Átkozott Ajándék

Kezeket fel3

A hajam lágy hullámokban omlott a hátamra. Blancát megkértem, hogy sminkeljen ki, füstös cicaszemeket varázsolt nekem, telt ajkaimra bordó rúzst kent. A ruhám igazán... merész volt. Királykék színű, a háta derékig nyitott, elöl szintén mélyen dekoltált, az alsó része hosszú volt, de oldalt felvágott, így az egyik lában ha akartam, szabadon volt. Hogy feltűnést akartam -e kelteni? Igen!

Az étkező előtt álltam és már megbántam ezt a feltűnő ruhát. Leonardo meglepetten pislogott, ahogy elé értem.

- Sajnálom, de senki nem mehet be.-mondta tétován. Elég bizonytalannak tűnt, tekintete folyton a szemem és a csuklómra kötött szalag között cikázott. Felbátorodtam a határozatlanságát látva.

- Még én se?-próbáltam határozottan és gőgösen állni a tekintetét. Nem tudtam, hogy a jelöléssel hol is állok a "hatalmi" rangsorban.

Furcsa volt ezt a nagy állatot nyugtalannak látni. Nagyot nyelt, mikor meglazította a nyakánál az inget és végül kinyitotta az étkező ajtaját. Matteo dühösen lecsapta a poharát.

- Leonardo megmondtam, hogy senki...

- Elena?!-szakította félbe Oliver és felpattant a kísérője mellől. 

Ahogy megláttam, földbegyökerezett a lábam. Nem tudtam, hogy mit gondoljak vele kapcsolatban. Matteo az arcát a tenyerébe temette, majd fájdalmasan végighúzta rajta és rám nézett. Mondani akart éppen valamit, de csak nyitva maradt a szája és tetőtől talpig végigmért. Az asztalnál helyet foglalt Luigi, Emanuele, Litmanen, akit azóta nem láttam, hogy elrabolt és egy ismeretlen pasas. Vélhetőleg finn volt, mert az ők oldalukra ült. Természetesen mindenkivel volt egy-egy kísérő.

- Csatlakozz hozzánk. Ugye nem bánod Matteo?-nézett rá a lófarkas.

- Dehogy bánja. Gyere csak Elena.-intett Emanuele, majd felállította Nyolcast, mondott neki valamit és az kiment.

- Ami azt illeti...-köszörülte meg a torkát.- Nagyon is bánom. Elena nem étkezik velünk.-jelentette ki a szemembe nézve. Nagyon rosszul esett.

- Ugyan már Matteo!-csattant fel Oliver.- Senkit nem zavar.

Matteo sóhajtott egyet, idegesen intett, hogy leülhetek, majd legurította a pohár tartalmát. Feszült volt a légkör. Mielőtt meghozták az ételt, a férfiak felálltak és kirakták a fegyverüket. Mellém is került egy, Emanuele-é. Már nem rémültem halálra a látványától, de feszélyezett.

- Hogy vagy Elena?-fürkészett egy smaragdzöld szempár.

- Köszönöm a kérdésed Oliver. Jól.-zártam rövidre.

Igazából nem jól. Rémálmok gyötörnek, össze vagyok zavarodva és sóvárgok Matteo után. Még mindig haragszik, ami rosszul esik, mert ez előtt már egészen közel éreztem magamhoz. Bár... nem hogy örülnék, hogy nem érdeklem. Azt sem tudom, hogy mit akarok. Komolyan! Mit keresek én most itt?

Matteo és Oliver udvarias beszélgetésbe kezdett. Emanuele felém fordult és suttogni kezdett.

- Kitettél magadért. Bármit is tervezel tuti, hogy sikerülni fog.-kacsintott rám. Észrevettem, hogy Matteo fél szemmel minket figyel és átkarolta Huszonkettes vállát, hogy bosszantson.

- Köszönöm! De azt sem tudom, hogy mit csinálok. Vagy... Hogy mit akarok.-húztam el a számat és a borért nyúltam.

- Akkor ideje eldönteni.-bökött alig észrevehetően Matteo felé, akihez úgy tapadt a kísérője, mint egy pióca, de ő maga ideges volt. Úgy szorította a pohár whiskey-ét, hogy azt vártam, mikor roppan össze az üveg.- Csapj le rá, mert nem akarok két éjszaka is vele aludni.-borzongott meg.- A testvéri szeretetnek is van határa.-háborodott fel halkan, amitől kuncogni kezdtem. Igyekeztem elrejteni a kezemmel a számat. Ahogy kilestem az asztal elejéhez, észrevettem a villámokat szóró kék szempárt. Engem nézett, amitől egyből elmúlt a nevethetnékem.

- Szerintem neked ma már nem kell az alvás miatt aggódnod és... nekem se. Matteo szeme azt sugallja.-húztam el a számat és lejjebb csúsztam a széken.

Emanuele-el nem akartuk még jobban felhúzni Matteo-t, ezért inkább tömtük magunkat. Vagyis tömtem volna. Litmanen kísérője kiszemelt magának. Nem tudtam, hogy a nők is cseveghetnek. Értelmetlen baromságokat hordott össze, amik egy cseppet sem érdekeltek. Az időről és a kiskutyákról csevegett. Csevegett... Be nem állt a szája. Már annyira idegesített, hogy felkaptam a fegyvert és főbe lőttem! Vagy... magamat. Gondolatban.

- Matteo. Minek is köszönhetjük a meghívást?-törölte meg a száját egy szalvétával Oliver.- Ha jól emlékszek, még nem telt le a fizetési határidő. Küldjük... Angelo-val majd, mint mindig. Apropo Angelo. Hát ő?

Angelo neve hallatán megdermedtem. Matteo lassan beleivott az italába és közben farkasszemet nézett Oliverrel.

- Angelo meghalt.-mondta rezzenéstelen arccal.

- T...tessék?-rázta meg a fejét. Mindenki feszült lett. Litmanen meg hófehérebb, mint eddig.

- Jól hallottad. Kiderült, hogy elárult minket.-Mika tekintete a pisztolyra tévedt, ebből tudtam, hogy most töltve vannak a fegyverek.

Oliver nyelt egyet, majd felpattant, egy hirtelen mozdulattal felkapta a fegyvert és Matteo-ra szegezte. A szívem kihagyott egy ütemet.

- Oliver...-húzta félmosolyra a száját Matteo.- Úgy tudtam, hogy nem kedveled Angelo-t... Kísérők kifelé most!-hihetetlen, de még cukkolta is a rá fegyvert fogó embert.

Oliver ujja mozdult és kibiztosította. Matteo még mindig mosolyogva ült halál lazán, viszont Emanuele és Luigi épp mozdultak volna. Úgy éreztem, hogy eljött az én időm, a lányok egy pillanat alatt kiszaladtak, de én úgy éreztem, hogy itt a lehetőség, hogy bizonyítsak. Emanuele keze előtt ért oda az enyém, ahogy felálltam, a székem hátraborult. Felemeltem a kezem és egyenesen Oliverre fogtam a fegyvert. Matteo arcáról eltűnt a mosoly és hitetlenkedve nézett rám, ahogy Oliver is. Kibiztosítottam. Készen álltam lelőni. Dühös voltam. Angelo-t az ő családja kergette a halálba, amit az én kezem okozott, most meg lelőné a férfit... A férfit, akit... öö... A férfit, akire... akire vágyok. Igen! Már tudom mit akarok! Matteo mellett lenni, de akkor már teljes egészében! Be akarom bizonyítani, hogy hozzá tartozok! Hogy szilárd az elhatározásom.

Oliver tekintete még jobban elsötétedett, mint eddig, arrébb tolta a kezét és már nem Matteo-ra fogta a fegyvert, hanem rám. A fegyver csövébe néztem. Matteo erre azonnal pattant, felkapta a sajátját, egyből kibiztosította és Oliver arcába tartotta. Luigi is felkapta az övét, Litmanenre irányította, az ismeretlen pedig Emanuel-re. Szegény csak felpattant a székből és max képzeletben rántott pisztolyt, ugyanis én elcsentem az övét.

- Most azonnal rakd le vagy megöllek!-vicsorogta Matteo.

Oliver mintha meglepődött volna Matteo heves reakciójától, hisz mikor ráfogta, nyugodt maradt. Ahogy ez változott, felpattant. A lófarkas végigvezette a szemét a társaságon, de egy pillanatra ismét megállapodott rajtam.

- Litmanen kifelé!

Mika és az ismeretlen lassan leengedte a fegyvert és felálltak.

- Újév első hetében visszafizettek minden adósságot a kamatokkal együtt!-szólalt meg ellenkezést nem tűrő hangnemben Matteo.

Oliver mintha meg sem hallotta volna, hátrálni kezdett az ajtó felé, még mindig farkasszemet nézve velem és még mindig egymásra fogtuk a fegyvert.

- Meglátjuk. Meglátjuk.-mondta és kiment.

Ahogy eltűnt az ajtóban, remegve kiengedtem az eddig visszatartott levegőt és leengedtem a fegyvert. Egy pillanatra lehunytam a szemem és nagyot sóhajtottam. Mikor lassan kinyitottam, oldalra fordítottam a fejem és megláttam Luigi, majd Emanuele elsápadt arcát. Pánikolni kezdtem és Matteo-t kerestem a szememmel. Hamar megtaláltam. Mögöttem állt. Biztosan állíthatom, ha tudna ölni a tekintetével, már halott lennék.

Sziasztok! Új olvasókhoz szólnék, hol találtatok rá a történetre? :) (A válaszotok lehet segítség is számomra, hisz mikor korábban fent volt a könyv, valaki lopta, instán és egy másik oldalon is. Wattpad ajánlotta, vagy ismerős, esetleg csoportban bukkantatok rá, vagy a BOWH csapatán keresztül stb) Illetve hogy tetszik? :)