Átkozott Ajándék

Kezeket fel

Annyira remegtem, hogy majdnem elejtettem a fegyvert, pedig két kézzel szorítottam. Matteo dühösen meredt rám, majd lehajtotta a fejét és lemondóan megcsóválta. Zsebéből kivette a cigarettás dobozt, rágyújtott és lassan fújta ki a füstöt. Én meg csak álltam és szememmel követtem minden mozdulatát. Nem mertem kimenni, mert féltem, hogy szól telefonon az embereinek, hogy ne engedjenek ki a szállodából. Meg kell győznöm.

- Engedj el!-fenyegetőnek próbáltam tűnni, de remegett a hangom. Matteo lassan, nyugodtan felém lépdelt.- Ne mozdulj, mert lelőlek!-még mindig nem nézett rám, egyre csak közeledett.- Hallod?-emeltem feljebb a hangom.

- Huszonnégyes...-kezdte higgadtan.- Ne verd fel az egész szállodát.-végre a szemembe nézett, mikor elém ért.

- Engedj el! Nem akarok senkit bántani, csak annyit kérek, hogy engedj el.-mondtam sírós hangon és potyogni kezdtek a könnyeim.

- Tudod, hogy nem tehetem. A Salvatore család tulajdona vagy, láttál egy emberölést, hallottál a fegyverekről és most egy kicsit feldühítettél.-szívott mélyet a cigiből.

- Matteo... Le foglak lőni, ha nem engedsz el.-fenyegetőztem és alig láttam a könnyeimtől.

- Tedd meg!-nézett komolyan a szemembe, de előtte eloltotta a szekrényen a füstölgő rudat. Haboztam. Topogtam egyik lábamról a másikra. Képes lennék lelőni valakit? Bizonyára nem, de neki ezt nem kell tudnia.- Mire vársz?-lépett a gyilkoló eszköz csöve elé, mellkasa nekiütközött a fémnek.- Gyerünk Huszonnégyes, tedd meg!-utasított.

Nem tudom megtenni. Hangosan felzokogtam, mozdult volna, de hirtelen megfordítottam a fegyvert. Elegem van! Véget vetek ennek az egésznek. A fegyver csövével farkasszemet néztem és meghúztam a ravaszt.

Szemeimet összeszorítottam.

Vártam a lebegést.

Vártam a halált.

Vártam a megkönnyebbülést.

Nem jött.

Egy bazi nagy csattanás, majd a földre zuhantam. Ez nem egy golyó volt, hanem egy nagy maflást kaptam... Pecsétgyűrűje felszakította a számat, amiből a padlóra csöpögött a vér. Karomnál fogva felrántott és a falhoz nyomott. Szédültem, de a viharos tekintetét elkaptam. Centikre volt az arcomtól az övé. Szemem sarkából láttam, hogy a fegyver a földön van. Bassza meg! Lassú halálom lesz, mert két kézzel fog megfojtani.

- A pofon nem azért járt, mert egész este a szemembe néztél. Nem azért, mert a partneremmel is szemeztél. Nem azért, mert közbeszóltál. Nem azért, mert Angelo-val szövetkeztél. Még csak azért sem, mert fegyvert fogtál rám. Tudtam, hogy nem húznád meg a ravaszt, mert túl jó vagy hozzá, valamint figyelmeztettél, hogy félsz inni, nehogy hibázz. De azt, hogy magadra szegezted és meghúztad a ravaszt, nem nézem el neked!!-ez most komoly? Teljesen összezavarodtam, még a zokogással is felhagytam.- A fegyver szimbólumként vett részt az estén, ugyanis a tár üres.-felhúzta egyik szemöldökét, én pedig felszisszentem.- Legközelebb akkor emelj rám fegyvert, ha meg is húzod a ravaszt!-mászott a képembe.- És ne felejtsd el kibiztosítani előtte!

Ismét elsírtam magam. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen! Matteo a telefonhoz lépett, olaszul beszélt valakivel. Én továbbra is a fal előtt álltam, mint egy rakás szerencsétlenség és itattam az egereket.

- Hagyd abba a bőgést és gyere.-utasított, majd megfogta az egyik karomat. A fürdőbe húzott.- Mosd meg az arcod.-remegve követtem az utasítást. A hideg víz egy kicsit megnyugtatott és ha eddig nem ölt meg, akkor nem ma este fogja megtenni. Megtöröltem az arcom.