Foszlány

45.rész

Megbeszéltem Tonyval hogy maradhassak egy ideig. Sok vizet nem zavartam, hisz én is "dolgoztam" és segítettem a Bosszúállók munkáját is. A feladat amin már egy ideje dolgozom, hogy elkapjam és megbüntessem Zemot. Ugyanazokat a kínzásokat akarom végrehajtani rajta, amit ő hajtott végre rajtam. Azt akarom hogy átérezze nekem milyen volt. Lehet igazságtalan meg könyörtelen, de velem is az volt az élet. Nem fogok a tetteimért és a cselekedeteimért bocsánatot kérni, ahogy az élet se kér tőlem bocsánatot azért amit tett velem.

Pietroval sülve-főve együtt voltunk, de csak akkor ha az időnk engedte. Ha a másiknak dolga volt akkor sose zavartuk egymást. Egy idő után az én munkáim kezdtek gyarapodni, így ki kellett sajna költöznöm a toronyból Pietro legnagyobb bánatára. Jamest nem sokat láttam. Megpróbáltam elkerülni, de ahogy láttam ő is pontosan ezt akarta elérni. Stevevel ugyanolyan jó maradt a kapcsolatom mint eddig, Ő volt az én lelkitámaszom. Bármikor ráért és segített mindig. Meg hallgatott, ha kellett tanácsot adott.

Fura volt visszatérni az én kis rejtekhelyemre és a csapatomhoz, de egyben mégis megynugtató volt, hisz ők is a családom. Az estéket Pietroval töltöttem, de ahogy a nap első sugarai feljöttek már keltem is és addig amíg a nap le nem ment én dolgoztam.

Aztán egy idő után már este se volt időm Pietrohóz menni. Így rendbe tettem a volt szobámat és a bázison aludtam. Egyre kevesebb időt töltöttünk együtt Pietroval. Már csak annyi időm volt hogy este felhívtam és beszélgettünk egy kicsit, de ez se volt nagyon nagy szám mivel annyira elfáradtam hogy egyből el is aludtam. A beszélgetések is elmaradtak. A kapcsolatunk szépen-lassan bomlani kezdett. Egyre többet veszekedtünk apró-kicsi, lényegtelen dolgokon. Fő témánk mindig Zemo volt.

-Szia-vettem fel a telefont

-Hello-próbált vidám lenni, de a hangján hallatszódott hogy erőltetett-Hogy vagy?

-Fáradtan- mondtam a párnámba fordulva.-Te veled mizu?

-Semmi különös. Egy újabb hydra bázis után nyomozunk. De nem valószínű hogy egyhamar megtaláljuk. Esetleg nem tudnál besegíteni?-kérdezi félve

-Nem hiszem Pi. Tudod hogy nagyon elfoglalt vagyok mostanába-mondom neki fáradtan és orrnyergemet kezdem el maszírozni

-Épp ez az. Folyton elfoglalt vagy!-csattan fel.-Többet foglalkozol Zemoval mint velem! Már emlékezni sem emlékszem mikor voltunk kettesben. Menjünk el valahova a hétvégén ketten. Mit szólsz Máltához?-kérlel engem

-Tudod hogy Zemo fontos dolog nekem. Meg hát nem hiszem hogy a hétvégém szabad lenne. Dolgoznom kell.-utasítom vissza az ajánlatát

-De mindig dolgozol. Állandóan fáradt vagy, már a távkapcsolat se megy, mert ha beszélünk vagy nem írsz vissza vagy ha hívlak közbe bealszol.-veti nekem oda a dolgokat, amiket én pontosan tudok, de így hallva tényleg nagyon rossz a kapcsolatunk-Én ebbe belefáradtam Vik-sóhajt egyet a vonal másik felén

-Tessék?! Ugye nem akarsz szakítani?-erre a mondatra hamar fel kaptam a fejem. Szívem majd kiugrott a helyéről. Kétségbe estem hogy talán elveszíthetem. És ez nem az ő hibája lenne hanem az enyém. Egyedül csak is az enyém. A legrosszabb az egészbe hogy talán ha nem is mutatom ki, de Pietro a mindenem. Bármit megtennék érte. Ha elhagyna én.....talán.....nem is élném túl. Annyira megviselne hogy összeroppannák.

-Nem, nem akarok szakítani. Csak tartsunk szünetet szerintem. Most ez lesz a legjobb-az utolsó mondatot úgy mondja mintha magát is megakarná ezzel győzni, sikertelenül

-Rendben, akkor tartsunk szünetet. És kereshetlek attól vagy majd te keresel?-kérdezem végül miután megbékéltem ezzel a helyzettel.

-Majd kereslek én.-majd itt 1 perces csönd következett. Mindketten magunkba mélyedtünk. Majd Pietro megtörte a csendet-Most le kell tennem. Majd kereslek. Vigyázz magadra! Ne csinálj semmi hülyeséget! Zemo pedig nagyon veszélyes, nem akarom hogy bármi bajod essen. Szia!

-Én már halott vagyok-sutogtam a telefonba. Nem tudom hogy halotta e vagy sem az utolsó mondatot. Csak aut hallottam hogy már nincs a vonalba

És ezzel letette. Én még a telefont a fülemnél tartottam, hátha újra megszólal és azt mondja ez az egész vicc volt, de nagyot kellett koppannom mivel nem szólt egy hang sem a túl oldalról.

A szobába csend volt. Fullasztó csend. Annyira rosszul éreztem a magam a szobába hogy inkább kimentem. Ha pedig nem alszok akkor csináljak valami hasznosat is, neki álltam dolgozni.

Most alaposan akartam utána nézni Zemonak. Elővettem régi papírokat is. Szüleinek utána néztem, de semmi, majd végső elkeserédesemre a nagyszülenek is a papírjaira rápillantottam. És láss csodát egy igen érdekes dologra bukkantam. A nagyszüleinek volt egy nyararóla, amit hoppácska ki örökölt? Hát Zemo. Megnéztem fenn a neten is, de ott ez nem volt nyílvántartva. Ezért volt olyan nehéz megtalálni.

A nyaraló Máltán van!! Ezt el se hiszem. Egy roppantul ravasz ötletem támadt. Mi lenne ha Pietroval elmennék Máltára és közbe elkapnám Zemot? Két szuper dolog egy hétvégén!! Már csak kivitelezni kell a dolgot és persze kibékülni Pietroval.

Másnap fogtam magam és elmentem a toronyba beszélni Pietroval. Mielőtt odaértem volna vagy 20-szor elmondtam magamban és Becanak a bocsánat kérésem, amit Pinek szánok. Annyira sokszor momdtam már el hogy Beca elküldött vagy inkább kidobott. De a szószoros értelmében. Megfogott és kirakott az épületen kívülre. De ez még hadján bezárta az ajtót is, így nem tudtam visszamenni

-Ezt nem teheted Beca!-ordítottam be neki.

-De, megtehetem!-ordította ő is ki.

-Engedj be! Most azonnal!-kezdtem el dörömbölni az ajtón

-Inkább menj Pietróhoz!-ordította újra

-De nem tudom mit mondjak neki-kezdtem el nyafogni

-Elmondtad nekem vagy 20-szor. Ha Pietro lennék biztos hogy megbocsátanák-mondja nyugtatólag

-De az te vagy. Ő meg ő. Én erre nem vagyok képes-adtam fel és leültem az épület tövébe. Sosem adtam fel ilyen könnyen semmit. De most még tanácstalan is voltam.

Nyílt az ajtó és egy Beca ült le mellém.

-Ugye ezt nem mondod komolyan?-kérdezte hitetlenkedve

-Micsodát?-kérdeztem és fejem a felhúzott térdeimre tettem

-Azt hogy feladod. Sose adtál fel semmit. Te.....te-kereste a szavakat Beca- Te nagyin szeretheted Pietrot.-fejezte be mondatát

-Na nem mondod?! Hányszor mondtam el neked hogy bármit megtennék érte?! Hogy ő a mindenem?! Ezek nem üres szavak voltak-mondom csalódottan

-Én meg még azt hittem ez olyan fellángolás mint James. De be kell látnom hogy ez nem így van-mondja és megjelenik az ajkán egy halvány mosoly

-Ez nem olyan mint Jamesnél volt. Ez sokkal komolyabb és mélyebb, szinte szavakba se tudom önteni milyen ha meglátom, mikor csókolom, mikor átölel este hátulról, mikor reggel puszival hinti be az arcom-áradozom Becanak.-De ezt ha így folytatom akkor ez már csak emlék lesz. A múltam egyik legjobb pillanatai-nézek szomorúan a távolba

-Na elég ebből a depiből. Most szépen meg fogod a hátsódat és berontasz hozzá és bocsánatot kérsz tőle. Ha pedig szívből mondod neki-mutat a szivemre-akkor biztos vagyok benne hogy megbocsát. Ilyen kincset mint te nem szabad elveszíteni-néz rám boldogan

-Köszönöm hogy vagy nekem-ölelem meg legjobb barátnőmet

-Én köszönöm, hogy megismerhettelek-ölel ő is meg-De most menj. Ha pedig nem bocsát meg, emlísd meg neki mellékesen, hogy van egy legjobb barátnőd, aki egy zseni és simán kicsinálja.-mosolyog negédesen

-Feltétlenül megemlítem neki-nevetek fel.

Nagy nehezen feltápászkodom és felülök a motoromra. Beindítom.

-Sok sikert!-kiabálja túl a motoromat Beca

Csak biccentek neki egyet és elindulok. Elindulok arra a helyre ahol a legnehezebb beszédemet fogom most elmondani történjék bármi.

Hejhohahohej!!

Megjöttem. Igen sok késéssel, de annyira nem tudom hogy hogy fejezzem be!! SZIVESEN VÁROM AZ ÖTLETEKET!. Fogalmam sincs mikor hozom a kövi részt, de majd igyekszem. Nem ígérek semmit sem.

Jó olvasást!