Foszlány

43.rész

Reggel arra keltem hogy Pietro simogatja az oldalam

-Felkéne kellnünk-mondta reggeli rekettes hangján

-Még 5 percet addj-motyogtam a párnába

-Ha azt akarod hogy minden a terved szerint menjen fel kell kellned Viki!-puszilt bele nyakhajlatomba

-Hány óra?-motyogtam még mindig

-9 óra lesz nem sokára-éreztem ahogy kikászálódik az ágyból, majd be megy a fürdőbe készülődni.

Ahogy Pi kijött utána én mentem be. Gyors összekaptam magam.

Belenéztem még egyszer a tükörbe és nem láttam mást csak egy meggyötört arcot. A szám mosolyra görbült, de nem volt az igazi, amit én pontosan tudtam, de mások csak úgy tudták hogy jó napom van és boldog vagyok. A megtévesztés mestere voltam. Még saját magamat is betudtam csapni. Ha valaki belenézett a szemembe csillogást látott, de jobban elnézve magam a csillogás mögött üresség rejlik. Üresség mely már oly rég látogatja-e szempárt. A csillogás kiveszett belőle már réges-rég. Már gyermekkoromban. Talán csoda lenne ha igazán csillogna ez a szempár.

De még oly élénken él bennem az az emlék amikor anyukám azt mondta: "Tudod mit szeretek benned a legjobban?" Én csak megráztam a fejem. "A szemeidet szeretem benned a legjobban. Ha beszélsz valamiről akkor csak úgy csillog. Hidd el drágaságom ezzel a szempárral könnyen elcsábíthatsz majd férfiakat" kacsintott egyet anyukám.

A szememet a szerette a legjobban ahogy csillog. Ez nekem olyan mint ha csalódást okoztam volna neki. Vajon mit mondana nekem anya arra hogy nem csillog a szemem úgy mint régen? Hogy elhagytam magam teljesen? Talán csak szomorúan nézne engem és magához húzzna egy ölelésre vagy megvigasztalna, lehet nem is mondana semmit. Vagy csak talán azt mondaná hogy ez nem az én lányom és ő is elhagyna. De erre sosem fogok már kapni választ vagyis ebben a világban biztos nem. Apámat pedig lehet nem is érdekelné, ki tudja.

Majd visszatértem a valóságba, ahol a tükörképem fogadott. Megráztam a fejemet és kiléptem a fürdőszobából, ahol Pi várt rám. Oda sétáltam hozzá és megfogtam a kilincset a szobaajtajának.

-Sikerülni fog-szólt mögöttem Pietro-Veled vagyok Viki!-csókolt meg

-Köszönök! Mindent! De tudod már nem Viki hanem June-dorgáltam meg játékosan

-Persze Júniusom-nevetett a hátam mögött. Csak a szemem forgattam meg erre a kijelentésre.

-Nagyon szellemes vagy ma-mondom neki gúnyosan

-Na, tudod hogy szeretlek!-puszilja meg arcom

-Már kételkedem-húzom neki az agyát, mire egy hihetetlen vagy fejet vág.-Menjünk inkább-nevetek fel. Ez most pedig nem megjátszott, hanem igazi nevetés és mosoly az arcomon

Végig mentünk a folyosón és az ebédlőbe találtuk Stevet és a többieket.

Köszöntöttük egymást bár volt aki még félig aludt.

-Remélem valami jó elterelést találtál ki-üzenem fejben Stevenek ezt a mondatot.

-Majd kiderül-jön vissza a válasz

-Ne talán legyen, ha nem legyél benne biztos!-mondom erősebben. Hát igen a főnök énem elő bújt. A makszimalista, bátor, magabiztos énem.

-Akkor úgy mondom hogy biztos-mondja nyugodtan

-Remek. Akkor kezdhetjük is. A célpont itt tartózkodik?-kérdezem még tőle