Átkozott Ajándék

Egy estét kérek +18

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte semmit nem aludtam. Oliver-bár feleslegesen, de kiselőadást tartott, arról, hogy ne féljek, minden rendben lesz, bárhogyan döntök, ő mellettem áll és ha arra kerül a sor, mindenki mellettem fog állni, stb. Én meghallgattam, pulcsim zsebében a gyűrűt birizgálva bólogattam. Nem féltem Matteo-tól, de Oliver szavai zavart keltettek bennem. Talán kellene?! Már csak arra vártam, hogy végre a szobámban, az ágyon várjam a pirkadatot. Hosszú, kínzó este volt.

Hajnal 5-kor kipattantam az ágyból és végre bekapcsoltam a telefont. Temérdek sms jött Matteotól, de első körben Mariat biztosítottam a jól létemről, írtam pár sort neki az elmúlt idők történéseiről, majd belekezdtem az olvasásba.

Kétség sem fér hozzá, hogy egy kétségbeesett férfi üzeneteit olvastam. Csak 3 hét volt, de napi legalább 30 üzenetet küldött. Nem voltak hosszúak és igazából még mindig nem tudtam, hogy csak a pénzt vagy az életét félti, esetleg tényleg azt, hogy elveszít. Minden nap megkérdezte, hogy miért nem válaszolok, hogy vagyok, szeretném -e, hogy békén hagyjon, hogy legalább egy szóra hívjam fel. Volt, ami elég érzelgősre sikeredett és nehezen olvasható volt, úgy sejtem, hogy be volt rúgva. A végére én magam is megsajnáltam és még idegesebben vártam a mai napot.

Fürdéssel kezdtem, de a hosszúra tervezett lazítás helyett, kb 5 perc alatt letudtam. Felesleges volt, mert mire megtörölköztem, idegességemben újra leizzadtam. Egyre csak az járt a fejemben, hogy: választ kell adjak. Kell. De készen állok rá? Hogy várhatja el mindenki ennyi idő után basszus? Per pillanat jól érzem itt magam, persze, nem szeretnék sokáig a bátyám nyakán lógni, de mikor végre van egy szeretett, biztos pontom, félek elrugaszkodni.

Reggel 6-kor a harmadik kávémat főztem, mire Oliver hangja csapta meg a fülem.

-         Jó reggelt hugi!-puszilta meg a fejem és elvette a forró italt a pultról, majd beleszürcsölt. Mindketten keserű képet vágtunk, de különböző indokból. Én a megfosztott italom okán, Oliver pedig a kimaradt cukor miatt.- Blee-dugta ki a nyelvét és mert 2 kanállal a cukortartóból.- Ne vágj ilyen képet!-vetett rám egy szúrós pillantást.- Ez itt-bökött a pohárra- nem kell már neked. Hanyadikat iszod? 200-as vérnyomásra nem kell még vagy 4 kávé. A végén elpatkolsz.-morogta.

-         Nem aludtam túl jól az este, sőt ... Szinte semmit sem aludtam, kedves testvérem és ma a jövőmről és egy másik személy jövőjéről kell döntenem, de nem értem, hogy miért köteleztek ilyen hamar engem erre .

-         Elena.-tette le az üres poharat és meghúzta a köntöse megkötőjét.- Ugye tudod, hogy neki is megy tovább az élet?-nézett kérdőn macskazöld szemeivel.- Engedd, hogy ő is élje, vagy ne, vagy a fene se tudja, hogy mi lesz ebből, tudod.

-         De most miért ilyen fontos hirtelen?-tártam szét a karom.

Épp szóra nyitotta a száját, de meghallottuk az ajtót, Lafayette lépett be rajta.

-         Mi a franc van ma, senki nem tud aludni?-motyogott Oliver.

-         Bocsánat, rosszkor jöttem, csak tegnap itt maradt a mappám az asztalon. Megyek is, mert elég rossz idő van és így is hosszú az út a kórházig. Szép napot nektek, holnap után beugrok.

Lafayette felmarkolta az iratokat és sietősen távozott. Úgy gondolom, hogy nem csak ezért jött, én is meg akartam kérdezni, hogy mi történt az arcával, hisz egy nagy lila folt volt rajta, de Oliver csípős hangulata megálljt parancsolt a kérdezősködéseknek.

-         Nos, köszönöm a kávét, ha már a gép búgásától nem tudtam aludni, most megyek, lezuhanyzok, utána tarts velem reggelizni.

Nem mondtam semmit, ő elment, én pedig a hűtőhöz léptem. Szerencsére a szakács mindig gondoskodik az alapanyagok összeaprításáról, ha netán gyorsan kellene valamit készíteni. Kikaptam a bacont, a tojást, a kolbászt , gombát a hűtőből és kerestem egy konzerv paradicsomos babot. Hát... nem az igazi, de egy kis turbózással egy gyors angol reggelit összecsaptam. Pocsék is lett. Kb mindent odaégettem, vagy félig nyers maradt, arról nem is beszélve, hogy a tojásra só helyett cukrot szórtam.