Misztikus történetek (18+)

A szellemtacskó 🐕👻

Ezt a rövid történetet az_a_lilamanias -tól kapott karácsonyi ajándékom ihlette. A képet lent is láthatjátok, immár a történetbe szőve egy utalással ;)

"Lily összesen tizenkét évet élt, s talán kész volt elhagyni ezt a világot, de Lisa nem volt kész elengedni őt. Hisz ők ketten nem csak kutya és gazdája voltak, hanem lelkitársak."

Lily, a csokoládébarna tacskólány és gazdája, Lisa elválaszthatatlanok voltak. Az állatot Lisa nem sokkal az érettségi után fogadta örökbe, s az egyetem városába is magával vitte. A kutya már négyéves volt, ám ez nem zavarta a lányt, kettejük között szerelem volt első látásra.

Lily hűségesen sündörgött gazdája körül, ha tanult, ha edzett, ha főzött vagy olvasott. Amikor Lisa boldog volt, órákig játszottak, a lány imádta, ahogy Lily vékonyka farkát csóválva vakkantgatott, mintha értené is, amiről épp beszélt neki labdázás közben. Amikor Lisa rosszul érezte magát, sírt vagy beteg volt, Lily valahogy mindig a közelébe férkőzött, és Lisa addig simogatta, míg meg nem nyugodott. A kutya selymes csokibarna szőre, testmelege és csillogó barna szemei vigaszt nyújtottak a fájdalomra. Lily mindig ott volt neki, ha szüksége volt rá, és ő ott volt Lilynek.

Szokásuk volt egy puha plüsstakaró ölelésében egymáshoz bújni, és Lisa hosszasan mesélt aktuális dolgairól kedvencének. Amikor egy crusháról vagy éppen egy jól sikerült randijáról áradozott neki, meg mert volna esküdni, hogy tacskója pajkos vigyort villant rá. Ha viszont épp a szívét törték össze, Lily akkor is meghallgatta, s felháborodott vakkantásokkal küldte el az emlegetett hímneműt kifejezetten kellemetlenebb éghajlatra.

***

Mikor hosszú évek múltán Lisa végre egy saját helyre tudott költözni a külvárosban, ő és Lily már lelkitársaknak számítottak. Együtt éltek az erdőszéli kis házban, kertészkedtek vagy kirándultak. Kedvenc helyük egy hatalmas diófa volt a kert végében, mely nyáron hűsítő árnyékot nyújtott a tűző napfény ellen, télen pedig gyönyörűen rakódott ágaira a zúzmara.

Egyik nyári estén Lisa épp az öreg diófa alatt olvasgatott, miközben Lily kényelmesen pihent az ölében. Langyos, koraesti szellő kapott a lány hajába, aki ekkor letette a könyvet, s megcirógatta öregedő kutyája füle tövét. Lily, mint mindig, most is olyan értelmesen nézett vissza rá, mint aki egyetlen pillantásból tudja, mire gondol gazdája. Ugye te sohasem hagysz el engem? – kérdezte Lisa tekintetével. Mindig veled maradok – nézett vissza rá Lily ragyogó, szerető kutyaszemekkel.

***

A nyár őszbe fordult, s mielőtt leesett az első novemberi hó, Lily eltávozott az élők sorából.

***

Fagyott hó borította az udvart, Lisa csizmái alatt hidegen ropogott, ahogy az öreg, zúzmarával borított diófa tövébe ásott sírhoz sétált. Magányos kereszt állt ki a halom tövében a földből, rajta egy kép róla és Lilyről, ahogy a zöldellő diófa tövében ülnek összebújva. Azt ígérted, nem hagysz el... – ejtett könnyeket Lisa, s bár tudta, azt mégsem várhatta kutyájától, hogy fajtája élettartamánál jóval többet éljen, a nyolc év, amit együtt töltöttek így is kevésnek tűnt. Lily összesen tizenkét évet élt, s talán kész volt elhagyni ezt a világot, de Lisa nem volt kész elengedni őt. Hisz ők ketten nem csak kutya és gazdája voltak, hanem lelkitársak.

Lisa azon a télen minden nap kiment Lily sírjához, s minden nap néhány könnyet is ejtett. A karácsony üres és unalmas volt, a forró tea hideg és ízetlen, a plüsstakaró érdesnek hatott Lily nélkül.