Moonlight Rose [EXO]

31. rész

Ahogy a lábaim elé pillantottam, ahol már megszámolhatatlan mennyiségű szirom hömpölygött a földön, időm nem maradt arra, hogy Woo Jin-t kérdezzem a történtekről, rögtön a bejárat irányába kaptam a fejem és már csak a lány körvonalait láttam távolodni a félhomályban, aki eget rengető módon üvöltött.
- Mi a... - gondolkoztam el egy pillanatra, amikor is megcsapott a rózsák jól ismert illata és arra kényszerítette a testemet, hogy a forrás irányába szegezzem a tekintetem. A harang a torony tetején fel-alá járt és minden egyes kongatással rántott egyet a tiszteletes élettelen testén, nekem pedig a lélegzetem is elakadt, amikor eszembe ötlött, hogy vajon a társam kivel beszélhetett az imént. - Woo Jin! - kiáltottam a lány után, miközben hasonlóképpen én is a templom belseje felé szaladtam, de, ahogy szélesre nyílt előttem az ajtó, már semmi más nem tárult a szemem elé, csak egy dühöngő ember, aki csalódottan és szikrákat szóró tekintettel hajol ki a gyóntatófülkéből.
- Hova tűnhetett? - zengett az egész épület a lány hangjától, miközben kibiztosította a fegyverét és maga elé emelte.
- Nincs valami hátsó kijárat?
- Honnan tudjam? Pont úgy nézek ki, mint, aki templomba jár? - forgatta a szemeit, majd rohanni kezdett a kereszt mögé, ahová idegeneknek tilos volt a belépés. Ahogy követtem a társam lépéseit, egyenesen egy hosszú folyosón találtam magam, aminek végén egyetlenegy ajtó ékeskedett, amit a huzat ki-be járatott, betekintést engedve a mögötte elterülő kertbe.
- Woo Jin? - léptem ki a szabadba óvatosan, miközben a fegyverem már az én kezemben is
kibiztosítva pihent, de minden olyan csendes volt és nyugodt, hogy semmi kétség nem maradt afelől, hogy a gyilkos ismét túljárt az eszünkön.
- Nem hiszem el, hogy itt volt tőlünk egy karnyújtásnyira, de mi hagytuk meglógni azt a rohadékot! - trappolt felém az említett lány idegesen.
- Te sem tudhattad, előre, hogy nem ő fog a gyóntatófülkében ülni!
- Legalább a hangját felismerhettem volna! Vagy, ha előbb leesik, amit a családomról mond! - túrt bele a hajába némi sóhajtás kíséretében.
- Miért, mi történt odabent? Nam Chan Bin-ről meséltél, de a többiről egy szót se! - húztam össze
a szemöldököm.
- A pap sohasem találkozott a családommal, ez a kis féreg pedig úgy mesélt róluk, mintha puszipajtások lettek volna, de ez már csak akkor tűnt fel, amikor visszagondoltam az előző beszélgetésünkre korábbról!
- Így már minden világos! Viszont most már kár ezen bánkódni! Nem a te hibád! Inkább szóljunk be a Kapitányságra, hogy mihamarabb lekerüljön onnan a Tiszteletes! - emeltem az égre a tekintetem, ahonnan még mindig rózsaszirmok peregtek az épület elé.
- Egyébként, mit tudtál meg az atyáról? - sétáltuk lassan vissza a templomba, miközben biztonságba helyeztük a fegyvereinket.
- Kicsit bonyolult volt a keresés, mert elsőre a Püspökbe futottam bele, aki készséges volt és adott némi információt a férfiról!
- Mi köze a paphoz a püspöknek? - nézett rám értetlenül a lány.
- Ez itt a Myeong-dong Katedrális! - tártam szét a karjaimat.
- És?
- A Püspöknek, Lee Ha Jun-nak is van itt egy széke!
- Milyen széke? Mi van ezzel a templommal?
- Valójában egy társszékesegyház!
- Érthetőbben nem lehetne? Nincs sok időm ezzel foglalkozni, nekem a tények kellenek Újoncka!
- Hogy is lehettél volna az a kislány, akit a pap ismert, ilyen vallási tudással... - dünnyögtem az orrom alatt, majd a továbbiakban megosztottam a lánnyal minden olyan információt, amit a katolikus egyházról megtanultam.
- A lényeg az, hogy ez a templom egy társszékesegyház, ami azt jelöli, hogy az egyházmegyei központban egy fontos, de másodrendű épületként szerepel, amely azzal emelkedik ki a többi templom közül, hogy a megyés Püspöknek is van itt egy széke, a Szentszék, bár ettől még nem tekinthető teljes jogú székesegyháznak!
- Jól van, most inkább arról fecsegj nekem, hogy hol van ez az állítólagos Lee Ha Jun?
- Nevezzük inkább Püspöknek! Ő természetesen az egyházmegyei székesegyházban, a...
- Elég lesz ebből! - szakította félbe a mondandómat, majd elővette a telefonját és tárcsázta a Kapitányságot. - Hogy hívták a papot? De röviden! - vonta fel az egyik szemöldökét, amíg a válaszomat várta.
- Song Ju Won! - adtam a tudtára, aztán sarkon fordultam és bementem hátul a paplakba, hátha találok valami nem oda illő, gyanús dolgot, ami előre lendítheti a nyomozást, de sajnos nem jártam sikerrel. A kis szoba, ahol a pap élt elég rendezett volt, szinte mindennek megvolt a maga helye és a falon, ahol a legnagyobb volt a felület egy hatalmas parafa tábla ékeskedett, rajta sok kedves üzenettel és fényképpel. Átfutottam gyorsan a családokat, akik le voltak fotózva, majd visszafordultam az íróasztal irányába, amikor is eljutottak a tudatomig a látottak és arra késztették a testemet, hogy odatáncoljanak a fal elé és jobban szemügyre vegyék a képeket.
- Melyik volt az? - kerestem az ujjammal az arcokat, akik rettentő ismerősnek tűntek, de abból a pár másodpercnyi rálátásból, amit azzal a fordulással csináltam, amíg a másik irányba tereltem a figyelmemet, semmiben se lehettem elég biztos. - Ez az! - böktem rá az egyik fényképre, aminek a látványa elsőre annyira letaglózott, hogy köpni-nyelni nem tudtam, ám, amikor meghallottam Woo Jin lépteit közeledni, gyorsan letéptem a bizonyítékot a tábláról és zsebre vágtam.
- Mit csinálsz itt?
- Csak szétnéztem, hátha találok valamit, de ide szerintem nem jutott be a gyilkos!
- Ezt miből gondolod?
- Ja, semmi különös, csak túl nagy a rend! Nem hiszem, hogy elég ideje lett volna arra, hogy még
össze is pakoljon! - próbáltam higgadt maradni, még mielőtt a lány kiszúrja, hogy sántikálok valamiben, de szerencsére hamar túltette magát a dolgon és az autó felé indult.
- Remélem nem nyúltál semmihez!
- Ennyire hülyének nézel?
- Nem én mondtam! - tárta ki a kocsi ajtaját, majd beült a volán mögé, én pedig hasonlóképp tettem az anyósülésen.
- Szerinted köze van a gyilkossághoz az EXO-nak?
- Ők... meg... hogy jutottak most az eszedbe? - akadozott a beszéde, ami elég fura volt, de nem volt kedvem belekötni a lányba.
- Onnan, hogy még mindig házi őrizetben vannak és arra várunk, hogy mikor bukkan fel legközelebb a gyilkos? Nem rémlik valami?
- De nagyon is rémlik! Miattuk van itt az a felfuvalkodott felügyelő!
- Viszont a központ nem jelzett, hogy bárki kilógott volna, úgyhogy...
- Úgyhogy felejtsük is el szépen! Maradnak a fenekükön és majd, nem egész három hét múlva eldől a sorsuk! - csapott rá egyet a kormányra, amitől megszólalt a duda.
- Most hova megyünk?
- Te az irodába, én pedig haza!
- Azt hittem a helyszínen maradunk és segítjük a többiek munkáját!
- Ha szeretnél maradni, nekem úgyis jó, de utána ne felejts el beugrani a Kapitányságra!
- De minek?
- Természetesen megírni a jelentést! Miből fogják tudni, hogy mi történt, ha nincs ledokumentálva?
- Na, várj! Most komolyan azt várod el tőlem, hogy egymagam írjam meg azt a jelentést?
- Hát ez egyértelműbb volt, mint a te vallási megnyilvánulásod! - csatolta be magát, majd beindította a motort és rám pillantott. - Akkor?
- Először is, nem én beszélgettem a pappal, hanem te! Másodszor pedig fogalmam sincs, hogy hova tűntél el a délután folyamán, de szerintem arról neked is kellene jó néhány szót ejtened, tehát a papírmunka most nem rám vár, hanem kivételesen rád!
- Tudod mit? Bemegyünk mindketten és megvárom, amíg végzel! Így most jobb?
- Woo Jin! - kiáltottam el magam, aztán becsatoltam az övemet és kifelé kezdtem el bámulni az ablakon.
- Egyébként a helyszínelők mindjárt itt lesznek! Elmondtam nekik mindent, amiről tudniuk kell és mivel velem senki se mer kötözködni, nem volt ellenvetésük afelől, hogy elhagyjuk a helyszínt és visszatérjünk a Kapitányságra. Elegem van a mai napból és szeretnék végre pihenni! Nem hiányzik nekem az a pár felesleges óra, ahol úgyse csinálok semmit, csak nézem, ahogy a többiek dolgoznak!
- Igen, értem! A nagy Gu Woo Jin ismét eléri, amit akar! - nevettem gúnyosan, majd a kezembe temettem az arcomat és a hajamat hátrafelé simítottam.
- Valami baj van?
- Hiába próbálom magamnak bemagyarázni, hogy ez se miattam történt, attól még egy rohadt nagy hazugság! - vágtam a kezeimet a lábaimhoz, amik belerezzentek az ütésbe. - Hiba volt folytatni a nyomozást! Kang Min Ki is azért fekszik a kórházba, mert valami olyanba akartam beleütni az orromat, amit más titokban szeretne tartani és bármit elkövet annak érdekében, hogy ez így is maradjon! Min Ho is miattam sérült meg! - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
- Ha most azt várod, hogy majd valami vigasztaló beszédet mondok az érdekedben, akkor ne reménykedj! Nem miattad volt, de az ügy miatt, aminek hozzád van köze és ez tagadhatatlan!
- Szerinted jobb lenne feladni? Mi van, ha még több ember áldozatul esik?
- Egyenlőre sehová se jutottunk, hiszen a papnál meg is állt a tudomány, mivel vele együtt az összes olyan információ odaveszett, amiről csak ő tudhatott, szóval ezt most kizártnak tartom!
- Hát ettől most egy kicsit se érzem magam jobban!
- Ha már ennyi minden történt és ennyi áldozatot követelt a nyomozás, akkor kár lenne feladnod! Ha rosszul esik, ha nem, ez az igazság! Láttam már egy pár ügyet veszni hagyni, amit csak azok szenvedtek meg igazán, akik nem tartottak ki a végsőkig! De ezt egy újonc honnan is tudhatná! - fújta ki hangosan a levegőt, hiszen a szentbeszédet, amit mindenáron el akart kerülni, mégis megtartotta, ám ez csak akkor esett le neki, amikor egy halk "köszönöm" kíséretében mosolyt erőltetve az arcomra, felé fordultam.
- Jó estét Cho Sun kisasszony és Woo Jin kis... nyomozó! - pattant fel a helyéről az éjszakás kolléga, aki láthatóan annyira zavarba jött a késői érkezésünktől, hogy hirtelen azt se tudta,
hogyan köszönjön nekünk illedelmesen, a rangunkhoz mérten.
- Ezen van még mit csiszolni! - intett a kezével a társam, majd azzal a lendülettel tovább is haladt a Kapitány szobája felé, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam a hallottakon.
- Jó estét! Visszahívták a Kapitányt? - kérdeztem nyugodt hangon a férfit.
- Igen, már az irodájában van! - hadarta a fickó a szavakat, majd megköszöntem a segítségét és Woo Jin után siettem. Kim Min Seol álmosan ült az asztalánál, de, amikor beléptünk az ajtaján egyből tágra nyíltak a szemei és figyelmesen hallgatta végig, amit az aznapi dolgokról meséltünk el neki.
- Mi volt a riasztás oka? - hozakodott elő rögtön egy olyan dologgal, ami számomra ismeretlen volt.
- Nem volt riasztás! Csak tesztelték a kollégák a rendszert! - kiáltott fel hirtelen Woo Jin, majd gyorsan a postára terelte a hangsúlyt.
- De honnan jött az a levél? - kérdezte érdeklődően a Kapitány.
- Nem volt rajta feladó!
- Utánanéztek a tartalom valódiságának és a levél írójának? Ki vitte az irodába?
- Igazából csak a tartalomnak néztünk eddig utána és, mivel rögtön rátaláltunk a megadott cím alapján a szomszédokra, ezért gyorsan a helyszínre siettünk, hogy kikérdezzük őket.
- Egy fiatal kis mitugrász hozta be hozzám a levelet, de többet én se tudok róla! - szólt közbe a társam is.
- Te néztél bele a rendszerbe Woo Jin? - halkult le a Kapitány egy pillanat alatt.
- Tudod, hogy máskor is megtettem és ezentúl is meg fogom!
- Tudom és én nem is akarok ezzel foglalkozni, de remélem tudod, hogy a hackerünk is emiatt került kórházba, Min Ho-ról nem is beszélve!
- Persze, de mi nem azt az ügyet próbáltuk felgöngyölíteni, hanem egy teljesen más keresési feltétellel jártunk utána a dolognak!
- Ezek a gazfickók bármire képesek! Ha nem muszáj, nem szeretném elveszíteni a két legjobb emberemet! - állt fel a helyéről, majd elkezdett öltözni, mi pedig némán bámultunk rá. - Menjenek haza és pihenjenek! Majd délelőtt megírják a jelentést és utána néznek a többi dolognak! - nézett rá az órájára a férfi, ami már hajnali egyet mutatott, ezért megfogadva a Kapitány tanácsát mi is felkaptuk magunkra a kabátot, majd visszaültünk a kocsiba és hazasiettünk.
Egész éjjel csak forgolódtam, mert nem hagytak nyugodni az események és tartottam tőle,
hogyha még előrébb jutok Nam Chan Bin ügyében, akkor talán Woo Jin-nek is bántódása esik, amit mindenféleképpen el akartam kerülni, de a kép, amit a paplakban találtam eléggé elbizonytalanította az álláspontomat.
- Sunny? Jó reggelt! - hallottam meg egy lágy kopogást az ajtómon és, amikor kinyitottam szemem már minden világosba burkolózott. Lassú mozdulatokkal húztam magamhoz a telefonomat, amit már negyed kilencet mutatott, holott nekem az éjjel egyetlen percként pörgött le, szinte egy pillanat alatt.
- Jó reggelt! - ásítoztam az ajtóban ácsorogva, miközben Woo Jin már a konyhaasztalnál ücsörgött, a mamám pedig már javában fel-alá táncikált a konyhában és egy olyan fenséges reggelit készített nekünk, amitől az étkezés végeztével megnyaltuk mind a tíz ujjunkat.
- Hosszú napotok lesz? - kérdezte mosolyogva, de még véletlenül se kérdezett a tegnap estéről.
- Eléggé!
- Mit terveztél mára? - kezdte el összeszedni a tányérokat a társam.
- Hwang Tae Min, Lee Min Ho, Kang Min Ki, a levél és a jelentések! - adtam a tudtára azoknak a férfiaknak a nevét, akivel ma találkozni szerettem volna, mert semmi kedvem nem volt hozzá, hogy részletezzem, mit-, miért teszek.
- Akkor menjünk be a Kapitányságra és máris három dolgot letudhatsz az ötből! - vette el előlem is s tányért, majd mosogatni kezdett, én pedig hamar rendbe szedtem magam és átöltözve vártam Woo Jin-t az ajtónál. - Indulhatunk? - kérdezte, de meg se várta a válaszomat, helyette elköszönt a nagyszüleimtől, kitárta az ajtót és elindult a kocsi irányába.
- Vigyázzatok magatokra! - intett utánunk a nagyi, akinek küldtem egy hatalmas szívet a
levegőben, majd beszálltam az autóba és nem sokkal később már a Rendőrség épülete előtt
találtam magam.
- Melyikkel kezdjük? - érdeklődött Woo Jin attól függően, melyik ajtón térjen be a Kapitányságra.
- Szerintem Tae Min-el! - fordultam az ellenkező irányba, mint, ahogy leparkoltunk, majd megindultam a távolabbi épület felé és egyenesen a Kórbonctanra sétáltam.
- Woo Jin! Cho Sun! - integetett ki a kis kerek ablakon az említett férfi, amikor meglátott minket, majd pár másodperccel később nyílt is az ajtó és a fölénk magasodó alak egy enyhe meghajlással üdvözölt bennünket.
- Felnyitottad a papot? - érdeklődött a lány ízléstelenül, de Tae Min vette a poént és morbidabbnál morbidabb mondatokkal rukkolt elő, én pedig az egésztől egyre rosszabbul
éreztem magam.
- Az áldozat még élt, amikor felkötötték a harangra!
- Úgy érti, hogy...
- Dietil-éterrel kábították el, amit érezni is lehetett, amikor behozták, mivel elég jellegzetes szaga van, amitől elkábult, ezért nem tudott védekezni, sem küzdeni a gyilkos ellen.
- Ettől elvesztette az eszméletét?
- Nem, ettől csak gyenge lett, mint a harmat és úgy lehetett irányítani, mint egy marionett bábot!
- Szóval végig tudta, hogy mi történik vele?
- Feltehetőleg igen, de reagálni semmire se tudott! A dietil-étert ma már csak állatkísérletekben használják, de régen a műtéteknél ezzel a vegyülettel altatták az embereket. A rózsa pedig ismét a ti embereteket igazolja!
- Az egyértelmű volt! - pakolta fel az asztalra a lábait Woo Jin. - Egyéb észrevétel?
- Semmi jelentős, ami ehhez kapcsolódna!
- És, ami nem ehhez kapcsolódik?
- Volt egy előrehaladott agydaganata, amiről szerintem ő már tudott, de láthatóan nem kezeltette!
- Szegény előbb, vagy utóbb, de elment volna Újoncka! - próbált vigasztalni a lány hirtelen, de ettől a mondattól se szaladtam falnak rögvest, inkább csak tovább táplálta azt a tüzet, ami azokért az emberekért égett bennem, akik miattam haltak meg, vagy kerültek életveszélyes helyzetbe.
- Köszönjük Tae Min a munkáját! - hajoltam meg csendesen, majd felálltam a helyemről és az irodaépület felé vettem az irányt.
- Várj már! Mi van veled? - szaladt utánam Woo Jin, aki ismét faggatni kezdett.
- Csak ez a sok haláleset...
- Aki nem bírja ezt a munkát, az...
- Kímélj meg a felesleges beszólásaidtól, jó? - szakítottam félbe idegesen, majd ahelyett, hogy az átjáróhoz siettem volna, inkább kisétáltam az épületből és a legközelebbi buszmegállót céloztam be magamnak.
- Most meg hova mész?
- A dolgomra! - kiáltottam vissza, ám csak akkor nyugodtam meg teljesen, amikor láttam, hogy az ellenkező irányba siet. Amíg a buszt vártam, rengeteg dolog átfutott az agyamon és már alig vártam, hogy végre kibeszélhessem magamból azt a rengeteg dolgot, ami előző nap történt, amikor valaki hirtelen beállt mellém a megállóba és méregetni kezdett furcsán.