már ki is nézett magának néhány megfelelően éhesnek tűnő helyi lakost, amikor meglátta őt. A sok sötétebb bőrű, barna szemű férfi között égkék szempár villant. Bőre fehér volt, mint a hold, barna haja göndör tincsekben keretezte szobor szépségű arcát, egy kiköpött görög isten, fehér pólóban és farmerben. Bár valójában nem isten volt, abból csak három létezik, azok is egyek, ezt Beatrix jól tudta. Persze, az emberekkel ellentétben ő látta az ezüstszínű ragyogást is, ami a férfit vette körbe, s a glóriát a feje felett.

Ahogy az angyallal összeakadt a tekintetük, saját zöld szemeiben vörös fény villant, s sejtelmesen elmosolyodott. Milyen ironikus, hogy ezek az emberek, akik állítólag mind Isten útját követik, fel sem ismerik, hogy egy angyal látogatott köreikbe, míg ő, egy démon, rögtön tudta, kivel van dolga. A gúnyos mosolynál többet viszont nem szándékozott adni az angyalnak, a velük való közösködésnek ugyanis sosem lett jó vége. Angyal és démon sohasem lehettek egy pár, kapcsolatukat sem az égiek, sem a Pokol népe nem nézte jó szemmel. Így inkább fogott magának egy jópofa zsidósrácot, s őt vonszolta magával az utcára.

A szórakozóhely falának lökte a szerencsétlent, s máris kisajátította ajkait. Már épp tépte volna le róla nadrágját, az övével babrált, amikor megérezte, hogy figyelik őket. Abból az undorítóan pozitív érzéseket sugárzó aurából már sejtette, ki áll mögöttük.

– Jöttél megmenteni a bűntől ezt a szerencsétlent? – szűrte a fogai között anélkül, hogy hátranézett volna. – Őrangyal.
– Ha már felhoztad, igazságosabb lenne a saját fajtáddal kezdened! – közölte a férfi, de bársonyos hangja nem csengett megrovón.
– A pokoli férfiak, hogy is fogalmazzak... – sóhajtott a démonnő, – meglehetősen alul teljesítenek.
– Csak arra céloztam, hogy ne embereket használj ki.
– Akkor mégis kit? – forgatta szemeit Beatrix, majd egy csuklómozdulattal megerősített varázslattal törölte a srác emlékeit, s inkább hazaküldte. Ha már a ma estét szex helyett egy angyallal való vitával tölti, rá nem lesz szüksége.

Az egyetlen dolog, amit jobban szeretett a szexnél, ha jól beolvashatott egy éginek. Fel is szívta magát hamar, s ahogy a zsidó eltűnt a sarkon, kecses, de legaláb annyira vészjósló léptekkel közelítette meg az angyalt.

– Ha már így beleártottad magad az estémbe, áruld el, angyal, ugyan mi okból hagytad el a dicsőséges Ezüstvárost? Csak nem száműztek? – kérdezte kárörvendve.
Az angyal megrázta a fejét.
– Eljöttem, mert unatkoztam.
– Hm – mosolyodott el a démonnő. – Végre egy őszinte szent. Ugye milyen unalmas folyton csak jót tenni?
– Csak annyira, mint folyton a bűnt hajszolni, nem igaz, démon?
– Nevem is van, angyalkám, Beatrixnek hívnak! Vagyis... fenébe is, nem kéne ezt egy éginek elárulnom...

Az angyal jót mosolygott a sötét lény pillanatnyi zavarán.
– Bealiel vagyok – mondta aztán. – Így már kvittek vagyunk.
– Talán...
– Még a nevünk is hasonló.
– Mit akarsz itt, Bealiel? Kezdem unni ezt a vitát, nem elég heves.
– Elmondhatnám, de inkább megmutatom. – Kék szemei ravaszul villantak, s égitől ritkán látott hévvel ragadta meg a nőt, majd vette birtokba ajkait. Olyan hevesen csókolta, hogy Beatrix a falig hátrált, ám ott átvette az irányítást, átfordítva magukat az angyalt lökte a falnak, majd kérdőn bámult tökéletesen ívelt arcába.

– Tudtad, hogy az Ezüstvárosban soha senki nem szexel? – válaszolt a nő zavartságára egy kérdéssel az angyal. – Szentségtelennek számít e fajta élvezet házasságon kívül, az angyalok pedig nem házasodhatnak, mert az isteni szolgálatnak szentelik végtelen életüket.
– Te pedig megszöktél? – vonogatta szemöldökét Beatrix.
– Nem. A szökés árulásnak számít, akkor elveszteném a szárnyaimat és valóban száműznének. Azért jöttem, hogy önfeláldozó módon megmentsek egy emberi lelket egy éhes démontól.
– Mit teszel, ha épp nem vagyok itt, Bealiel? Egy emberlányt rontasz meg?
– Csak miattad jöttem ide, Beatrix. Megéreztem a jelenléted a földön. Ez a sötét aura a sok fényesség után meglehetősen... – húzódtak a férfi ajkai halvány mosolyra – megnyugtató.

– A főnökeinknek nem fog tetszeni, ha ezt folytatjuk! – figyelmeztette magukat Beatrix.
– Nem kell megtudniuk! – kacsintott kacéran Bealiel.
– Akkor is tilosban járunk!
– Milyen szabálykövető démon! – cukkolta a nőt.
– Milyen szabálytörő angyal! – vágott vissza Beatrix.

Ezzel a végszóval újra egymás ajkaira tapadtak, s míg keleten vérvörös hajnal hasadt, hétszer szeretkeztek Jeruzsálem utcáin. A dolog annyira jól sikerült, hogy ezután rendszeresen futottak össze a Földön és szeretkeztek a bolygó minden lehetséges részén.

Egy idő után aztán Istennek feltűnt a dolog és száműzte Bealielt a Földre, hogy leckét adjon neki. Bealiel viszont egy nap után megölte magát, hogy bemutasson volt főnökének. A Pokolba jutva újra találkozott Beatrix-el, aki beszámolt Lucifernek arról, hogy a volt angyal milyen sokáig járt el az Ezüstvárosból észrevétlenül, s miután lebukott, még be is mutatott Istennek. Az ördög olyan jót mulatott a történeten, hogy büntetés helyett rögtön megtette Bealielt is egy démonjának.

Beatrix és Bealiel azóta a Pokolban teszik, amit korábban a Földön. Mindeközben Lucifer azzal van elfoglalva, hogy minél több angyalt csábítson magához. Talán egyszer mégis megnyeri azt a háborút. Bár, nem lesz könnyű dolga, ha a démonai csak a saját élvezetükkel vannak elfoglalva. Talán túlzásba vitte a bűn népszerűsítését birodalmában...





Misztikus történetek (18+)Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora