Moonlight Rose [EXO]

37. rész

Ahogy a városból kifelé vezető út felé haladtunk és, ahogy sorra hagytuk el a házakat és az utcákat, csak egy gondolat járt a fejemben: hogy vajon most mit érezhet Woo Jin? Talán még soha nem láttam az arcán egyszerre átsuhanni ennyi érzelmet, mint most. Egyszerre volt szomorú, fájó és kegyetlen, ugyanakkor megkönnyebbültem, amikor azok a bizonyos szavak elhagyták a számat és már bántam, hogy nem volt annyi erőm hozzá, hogy hamarabb megtegyem. Woo Jin megérdemli az igazságot, de... mégis csak a családjáról van szó. Csendben utaztunk az autóban, ahol néha Aaron-ra pillantottam, aki szintén aggódó tekintettel nézett egyszer-egyszer bele a visszapillantó tükörbe. Woo Jin hátul ült és egész úton kifelé bámult az ablakon, egy szót sem szólt. Egy, a várostól félreeső, bozóttal átszőtt tóparti házhoz érkeztünk, ami mindkettőnk számára ismeretlen volt, de Aaron már jól ismerte a járást és, miután kiszálltunk a kocsiból befelé invitált minket az épületbe.
- Jó helyen járunk? - kérdeztem félve.
- Ha arra gondolsz, hogy most élve felfallak benneteket és soha nem talál majd meg senki, akkor igen! - mosolygott sejtelmesen, majd kitárta az ajtót és megvárta, amíg áthaladtunk rajta. Woo Jin hamar levetette magát a bent lévő kanapéra, majd levette a kabátját és maga mellé tette, de továbbra is csendben maradt. - Kávét? Teát?
- Mióta lettél ennyire... kedves? - hallottuk meg egyszer csak a lány Aaron-hoz intézett szavait, amin elég sokat gondolkozhatott, hiszen a mondat végére egészen mást akart biggyeszteni, de gyorsan kijavította magát.
- Ha ismernétek, tudnátok, hogy a jó oldalon állok! Szóval?
- Én nem kérek semmit! - válaszolta unottan Woo Jin.
- Én egy teát elfogadok!
- Zöld jöhet?
- Tökéletes!
- Sőt, tudod mit? Mondjuk adhatnál egy elsősegély dobozt, ha már adakozó kedvedben vagy! - szólt közbe Woo Jin, a fiú pedig rögtön sietett is érte, majd a lány kezébe nyomta, aki el is kezdte törölgetni az ajkát, aminek a sarkában már megszáradt a vér. - Mi ez az egész, Újoncka?
- Fogalmam sincs, én is most járok itt először!
- Úgy értem mitől változott meg így minden hirtelen?
- Nézd... tudom, hogy ez most baromi nehéz lehet neked, de hidd el, hogy megértem és...
- Megérted? - vágott közbe a lány.
- Igen, hiszen fontos vagy nekem és...
- És akkor nem voltam fontos, amikor megtudtad az igazat? - akadt ki végül teljesen, holott a nagy verekedésünk közepette még azt mondta, hogy valószínűleg hasonlóképpen tett volna ő is.
- Persze, hogy az voltál, de el akartam kerülni, hogy rosszul érezd magad emiatt!
- Mert most nem érzem rosszul magam szerinted? Az apám, akire felnéztem és, akit követni akartam gyerekkoromtól kezdve... Lehet, hogy engem teljesen rosszul neveltek, hiszen nem volt sok választásom, de mégis csak az apám... Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! - vágott bele a matracba, mire megjelent Aaron három csészével a kezében. - Mondtam, hogy nem kérek semmit! És megmagyaráznád, hogy mi ez a hely?
- Szerintem idd meg ezt a teát, hátha segít!
- Tudod mi segítene? Ha most megnyílna alattam a föld és elnyelne engem a picsába!!
- Woo Jin!
- Azért hoztalak ide titeket, mert azt gondolom, ez egy biztonságos hely!
- Persze, mert csak te ismered! Marha biztonságos lehet! És mitől kellene, hogy megvédjen, ha? Ja, persze... apámtól! - kortyolt végül bele a lány a teába, majd mi is hasonlóképp tettünk és pár percnyi némaság után előtúrtam azt a bizonyos fényképet a zsebemből.
- Ezt a képet Song Ju Won tiszteletes faláról tettem el aznap, amikor őt felakasztották. - csúsztattam át neki a kis asztalon a fotót, ami kettőnk között hevert. - A pap minden családról őrzött egy kis emléket és ez a tiéddel sem volt másképp. Akkor azt hittem, hogy ez a kislány a képen te vagy és minden passzolt is, hiszen pont előtte beszéltél arról az atyával, hogy életben vagy, amikor a saját fotóddal blöfföltél neki. De aztán beszéltem Tae Min-el és...
- Tae Min is tud róla?
- Woo Jin, csak egyszer hadd fejezzem be, kérlek!
- Tae Min jól ismer titeket, így csak hozzá tudtam fordulni. Elmondta, hogy a képen valójában nem te vagy, hanem a húgod. Az öreg úr, Kim Shin is igazat beszélt, amikor Oh So Ra nevét emlegette, hiszen ő volt a testvéred nevelőnője. Tőle rabolták el és Nam Chan Bin az egésznek szemtanúja volt. Feljelentést tett, de apád szinte a haláláig zaklatta őt, hogy vonja vissza a feljelentést és, mivel a férfi eléggé labilis személyiség volt... A végén öngyilkos lett.
- A pszichiátriai feljegyzésében tehát erről beszélt...
- Igen!
- És Tae Min? Mit tud még?
- Mást nem! Ő vigyázott rád akkor, mert apád arra kérte, aztán az ügyet elsimították és minden ment a régi kerékvágásba.
- Apám és a módszerei, hát persze...
- Korábban már jártam nálatok, de nem akartam elmondani. Min Ho-nak egyszer elmeséltem a történetemet, pont úgy, ahogyan neked is. Felismerte a bírót, aki a szüleim ügyét tárgyalta és kinyomozta a címét. Elmentem hozzá és rákérdeztem, hogy Chan Bin-nek köze volt-e a szüleim halálához, de szinte átpasszolt apádnak. Azt kérdezte tőlem, hogy miért nem olyasvalakit kérdezek meg az esetről, akinek még mindig nagy a befolyása.
- Miért apám jutott legelőször eszembe?
- Mert máshogy fogalmazott, így rögtön leesett, hogy Seong Kyun-ról beszélt. Megkérdeztem tőle, hogy miért mondott le olyan hamar, amire egész egyszerűen elmesélte nekem, mint kívülállónak, hogy szívproblémái voltak és megoperálták, de már 9 éve tünetmentes. Aztán rátértem Nam Chan Bin-re, akire egyből felkapta a fejét. Azt mondta, hogy sokáig őt gyanúsították a szüleim halála miatt, de nem tudták rábizonyítani a gyilkosságot és, hogy az eset utáni napon öngyilkos lett. Min Ho látta, hogy Chan Bin ügye hamarabb történt, mint a szüleimé, tehát apád nem mondott igazat. Annyit még hozzátett aztán, hogy nem tudja, miért lettek titkosítva az akták, mert akkoriban már nem igazán foglalkozott a kapitányi teendőivel. Ez után történt, hogy Min Seol "elszólta" magát a fickó állapotáról, hogy kezelték, a többit innentől pedig már te is tudod.
- De mi oka volt apámnak erre? - temette az arcát a kezébe Woo Jin. - Egyáltalán miért folyt ebbe bele? Most, hogy a papot is a rózsás ölte meg, így egyértelmű, hogy köze van a szüleid halálához, ez meg egyszerűen... én ezt nem akarom! - remegett meg a hangja.
- Woo Jin, erről te nem tehetsz!
- De, ha az apám egy olyan ember, aki bűnözőket pártfogol, akkor én hogyan tudok mások szemébe nézni ezek után? Hogy lehetnék jó Kapitány, ha mások szemében csak egy erkölcstelen, megromlott ex-kapitány lánya leszek? Senki se Woo Jin-t fogja maga előtt látni, hanem a Gu család szégyenének gyerekét, akit pontosan olyanná formált az apja, aki... - csatt, lendült a kezem a lány felé, aki akkora pofont kapott, hogy a kezem nyoma meglátszott az arca bal felén.
- Befejeznéd ezt a marhaságot?
- Cho Sun-nak igaza van! - szólt közbe Aaron is.
- Senki se fogja azt gondolni, hogy egy bűnöző lánya vagy! Kiérdemelted, hogy felnézzenek rád és megvan a kellő tartásod és eszed ahhoz, hogy jó Kapitány légy! Két külön életetek van és mindketten megválaszthatjátok, hogy miként éljetek. Az, hogy téged hogyan neveltek, az ettől teljesen eltérő. Ne keverd össze a dolgokat! Apád lehet, hogy hibás, de te nem vagy az! Te a jó oldalon állsz és bízom benne, hogy együtt sikerül kiderítenünk az okokat és a miérteket.
- És persze a történteket! - szedte össze az idő közben kiürült csészéket Aaron, majd elindult a konyha felé.
- Igen... Aaron sokat segített nekem és ezt sose fogom neki elfelejteni! - mosolyogtam az említett személyre.
- Én meg egész végig abban a tudatban éltem, hogy csak azért küldték őt a nyakunkra, hogy megkeserítse a mindennapjainkat. Erre kiderül, hogy ő a jófiú? - törölte le a könnyeit Woo Jin és látszott rajta, hogy próbálja magát összeszedni és kíváncsian várta a folytatást.
- Először magam sem hittem, hogy ilyesmire fogok vetemedni, hiszen ez eléggé ellentétes a munkánkkal, de megtettem és most már úgy érzem, hogy a legjobb döntést hoztam. Nem ismertem a részleteket, de tudtam, hogy ez az ügy Cho Sun-nak fontos, ezért bíztam az ő ítélőképességében, hogy az igazság még mélyen a felszín alatt van.
- Min Ho beszélt neki a szüleim haláláról és a balesetről, Aaron pedig utána nézett Nam Chan Bin ügyének.
- Igen, de sajnos én sem jutottam tovább, de mégis egy lépéssel közelebb kerültem az ügyhöz.
- Ő küldte nekünk el a férfi címét, de nem akarta felfedni a kilétét.
- Ezt el sem hiszem! - szöktek az egekbe Woo Jin szemöldökei a meglepettségtől.
- Ez az én kis birodalmam, ahová most titeket is beengedtelek. Itt senki se fog ránk találni, hiszen senki sem tudja, hogy itt építettem ki magamnak egy titkos "bázist". - mutatott macskakarmokat az ujjaival, mi pedig egyszerre néztünk össze a társammal.
- Ezt meg, hogy érted?
- Amíg a rendőrségnél dolgoztam, rájöttem, hogy nekem többre van szükségem, mint, amit kézzel megfoghatok, vagy, amit a saját szememmel láthatok. Kellett egy olyan plusz, ami egy biztos pontot jelenthet a munkában, amivel előre tudok haladni anélkül, hogy bármi elkerülné a figyelmemet. Egy hely, ahol olyan dolgok után nézhetek, amiket más körülmények között nem tudnám végrehajtani.
- Szóval csináltál magadnak egy hacker házat! - vágott közbe Woo Jin.
- Mivel csak jóra használom, ezért nem így fogalmaznék, de lényegében igen. Egy jó barátom segített abban, hogy ezt a hálózatot bárki tudta nélkül használni tudjam ugyanúgy, mintha bentről dolgoznék, csak ennek nem marad nyoma. Nagyon sokszor a hasznomra vált, bár, amióta váltottam a munkában, azóta kevesebbszer jártam itt.
- Miért érdekelt annyira Cho Sun ügye?
- Igazából mindig csak morzsákat csíptem el a beszélgetésekből és tudni akartam az igazat. De
aztán a múlt annyira megérintett, hogy gondoltam adok neki egy esélyt és utána szimatolok egy kicsit.
- Csak arra nem számított senki, hogy apám...
- Hagyd Woo Jin! - szóltam azonnal közbe.
- Rendben! - hajtotta le a fejét a lány. - És most? Mihez kezdjünk ezzel az információval?
- Mit szólnátok hozzá, ha utánanéznénk apád régi ügyeinek? - dobott fel azonnal egy ötletet Aaron.
- Igen, ez egy jó ötlet! És mellé nézzük át a rózsás gyilkos aktáit, hátha találunk egy közös pontot a két szálon!
- Rendben! Csináljuk! - állt fel végül Woo Jin a helyéről, majd az ajtó felé vette az irányt.
- Woo Jin, azért ez nem ennyire egyszerű!
- Miért?
- Először is ezt a helyet nektek is titokban kell tartanotok!
- Ez még kérdés? Mert szerintem nem az! - vágott értetlen arcot a lány.
- Másodszor nektek ugyanúgy külön kell dolgoznotok és javaslom, hogy ne is nagyon beszélgessetek, ha véletlenül összefuttok a Kapitányságon. Ne keressétek egymást, hogy ne legyen feltűnő!
- Világos, de az feltűnt, hogy egy helyen lakunk?
- Nyilván, de tartsátok fent a látszatot, hogy fasírtban vagytok egymással! Harmadszor pedig szerintem ezt a helyet kellene használnunk a megbeszéléseinkre, mert erről csak mi hárman tudunk!
- Igen, ez szimpatikus, így valószínűleg nem fogunk lebukni!
- Persze, jól hangzik, de mire mindent összeszedünk és átnézzük azt a rengeteg anyagot...
- Woo Jin! Elfelejtetted, hogy mi célból rendeződött be ez a kis házikó? - húzta mosolyra a száját Aaron, majd kinyitotta az egyik szoba ajtaját, ahol rögtön egy lépcső fogadott, amin át lefelé haladva négy monitor nézett velünk farkasszemet.