Átkozott Ajándék

Michelangelo

- Elena, mondd, mi jutott eszedbe? Emlékszel valamire?-kérdezte buzgón-még mindig pucéran Lafayette.
Próbáltam emlékezni, én próbáltam, annyira, hogy belefájdult a fejem is. Két oldalról szorítottam a tenyeremmel, mintha ezzel csökkenteni tudnám a fájdalmat. Összeszorítottam a szemem, majd kinyitottam egy pillanatra. Barackszínű falaimat fehérek váltották fel és mintha egy fehér ruhás ember állt volna Lafayette helyén. Visszacsuktam a szemem, megráztam a fejem. Szellem?? Hát ennyire bolond lennék??
- Elena!-fogta meg a kezem.- Minden rendben?-kérdezte feszülten. A szokásos szám jelent meg előttem: 24. Mit jelenthet ez? Miért mindig ez a szám? Bevillan egy gúnyos mosoly, nevetés. Egy szürke szempár, ami egyre jobban elhomályosul, mintha kiszállna az élet belőle.
- Nem, nem, nem!-rázom a fejem kétségbeesetten.- Nem akarom ezt látni!!
- Mit látsz? Mondd el kérlek! Hadd segítsek, hadd legyek a támaszod!
- Ugyan az! Mindig ugyan az! Egy halvány arc, egy szürke szempár... pezsgő. Egy szám.-könnyes tekintetem Lafayette-re emeltem.- Huszonnégyes szám. Nem bírom tovább Lafayette. Segíts emlékezni!-kérleltem sírva.- Vagy csak annyit árulj el, hol találom Teo-t.-itt már zokogtam.
- Nem tudom, hogy ki az a Teo.-rázta meg a fejét és elengedte a kezemet.
- A férjem Lafayette.
Tekintete szigorúvá vált.
- Megbeszéltük, hogy majd menet közben megtalálod az összes kérdésedre a választ! Teo-t nem ismerek.
- Ne hazudj Lafayette!!-zokogva ütöttem a mellkasát, majd hirtelen megálltam.- Mit tegyek? Mit tegyek még, hogy eláruld, hol találom meg??-meg akartam csókolni, mindent megadnék egy kis segítségért.
- Megőrültél?-taszított el magától.- Elena... te csak azért voltál velem, hogy segítsek neked?-nézett rám gyanakvóan. Nem fogok hazudni.
- Mi másért?-suttogtam, immár sírás nélkül.- Nem emlékszek, rémlik? Szerinted ezen túl lehet lépni? Nem tudom ki vagyok. Véres rémképek gyötörnek néha. Sebhelyek vannak a hátamon. Valakinek a HALOTT arcát látom!-szűrtem ki a fogaim közül.- Szerinted így lehet élni? Hogy azt sem mit műveltem, műveltek velem? Azt sem tudom milyen ember vagyok. Volt egy férjem. Mit tettem vele? Ő a halott? Vagy... vagy övé a kék szem?!
Válasz nélkül felállt, felöltözött és ott hagyott. Nem tartottam vissza. Ültem és gondolkoztam. Mégpedig azon, hogy hogyan szedjek ki infót Claudio-ból. Vele is le kellene feküdnöm? Megteszem. Megteszem, ha más lehetőség nem marad.
Oliver óránként kopogott. Szeretett volna velem beszélni, de eszem ágában sincs, míg nem segít. Egész nap készülődtem az estére. Rendbe szedtem magam és a külsőm is egész elfogadható lett. Egy piros felsőt vettem fel, nővérem valószínűleg jobb testi adottságokkal rendelkezett, mert rajtam kissé mélyen dekoltált volt a felső és egy kék csípőfarmerbe bújtam, amiben valószínűleg csontig fogok fagyni...
Ahogy kiléptem a ház ajtaján, megpillantottam Olivert, aki az ajtó nyitódás hangjára rögtön felém sietett. Mögötte loholt egy lány, korábban már láttam párszor. Szőke göndör fürtjei hullámoztak és szeplők táncoltak az arcán. Azt hiszem Rebeca a neve... 
- Elena, remélem, hogy nem megint ODA mész.-mutogatott felém vészjóslóan.- Megmondtam, hogy ne menj oda. Fontos döntést hoztam, szeretném, ha ma itt lennél.- intett a bagázs fele, összegyűltek páran, köztük egy ismerős arcot is felfedeztem. Claudio.- Szeretném ha részt vennél Rebeca jelölésén. Eddig elzárkóztam ez elől, de jelen helyzetben úgy látom jónak, hogy megtegyem ezt a lépést. Ha itt maradsz, elmagyarázom miért.
Idő közben oda jött hozzánk Claudio is.
- Szép estét a hölgynek! Sajnálom, a mai megbeszélésünket el kell halasszuk holnapra ezen esemény miatt.-biggyesztette le fémgyűrűs ajkait és kezet csókolt.- De kérlek tarts velúnk, beszélgethetünk közben is, a partneremet pedig elküldöm, ha felváltod.-kacsintott egyet.
- Köszönöm, de nem kívánok részt venni.
Közöltem és elsiettem a helyszínről. Menekülök. Otthonról. Otthonom ez egyáltalán?! Ahogy haladtam előre, még hallottam, hogy Oliver visszafojtott hangon beszél Claudio-hoz.
- Megmondtam, hogy a húgommal ne szórakozz!
Claudio nevetett.
- Én nem félek. A férje halott. Nincs veszély.-ennyit hallottam. Egyébként is sötét volt, de minden mégjobban sötétedni kezdett körülöttem. Mentem tovább, de nem éreztem a lábaim alatt a talajt. Sőt, a lábaimat sem éreztem. Valahogy mégis elbotorkáltam a taxiig.
Meghalt. Gondolkoztam, miközben néztem a sötét utcákat. Meghalt és nem ismerhetem meg újra. Vajon milyen ember lehetett? Szerettem? Volt lehetőségem ezt átélni? Vagy így kellett történjen? Netán rossz ember volt? Velem vajon hogy bánt? 
Könnyek gyűltek a szemembe. Övé volt az a szürke szempár. A vér a kezemen. Az Ő vére borított be.
Sam vigyorogva köszöntött, leintettem, egy 'ne most'-tal, majd lehúztam egy vodkát. Ezt még követte vagy három pohár. Egész este úgy éreztem, hogy valaki figyel. De hiába kerestem, nem leltem senkire.
- Hallom a bátyád ma jelöl.-szólalt meg mellettem egy szakállas csávó. Elfintorodtam, ahogy fáradtan ránéztem és láttam mennyire igénytelen. Vörös ingben volt, ami tiszta izzadtság foltos volt, valamint elég jó súlyban is volt az illető. Bólintottam egyet.- Neked nem kéne ott legyél? Ez hagyomány.
Nem méltattam válaszra. Undorodtam tőle és semmi dolgom, sem beszélni valóm nincs vele, hacsak...
- Ismered Teo-t?-tettem fel az egyetlen kérdést, aminek a válasza jelenleg foglalkoztatott. Bizonyára úgyis nemmel fog válaszolni.
- Teo-t? Persze. Tegnap előtt futottam vele össze a Tom-nál, de ne hangoztasd.-rákaptam a tekintetem.
- De ő halott.-mondtam csodálkozva.
- Tom?-kérdezett vissza.
- Ki a franc az a Tom?? Teo.-a szakállas pasas megvakarta a fejét, majd meghúzgálta a szőrzetét. Fujj.
- Hát... azt tudtam, hogy valami zűrös ügybe keveredett.-mondta bizalmasan.- De nem halott. Mi dolgod van neked vele?
- Hozz össze vele egy találkozót.-másztam a képébe úgy, hogy majdnem leestem a bárszékről.
- Figyelj kislány, én nem akarok veled ujjat húzni, de nem akarok semmibe belekeveredni.-kezdett tiltakozni.
- Addig fogok a nyakadra járni, míg nem hozol össze vele!-fenyegettem meg nehezen forgó nyelvvel.- Megszállottan követni foglak minden nap!-hadonásztam a kezemmel előtte. Mérlegelt.
- Hú nem tudom mibe keveredett Teo, de nem lennék a helyében. Legyen. Holnap, itt.-se szó, se beszéd, felállt a csávó és elsétált.
Erre innom kell mégegyet. Intettem Sam-nek és kaptam is a következő kört. Miután lehúztam, megint az az érzésem támadt, hogy valaki figyel. Körbe néztem és egy fekete hajú, kellemesen napbarnított bőrű, ismerősnek tűnő, rikító kék szempárral néztem farkasszemet. Nem finn, ez látszott rajta. Mielőtt jobban megnéztem volna magamnak, ugyanis a füsttől nem láttam rendesen, eltűnt a tömegben.

Ötödik napja, hogy minden este jövök a bárba, abban reménykedve, hogy végre találkozok Teo-val. Oliver minden nap elmondja, hogy ne jöjjek, ne kergessek ismetetlen embert, ugyanis ő nem ismer semmi féle Teo-t. Engem nem fog átverni. Ha az embernek ilyen testvére van, minek ellenség? Lafayette azóta nem keresett. Szégyellem magam, amiért hülyét csináltam belőle. De meg kell találjam az emlékeimet. És hiszem, ha találkozok Teo-val, ő segíteni fog.
Az óta az este óta, mindig érzem, hogy valaki figyel. Teo lenne az? Bújkál? Várja a megfelelő alkalmat? Tegnap láttam. Picit hosszabb fekete haját egy vékony hajpánttal fogta hátra, fehér ingje alól látszott a kidolgozott felső teste. Siettem. Esküszöm, hogy siettem, de ismét szem elől tévesztettem a tömegben.
Most is, mint minden este azóta, várom a szakállas fickót. Hiába.
- Gyere!-rántott le egy erős férfi kéz a bárszékről. Megszédültem és majdnem elestem. Oliver.- Hányszor? Hányszor mondjam még el, hogy ne gyere ide??-kiabálta túl a zenét.
- Ahonen!-szólt egy mély hang mögülünk. Ez az!! A nagydarab!
- Mit akarsz?-köszöntötte morcosan az öcsém.
- A testvéred Teo-val akart találkozni. Hát elhoztam.-félre állt és egy kb 17 éves srác vakarózott mellette...- Lopott az egyik boltból és Tomnál bújkált. Nem tudta, hogy a ti üzletetek.
- Itt valami félre értés van.-szólaltam meg.- Én Teo-t keresem.
- De hisz ő Teo.-mondta értetlenül a nagydarab.
- Ő nem lehet a férjem.-ráztam meg a fejem.
- Még szép, hogy nem.-csattant fel Oliver és arcát a kezébe temette.- Ne haragudj Larry.-kért bocsánatot és még magyarázott neki valamit, de én nem figyeltem. Nagyon elszomorodtam. Néztem ahogy öcsém beszélt, majd egy pillanatra hirtelen megállt és egy pontot kezdett el bámulni szó nélkül szigorúan. Követtem a tekintetét.
- Ki az?? Ismered?-mutattam a tömegben álló személyre. Ismét itt van. Oliver lassan felém fordult és elmosolyodott.
- Nocsak, már hozzám szólsz?
- Szép jó estét!-karolt át valaki.- Elena de jó, hogy találkoztunk.-örvendezett Claudio és puszit nyomott az arcomra. A hideg fémtől borzongás futott végig rajtam. Beugrott egy kép. Egy hideg pecsétgyűrű hült helyét éreztem a combomon. Oda kaptam a kezem. A tömeg felé fordultam, de ismét szem elől tévesztettem.
- Egy whiskey lesz.-szólt egy mély bariton. Megfordultam és az ismeretlen ismerős állt a pultnál.
- Ki vagy te?-kérdeztem halkan, elhaló hangon. Az idegen féloldalasan elmosolyodott, majd felém fordult. Kék íriszeit az enyémbe mélyesztette, szinte a lelkemig hatolt a tekintete.
- Buona sera! Michelangelo vagyok.-mondta és kezet nyújtott.

Ééés lassan itt a vége. Akik olvasták már, tudják, hogy az utolsó rész nem a megszokott volt, illetve, hogy nagy kihagyás volt ott, hiányoltak dolgokat, ezért szeretném kicsit pótolni azt az űrt és vadi új,soha nem olvasott részeket hozok, a következő után, hogy kis belátást nyerjetek, hogyan is alakultak úgy a dolgok :) Örültök neki? :)