Moonlight Rose [EXO]

32. rész

A kapitány irodájában tartózkodva vártuk, milyen rossz hírrel fog minket fogadni.
Egész végig háttal állt, majd megfordult és végre ránk nézett, de még mindig szótlan volt.
- Jó, én ezt nem bírom, mondd már el, mi van! Kezd felmenni a vérnyomásom! - ültem le a kanapéra, a lábaimat felrakva a dohányzóasztalra.
- Valami probléma történt uram? - nézett rám szúrós tekintettel a lány, jelezve, hogy valahogy így kellett volna megkérdeznem, majd lassan megfordult a kapitány és hol rám, hol az újoncra nézett.
- WooJin, példát vehetnél Cho Sun-ról! Nem tudnál néha egy picit, de nagyon picit ilyen tisztelettudó lenni? - nézett rám, de természetesen tudta a választ.
- Gu WooJin vagyok! Nem az utcán sepregető közmunkás, vagy a postás. Ismersz már annyira, hogy tudd, lehetetlent kérsz tőlem! - tettem a kezeimet a fejem alá.
- Hagyjuk, csak jó volt elképzelni! Még szerencse, hogy van egy tisztességes kollégád, aki ezt kompenzálja! - sóhajtott fel.
- Szóval? Térj már a lényegre, még sok dolgunk van!
- Az EXO-ról lenne szó. Az őket őrző két kolléga megbetegedett, ezért nektek kell őket ideiglenesen leváltani.
- Már megint? Miért nem keresel rájuk valaki mást? Vagy vegyenek be egy gyógyszert. Nem hallottak még a patikáról? Tudod, ott árulnak gyógyszereket, pont erre a célra. Meg most mi is jók lennénk? Eddig nem az volt, hogy azóta az incidens óta kivették őket a kezünkből? Most nincs ló, jó a szamár is?
- Erre a részre is gondolt a felsőbb hatalom, nehogy azt hidd! Nem gondolod, ha ennyi lenne a vége a mondandómnak, akkor nem lenne rossz hír? Hiszen eddig is egész jól kijöttetek egymással, a videó a bizonyíték... - köhögött fel a kellemetlen témánál.
- Ms. WooJin, hogy is mondjam... kaptál egy magas labdát. - alig hallhatóan kezdett nevetésbe az újonc.
- Te csak ne...
- Komolyra fordítva a szót, mielőtt itt csatatér lesz az irodában, csak azzal az egy feltétellel figyelhettek a fiúkra, ha Aaron felügyelete alatt vagytok. - kulcsolta össze a kezét, majd két lépéssel hátrébb lépett, mert nem volt biztos a cselekedeteinken.

- Micsoda? - csattantunk fel hirtelen mind a ketten szinkronban.
- Uram, őszintén, ennek mi értelme? Mi a srácokat, Aaron meg minket? Ennek van bármi értelme is? Még azt is meg tudom érteni, hogy WooJin-nel dolgozzak együtt, nehezen, de meg! De, hogy ezt megértsem és még el is viseljem, az már két külön dolog!
- Vaó, most elérzékenyültem, most igazat adok! Kapitány, adjon egy zsebkendőt! - néztem rájuk, mire ők is rám a meglepettségtől.
- Tessék... - nyújtotta felém óvatosan, de közben le sem vették rólam a szemüket.
- Naiv emberi lények! - kikaptam a kezéből a zsebkendőt, majd a cipőm felé hajolva elkezdtem letakarítani egy foltot. Amikor végeztem felemelkedtem és rájuk néztem, de ők még mindig engem figyeltek. - Tényleg elhittétek? Na, látod, ezért kellene nekem lennem a kapitánynak!
- Te nem vagy normális! - csóválta a lány a fejét szánakozva.
- Remélem WooJin találsz magad mellé egy olyan alkalmas személyt egyszer, aki értékeli a humorodat, mert mi nem, az biztos! - mondta a férfi, de egyikük se bírta és nevetni kezdtek.
- Páratlan vagyok, úgyhogy ez bukta... - rántottam vállat.
- Tényleg? És mi van a colossal? - sunyi mosolyt villantva méregetett a lány.
- Most állj le, nem én csapom kétfelé a szelet! - kacsintottam rá, majd végül a kapitány lefújta a szócsatát.
- Remélem megértettétek akkor a helyzetet!
- Van más választásunk? - álltam fel a helyemről.
- Ott a válasz! - mutatott rám, majd jelzett, hogy távozzunk.
- Mi volt ez a megjegyzés a végén? - csukta be mögöttünk az ajtót a lány, majd faggatni kezdett.
- Én aztán nem tudom! Kérdezd saját magad! - rántottam meg a vállam, majd indultam az asztalom felé, hogy a kocsi kulcsom zsebre vágjam.
- Nem akarsz magyarázatot adni? Azt ne mondd, hogy Aaron-ra...
- Valaki engem emlegetett? - jelent meg a nemkívánatos személy abban a pillanatban.
- Már kezdtem örülni, hogy nem látlak, erre tessék! - indultam a parkoló felé.
- WooJin, ne hagyj itt! - kiáltott a lány utánam, majd a nyomomba szegeződött.
- Engem se hagyjátok itt!
A kocsiba szállva belenéztem a visszapillantó tükörbe és csak egy nagy sóhajt bírtam kiadni magamból. - Hát nem a sors akarta, hogy ismét találkozzunk? - húzta kicsit gúnyosabban a szája szélét a srác.
- De, biztosan, de most szállj ki a kocsiból! Nem mondtam, hogy el is viszünk! - felé fordulva mutattam az ajtó irányába, de ő meg sem mozdult, csak mosolygó arccal bámult, mint egy idióta.
- Úgy is egy helyre megyünk, miért mennénk külön? Hiszen együtt dolgozunk! - mondta, de az arcáról még mindig nem lehetett leszedni azt a mosolyt, ami egyre jobban kikészítette az idegrendszerem.
- Nem, nem dolgozunk együtt, csak egy a munkahelyünk és ez neked ideiglenes!
- WooJin, hagyd, ne húzd fel magad rajta! Induljunk, mert még sok dolgunk van!
Nem szóltam semmit, csak elfordítottam a kulcsot és indultunk is szépen csendben. Valószínűleg, ha tovább folytattuk volna, a srác nem úszta volna meg ép bőrrel.
- Na, lám egész biztonságban megérkeztünk! - porolta le magát Aaron, miután kiszállt a kocsiból.
- Van valami probléma? - szúrós tekintettel méregettem a srácot, majd az újonc belekapott a karomba és a bejárati ajtóhoz rángatott.
- Ignoráld légy szíves! - súgta oda a fülembe alig hallhatóan, mire vettem egy mély levegőt és vártam, amíg nyílt az ajtó. Két csengetés után nyitódott is, majd meglepetten, de üdvözölve beengedett minket Suho.
- Foglaljatok helyet! Az utat már ismeritek! - a házba lépve mindenki összegyűlt a nappaliban, érdeklődve, hogy most mi is fog rájuk várni.
- Cho Sun, rég láttunk! - jött mosolyogva Chen, majd, amikor engem is megpillantott, egy kicsit megrezzent.
- Hozhatunk valamit inni? - kiáltott a konyhából Sehun.
- Köszönjük, igen! - adott egyből választ a lány, mielőtt én megszólalhattam volna.
- Ő kicsoda? - súgta oda érdeklődve Kyung-soo a lánynak.
- Még nem ismerjük egymást, a nevem Aaron Yan felügyelő, örvendek! - hajolt meg, majd beletúrt a hajába.
- Csak szólítsátok Chanyeol művének! - javítottam ki a srácot.
- Ezt hogy érted? - jelent meg végül az emlegetett személy is.
- A pendrive akciódnak köszönhetően a nyakunkon ez a kullancs! - mutattam Aaron-ra, aki csak forgatta a szemeit.
- Milyen pendrive? Ja, hogy... - gondolkodott el, mire végül leesett neki.
- Ja, hogy már nem is emlékszel rá... - nem is folytattam az ügyet, hiszen már megtörtént, semmi értelme nem volt. Nem kellett sok, Aaron elő vette a kis füzetét, meg egy tollat és egyből írni kezdett.