Moonlight Rose [EXO]

10. rész

Van pár sérült... - kezdtem bele a következő mondatba, de már nem tudtam befejezni, mert egy hatalmas ütést éreztem a fejemen. A telefon kicsúszott a kezemből és a földre rogytam. Homályosan láttam mindent körülöttem, de annyit még ki tudtam venni, hogy az a fickó állt vascsővel a kezében, aki az udvaron volt. Valami meleg kezdett el folyni az arcomon végig és még annyit hallottam, hogy a lányok sikítottak, de az után minden elhomályosult... Érzem, hogy szédülök, de nem látok semmit, nem bírom kinyitni a szemem. Hol vagyok?
- Mit kezdünk vele? - szólalt meg egy hang.
- Nem tudom, lehet el kellene ezt is adni! - válaszolt egy másik.
- Ti idióták, ez egy mocskos zsernyák! - csendült fel egy ismerős hang. Mivel kezdtem magamhoz térni, egyre jobban visszatért az emlékezetem, meg persze a fejfájásom. Úgy érzem, elég szépen fejbe csaptak és van egy olyan érzésem, hogy nem egy légycsapóval.
- Honnan gondolod? - értetlenkedett a kérdező.
- Onnan, hogy csak rá kell nézni, plusz miért lenne itt? Meg a bal zsebében ott a jelvénye. - világosította fel a társait. Erőt véve magamon próbáltam kinyitni a szemem.
- Akkor mihez kezdjünk vele? - esett kétségbe.
- Váltságdíjat kérünk érte! - gondolkozott el a bántalmazóm.
- Na, persze, majd szerintetek fizetnek is értem? Ne röhögtess! Senki se volt akkora idióta, hogy rendőrt raboljon el! - csatlakoztam én is a beszélgetéshez.
- Igazad lehet! - helyeseltek mind a hárman.
- Ez egyenlő egy kuponnal. Olyan, mintha egy hosszú nyaralást nyertetek volna a börtönbe. - támasztottam a fejem a falnak.
- Nem is olyan rossz! Milyen igaza van, nem srácok? - vakargatta az állát, de mikor összenéztek, hirtelen leesett nekik ki is adott egész végig tanácsokat. Azon szóra a vascsöves srác utasítást adott a társának, hogy kösse be a szemem.
- Most ezt komolyan kellett? Nem elég, hogy a kezem meg van kötve? Miért kötitek be még a szemem is? Már mindegy, mert láttam a képeteket és, ha akarnám se tudnám elfelejteni. - horkantottam fel, mire valaki gyomorszájon rúgott.
- Hallgass! Az egyikőtökön intézze a lányokat, hogy épségben a hajóra kerüljenek, de a főnök tudomására ne kerüljön, hogy itt egy zsernyák! Ez titok előtte! Valaki meg hozza velem ezt a mocskot az autóhoz. - azzal beráncigáltak a hátsó ülésre. Pár perccel később megjött a harmadik tag is, hallottam, ahogy beszállt az autóba. Útközben próbáltam minden információt összeszedni, hogy időben tudjam értesíteni a központot. Valahogy el kell érnem, hogy levegyék a kötést a szememről.
- Ha már elraboltok, nem tök mindegy, hogy látom-e az utat, vagy sem?
- Igaza van, miért kötöttük be neki? - szólalt meg a mellettem ülő. Miért érzem azt, hogy ez a srác egy idióta? Biztosan vele intéztetik el az összes piszkos munkát, mert nagyon könnyen befolyásolható.
- Hát, hogy ne lássa az utat! - próbált érvelni a sofőr.
- De, ha elvisztek magatokkal, akkor mi az anyámért lenne fontos, hogy látok-e, vagy sem? Meg, mi a franccal kötöttétek be a szemem? Olyan szaga van, hogy felfordul a gyomrom! Teli fogom hányni az autót és egész úton érezni fogjátok a hányás illatát, ami szépen beleivódik majd a ruhátokba. Ja, hozzá kell tennem, hogy Kimchi-t ettem.
- Vedd már le neki, mert az idegeimre megy ez a csaj! - szólt hátra a fickó az anyósülésről. Biztos vagyok benne, hogy ő a főnök jobb keze. Végre megszabadultam a kötéstől, így már jól láthattam, hogy a telefonom melyik zsebemben lapul. Igaz, nagyon óvatosnak kellett lennem, nehogy lebukjak azzal, amire készülök.
- Mivel fogunk tovább menni Kínába? - tette fel a kérdést a mellettem ülő.
- Te tyúkeszű, biztos nem autóval! A főnök már a reptér felé tart. - forgatta a szemeit a kisfőnök. Mivel egyik se mondta ki a nevét egyszer sem, ezért elneveztem őket a magam módján. A mellettem ülő a "Balek", a kormány mögött a "Nyalis", az anyós ülésem meg a "Csöves".
- Ne legyél szerencsétlen, hisz a főnök már mondta! Egy magán géppel fogunk utazni. - helyeselte a Nyalis a Csöves válaszát.
- Á, de azt hittem, hogy a túszokkal együtt fogunk utazni!
Eskü ez a srác vagy tetteti, hogy ennyire hülye, vagy tényleg az. Szerencsémre közben fel tudtam hangfelvételre venni az egészet.
- Te mit csinálsz? - üvöltött rám a Csöves.
Úgy érzem lebuktam! Lefékeztek a kocsival és a Csöves kikapta a kezemből a telefont, majd sziszállt a kocsiból és földhöz vágta egész addig, míg az ripityára tört. Ráparancsolt a Nyalisra, hogy a biztonság kedvéért hajtson át a telefonomon. Szilánkosra tört darabjai a földön szanaszét megtalálhatóak voltak. Mikor végzett a telefon aprításával, kinyitotta az ajtót és megragadta az ingemet.
- Még egy ilyen próbálkozás és a következő te leszel, akit így felaprítok! - vörösödő fejjel nézett mélyen a szemembe, majd rám csapta az ajtót és visszaült a helyére. Már vagy jó tíz perce utaztunk, de az agyam folyamatosan azon kattogott, hogyan szabadulhatnék ki.
- És, mit terveztek velem Csöves? - billentettem félre a fejem és próbáltam értetlenül bámulni.
- Ki az a Csöves? - szólt közbe a Balek.
- Hát nem te Balek! - nevettem fel a viccemen, amit ugyebár csak én értettem.
- Te most nekem beszélsz, te kis féreg? - hitetlenkedve bámult rám.
- Miért, látsz itt mást is, Csöves? - adtam ismét a hülyét. Az volt a célom, hogyha minél jobban felidegesítem őket, annál jobban megzavarodnak, így tudom őket késleltetni. Ismét lefékezett az autó.
- Nem tudod, kivel szórakozol! Remélem tisztába vagy vele, hogy éppen elraboltunk!?
- Nyalis, nem megmondtam, hogy csak a hülyéknek van ilyen tervük? - mondtam és láttam rajtuk, hogy egyre jobban kezdenek kiakadni rám. Az arcukon megfeszült az izom jelezte, hogy nemsokára felrobbannak.
- Főnök, kezdjünk vele valamit, mert én nem bírom ezt a kígyót! Csak szívja a vérünket! - csattank kis a Nyalis.
- Jaj, ez tudjátok vicces... - kezdtem el röhögni, de alig bírtam abbahagyni. Mind a három idióta értetlenkedve nézett rám, mert gőzük se volt arról, hogy min nevettem.
- Mondd már! - türelmetlenkedett a Csöves.
- Hú, na, szóval... én Csövesnek hívom, ti főnöknek és, ha a kettő összerakjátok, akkor mi jön ki belőle? - törölgettem a nem létező könnyem. Tudtam, hogy egy idióta humor, de elég volt ahhoz, hogy felidegesítsem vele őket.
- Csöves Főnök! - csapta össze a tenyerét a Balek. Nem is kellett több, olyan fejet vágott, hogy már majdnem a szivárvány összes színét látni lehetett az arcán. Ismét kipattant az autóból, de most ki is ráncigált. Ökölbe szorította a kezét, de félúton megállt, mert a Nyalis közbe szólt.
- Késésben vagyunk Főnök és ez egy kicsit sűrűn lakott terület, még a hulláját se tudnánk időben eltemetni.
- Ezt most megúsztad, de legközelebb majd nem fogod! - engedte el az ingem és a földre lökött. Mielőtt beszállt volna utána szóltam.
- Te se fogod, mert legközelebb a rács mögött fogsz ülni és ott fogsz csövezni! - vigyorogtam rá gúnyosan, mire el is hajtottak és már a nyomukat se lehetett látni. Mivel még meg volt kötözve a kezem, ezért valami éleset kerestem a földön, hogy levágjam a madzagot. Akkor néztem csak meg a kötést, hiszen ezek a balfácánok csak két csomóra kötötték, úgyhogy simán ki tudtam oldani, így szerencsére nem kellett egy kővel szórakoznom. Hogy ez miért nem jutott előbb eszembe? Miközben élveztem, hogy a kezem újra szabad, ismerős érzés fogott el. Már sötét volt, így egy kis idő kellett ahhoz, mire felfogtam, hol is vagyok. Valami oknál fogva a kapu nyitva volt, ezért bementem. A bejárati ajtónál csengettem vagy háromszor, mire nyílt az ajtó.
- Te mit keresel itt? - hallatszott döbbenet a mély, rekedtes hangján az ajtón állónak.
- Hol egy telefon? - nyitottam kijjebb az ajtót, hogy be tudjak menni. Beérve a nappaliban elhelyezkedő srácok is megszeppenve bámultak rám.
- Hogy nézel ki? - sietett mellém Baekhyun.
- Azt kérdeztem, hogy hol egy rohadt telefon? Ne váltsatok témát, az Isten szerelmére!
- Máris adom! - kapta elő a telefonját a zsebéből Sehun.
- Na, végre valaki értelmes is van a házban! - tárcsáztam rögtön a kapitány számát, aki a második
csengésre fel is vette.
- Igen, kivel beszélek?
- Kapitány, az elkövetők magán repülővel fogják elhagyni az országot! Azonnal értesítsd a
légierőt! A túszokat viszont hajóval fogják átcsempészni!
- Nyugodj meg, a túszokat megtaláltuk, épségben vannak és köszönöm az információt, azonnal jelentem! Még számolunk az egyszemélyes akciódról! Megsérültél? Mert, ha igen, apád ki fog végezni!
- Ezt majd megbeszéljük a kapitányságon! Nem lesz miért megölni, mert nem sérültem meg! - hazudtam, mert tudtam, hogyha kiderül, hogy bármi sérülésem keletkezett, akkor szól apámnak, akitől olyan fejmosást kapok, hogy csak na! Hogy leendő kapitány legyek, el kell tudnom viselni a fájdalmat. Igen, ez megint egy tökéletes példa arra, hogy egy báb vagyok. Ezért is próbáltam meg elhitetni velem, hogy nincs semmi bajon. Biztosan jelenteni fogja ezt az ügyet apámnak. Kórházba nem mehetek, mert egyből lebukok, ezért magamnak kell kezelni és eltűntetni a sérüléseimet.
- Remélem is, hogy nem esett bajod! Nemsokára Minho és Cho Sun felvesznek, majd add meg a tartózkodási helyed! - azzal megszakadt a vonal túlsó oldala. Nagyot sóhajtva elemeltem a készüléket a fülemtől és visszanyújtottam a tulajdonosának.
- Mi ez a duma, hogy nem sérültél meg? - nézett rám karba tett kézzel Chanyeol.
- Mert ezek csak karcolások! - forgattam a szemeimet.
- Karcolások? Azért tiszta vér az arcod, ami még lehet, hogy most is szivárog a fejedből? - hitetlenkedett Baekhyun.
- Gyere, elkísérünk a kórházba! - mutatott az ajtó felé D.O.
- Nincs semmi probléma, ne reagáljátok túl! - huppantam le a bőr fotelbe.
- De szerinted az normális, hogy vérzel? - szólt rám Kai is.
- Na, ide figyeljetek! Megmondtam, hogy nem fogok kórházba menni!Ne oktassatok ki arról, hogy nekem mi a jó! Inkább azt mondjátok meg, hogy van-e nálatok elsősegély doboz?
- Hú, van valahol, mert gyakran kell használni, mivel itt sok a szerencsétlen! - vakarta a fejét Sehun.
- Na, megszólalt a fő szerencse csomag! - horkantott fel Chanyeol. - Nem is tudom, kinek kell venni minden hónapban egy zacskó sebtapaszt.
- Na, ne most vitatkozzatok, mert nincs sok időm! Azt kérdeztem van-e és hol?! És a fürdőszoba merre van? Meg szeretném mosni az arcom! - tértem ismét a lényegre.
- Gyere, megmutatom! - fújta ki unottan a levegőt a magas, ellenszenves srác.
- Végre! - pattantam fel a helyemről és követtem a colost. Az emelet felél vettük az irányt és a jól ismert folyosón mentünk végig, ami a nyomozás alatt megismertem. Megállt az ajtó előtt, majd felém fordult.
- Miért kell eltitkolnod, hogy nem sérültél meg? - nézett mélyen a szemembe.
- Az nem lényeg, legyen ez az én magán problémám! - vágtam el a fejem. Nem is értem ennek a srácnak a viselkedését! Nem rég még szétveretett volna, most meg érdeklődik a magánügyeim után. A fiú végül hamar otthagyott a fürdőszoba előtt, majd berobogott a saját szobájába. Nem értettem, mi a gondja, ezért gondoltam úgy döntött, hogy lelép, de mire nyúltam volna a kilincs után, megragadta a kezem. Hát erre se számítottam! Magával szembe fordított és a kezembe nyomott egy fekete farmert és egy cappuccino színű felsőt, amin fekete csíkok futottak végig.