Foszlány

44.rész

Már azthittem hogy végre nyugodtan fogok aludni, hogy lezártuk ezt a Sharonos ügyet, de valami nem hagyott aludni. Csak gondolkoztam, gondolkoztam, a végére már nem is tudom min. De olyan érzésem volt mintha valami hiányozna. Hiányérzetem volt, de nekem nem hiányzott semmi és senki. Nagy nehezen sikerült visszaaludnom.

Reggel pedig arra kelltem hogy megcirógatja lágyan az arcomat Pietro. Egyből mosoly kúszott az arcomra még ha fáradt is voltam. De ez a kis gesztus mintha feltöltött volna.

Nagy nehezen ki kelltünk és elmentünk reggelizni. Már előre eldöntöttük hogy ma egymással fogunk foglalkozni és minden mást későbbre halasztunk.

Ez jól is ment mind addig míg meg nem talált minket James. Próbáltuk elkerülni Pietroval, de hát nem jött össze.

Épp nagyba beszélgettünk a szobába, amiből egyáltalán ki se mozdultunk amikor kopogtak.

-Szabad!-kiáltottam ki.

Majd szépen lassan kinyílt az ajtó és bedugta fejét James.

-Ő..Viki! Beszélhetnénk?-kérdezi idegesen

-Nem kerülhetem el ezt a beszélgetést örökre igaz?-kérdezem fáradtan

-Hát...nem hiszem-nevet erőltetetten

-Akkor hát essünk túl rajta-állok fel a földről.

-Menjünk a tetőre-ajánlja fel Bucky

-Rendben-bólintok egyet.

Míg fel nem érünk a tetőre mind a ketten csendben vagyunk. Próbáljuk mindketten összeszedni a gondolatainkat és hogy mit akarunk elmondani a másiknak.

-Mit szeretnél?-kérdezem és leülök a perem szélére.

-Nekem fontos vagy-jelenti ki

-Nekem is fontos vagy-kezdem-mint barát-teszem hozzá a végére

-De nekem nem úgy mint barát, hanem...jaj értsd már meg én Szeretlek!-mondja hangosan

Pontosan ezt akartam hallani. Direkt játszottam a hülyét. Tudtam hogy ide lyukadunk ki a végére. Csak arra nem gondoltam hogy ilyen hamar.

-Én nem James!-mondom halkan és inkább a távolba nézek

-De te nem emlékszel arra a sok együtt töltött percre? Hiszen az Isten is egymásnak teremtett minket!-kezd magyarázkodni

-Én nem emlékszem semmilyen szépre. Max gyerekkoromból. Amire te emlékszel és szépnek tartasz az akkor volt amikor nem voltam magamnál. Abból én semmire sem emlékszem! Minket semmi nem köt egymáshoz a múlton kívül és a Hydrán kívül-nézek egy pillanatra rá.

-Dehogy nem! Sok minden köt minket össze-próbálja tagadni a tagadhatatlan

-Mondj pár dolgot-mondom neki

-Hát például nem illesz Pietróhoz, mert nem ismer annyira mint én-mond egy dolgot

-Ez így nem igaz. Az amit te tudsz rólam az nagy részben hazugság. Sose voltam senkivel sem őszinte, de Pietroval igen.-mondom el az őszintét.

-De akkor is legalább próbáljuk meg!-kérlel

-Tudod James-kezdek bele a legnehezebb részbe-én emlékszem amikor elmentem innen azt kiabáltad utánam hogy mindig szeretni fogsz és várni fogsz rám. Erre vissza térek pár hónap múlva és már Sharon karjaiba talállak.-közlök vele egy tényt

-Beismerem Sharon egy baklövés volt. Egy hiba. De te eltűntél és nem tudtam mikor látlak újra-mondja mentésképp

-Értem. Akkor ezek szerint nem voltam neked elég fontos hogy várj rám. Ott volt Sharon. Az a gyönyörű ügynök, aki minden nap körülötted sünydörgött. Én meg...-csuklik el a hangom-Én meg csak egy senki, egy szörny vagyok. De nem hibáztatlak, én se magamat választottam volna.-mondom közönyösen

-Ez nem igaz. Fontos vagy nekem és nem vagy szörny-mondja határozottan-Kellesz nekem. Szükségem van rád!-könyörög

Hiába hallom még se érzem azt hogy meg kellene engem hogy hasson amit mond. Egyszerűen nem érzek semmit. De tényleg semmit.

-Ezek már üres szavak-mondom ki őszintén

-Nem, ezek szerint te sem ismersz annyira hogy tudd amit mondok az igaz-nézz a szemembe

-Eddig azt hittem ismerlek. De kiderült hogy még sem. Te már számomra egy idegen vagy.-nézek az utolsó mondatnál a szemébe.

-Ne mond ezt-néz rám könnyes szemmel

-Nem vagy nekem senkim. Már ott elrontottam hogy adtam neked még egy esélyt azok után hogy elárultál-majd felállok. Letörlöm nadrágomról a koszt és még visszanézek Jamesra. Hisz most ért véget egy könyv. Lezárjuk, ez már az utószó, a búcsú.-Ezt engedd el Jamy-mondom neki könnyes szemmel azt a becenevet amit még kiskoromba használtam. Még egyszer sem mondtam neki ezt azóta. Ez jó lezárás lesz.

-Erre még emlékszem-töröl le egy kósza könnyet az arcáról miközben mosolyog

-Maradjunk barátok, de köztünk több sose lesz. Nem akarok haragba elvállni tőled-nézek rá enyhe mosollyal az arcomon

-Én se akarok haragudni rád semmiért, de ezt a döntésedet nem fogom sosem megérteni-ingatja a fejét

-Hidd el én sem-nevetek harsányan-De meg kell tanulnod két alapvető dolgot. Fogadni ami jön és elengedni, ami megy.-nézek rá szomorúan.- Nem élhetsz örökre a múltban

-Tudom hogy tovább kell lépnem, de nehéz elfelejteni a dolgokat-mosolyog ő is szomorúan

-Nem elfelejteni kell. Csak simán megbékélni vele. Tanulni belőle-szorítom össze az ajkam

-Milyen bölcs lettél hirtelen-néz rám szemforgatva

-Az öregedés az oka-húzom félmosolyra a szám

-Egyértelműen-nevet fel

-Akkor szent a béke?-kérdezem kisujjamat nyújtva

-Szent-és bele akasztja a kisujját az enyémbe

-Akkor én.. Most...-indulok el

- Persze menj csak. Meg ne várakoztatsd Pietrot-mosolyog lágyan

Több se kellett nekem rohanok az én Pietromhoz. Jamesnek pedig ez a mondatja aranyos és kedves volt, de még pont elkaptam azt a pillanatot amikor a szeme mindent elárul. Összetörtség, reménytelenség és üresség. Teljesen összeszuhant. De ebből a gödörből magától kell kimásznia, hisz ő ásta magának.

Szinte betöröm az ajtót és Pietrónak a karjaiba ugrok. Megpörget a levegőbe majd nevetve letesz.

-Pedig én azt hittem hogy teljesen kész leszel és dühöngeni fogsz. Még nyugtató fürdőt is csináltam-mondja mosolyogva

-Egész könnyen megbeszéltük szerintem-vonok vállat semlegesen, bár azért engem is felzaklatott a beszélgetés eléggé-De igazán figyelmes a nyugtató fürdő.

-Nem kéne kihasználni azt a nyugtató fürdőt?-néz rám huncutul

-Nem is tudom-gondolkozok el, mire ő beveti a bociszemet, ami egyáltalán nem hat meg

-Na kérlek!-jön közelebb és átölel

-Legyen! -Adom be a derekam-De nekem van külön maszázs szolgáltatásom is ugye?

-Hát természetesen-mosolyog mint a vadalma, majd egy hirtelen mozdulattal felkap és bevisz a fürdőbe.

-Eresz el Pietro!-vágok egyet a hátára és kapálózok úgy ahogy tudok. Könnyedén kitudnék szabadulni, de mégse teszem, élvezem ezt a pillanatot, amíg csak lehet.

És élvezem az összes közös pillanatot, mert nem tudhatom meddig fog tartani ez.

Most meg már azt kívánom bárcsak újra átélhetném ezeket a pillanatokat újra és újra

Hejhohahohej!

Tudom, tudom nagyon elmaradt a rész, de nem volt időm írni. Igyekszem majd, de semmi konkrétet nem tudok mondani. Azért is volt kevés rész mostanában hisz egyszerre kitettem szinte 3 részt és elfogyott az ihlett. Kicsit langyi ez a rész, de azért megteszi😅
És sajna vagy nem sajna, de talán 2-6 rész van vissza és befejezem ezt a könyvet.

Jó olvasást!