Moonlight Rose [EXO]

13. rész

- Kéne egy kis gyümölcs, de nincs kedvem átmenni a piacra. - szólt Kai a kanapén elterülve. - Van esetleg önként jelentkező? - nézett körbe, de a fiúk el voltak foglalva a telefonjaikkal.
- Majd én átmegyek! - lépett elő a konyhából Chan Yeol, mire Sehun is felállt és mindketten az ajtó felé indultak.
- Mindegy mit hozunk?
- Teljesen, csak valami édes legyen! - simogatta meg a hasát éhesen.
- Rendben! Tíz perc és itt vagyunk! - csukta be maga mögött az ajtót a két fiatal, majd a piac felé vették az irányt.

- Milyen lusta ez a Kai! - mosolygott Sehun.
- Biztosan elfáradt, mert ma rengeteget gyakorolt.
- Pedig levezetésképpen jót tett volna egy kis séta, az tuti.
- De legalább nem hamburgert akart enni, különben mehettünk volna a világ végére. - tette össze a két kezét a colos, majd a következő kanyarnál meg is érkeztek. Vettek pár édes gyümölcsöt és már majdnem a végére is értek, mikor nagy kiabálásra lettek figyelmesek. Egy idős néni pattant hirtelen melléjük, majd megragadta a magasabbik kezét és magával rángatta a virágos bódé mellé.
- Segítsen, kérem! - sírta a szavakat. - Nem tudom, mi tévő legyek!
- Mi történt vele? - guggolt le a földön fekvő alak mellé, aki mozdulatlanul hevert a talajon.
- Én csak annyit láttam, hogy hirtelen összeesett. Idejöttem, szólítgattam, de semmire se reagált. Azért kértem segítséget, mert nagyon megijedtem.
- Nyugodjon meg! - próbált a nénihez kedves szavakat intézni, de ő maga is rettentően ideges volt. Nem találkozott még hasonló helyzettel, bár tudta, mit kell tennie. Rögtön a feje fölé hajolt és megvizsgálta, hogy lélegzik-e, majd intett a fejével Sehun-nak, hogy azonnal tárcsázza a mentőket.
- Nem lélegzik! - szólt a körülötte lévőknek, ám egyre több járókelő állt meg mellettük elképedve. Mire a bámészkodók kettőt pisloghattak volna, már neki is látott a mellkas kompressziónak, de, amikor a lélegeztetéshez ért és kiemelte a bácsi fejét, tiszta vér lett a keze. A földön csordogáló vér hamar elérte a nadrágját, hiszen egy jókora nyílás tátongott a koponyáján, így minden próbálkozás ellenére, sajnos nem sikerült a férfi életét megmenteni.
- Te megpróbáltad! - ölelte meg Sehun az elkeseredett barátját, akinek csak az járt a fejében, hogy mi lett volna, ha.
- Menjenek! - lépett végül oda a néni. - Majd én megvárom a mentőket! Eleget tettek már, de hiába! - törölgette a szemeit, majd a fiúk nagy egyetértésben elhagyták a helyszínt.

•

- És most azt várod, hogy ezt el is higgyem? - forgatta a tollát a kezében Woo Jin, amikor Chan Yeol a mese végére ért.
- Miért nem hiszitek el, hogy nem csináltunk semmit? Hányszor kell még bizonyítanunk? Tudom, hogy elég hihetetlen, de mi tényleg csak segíteni próbáltunk. - magyarázkodott a fiú, de hiába.
- Szép kis történetet rittyentettetek ide, de ez nekünk baromi gyanús! Hogy lehet az, hogy ahol gyilkosság történik, ti is ott vagytok?
- Ez valami félreértés lehet! Nem is értem, hogy keverhettek ebbe bele minket?
- Amíg rendesen ki nem vizsgáljuk az ügyet, addig bent kell maradnotok. - állt fel Woo Jin a helyéről, majd előkapta a nadrágja oldalán himbálózó bilincset és fejével bólintott egyet irányomba. Azzal én is felálltam és Sehun-ra pillantottam, akinek egyből leesett a tantusz és engedelmesen nyújtotta felém a kezeit.
- Na, mi lesz? - nézett rá a lány Chan Yeol-ra, aki még mindig a széken csücsült duzzogva. - Talán külön kérvényt kell benyújtanom ahhoz, hogy megemeld a segged, vagy egy kis lendületre van szükséged? - nyúlt volna a szék irányába, de a srác hirtelen felállt és Woo Jin a mellkasának esett.
- Na, de kérlek! Munkaidőben vagyunk! - kuncogtam magamban, de a lány rögtön nekem szegezte a tekintetét és, ha szemmel verni tudott volna, már rég halott lennék. Persze, hogy jól jöjjön ki az egészből, hűvös hangon meg is jegyezte a fiúnak, hogy elég puhány a törzse, és mire kattant a bilincs, Chan Yeol azon kapta magát, hogy a saját testét fürkészi aggódva. Miután bezártuk őket a zárkába, rögvest Hwang Tae Min-hez indultunk, hátha valami fontos információval tud szolgálni. Az áldozatot pont akkor hozták be a szállítók, mire mi odaértünk, így nem volt kérdés, hogy mi is részt vegyünk-e a boncoláson.
- Kit látnak szemeim? Csak nem? - széles mosollyal állt meg az ajtóban a férfi.
- Személyesen! - hajolt meg Woo Jin, majd megölelte Tae Min-t.
- Jó napot! - üdvözöltem én is, aztán besétáltunk a boncterembe.
- Mi járatban errefelé, ahol a madár se jár?
- Miatta jöttünk! - mutatott rá a letakart testre a lány, majd elmesélte neki a történteket. Beszámolt a helyszíni jelentésről, illetve Chan Yeol vallomásáról is, hátha megkönnyíti ezáltal a munkáját. Gyorsan beöltözött, mi pedig felsétáltunk a lépcsőn és megálltunk vele szemben. Természetesen mi csak egy ablakon át figyeltük az egész folyamatot, Tae Min pedig mindent részletesen elmagyarázott nekünk. Egy ideig csak vizsgálódott és mintákat vett, amit a labornak szánt, majd hozzálátott a férfi feltárásának.
- Az áldozat neve Kim Woo Bin. 74 éves, özvegy. - nézett rá a szállító papírra.
- Találsz valami szokatlant? - szólt bele a mikrofonba Woo Jin.
- Ha a rózsára gondolsz, amit a múltkori áldozat szájából vettem ki, akkor nem. Ahogy elnézem, semmi jel nem utal arra, hogy ugyan arról az elkövetőről lenne szó. Mint mondtam, ezek a férgek tipikusan ugyan úgy ölik meg az áldozataikat, legalábbis, ami a mintát illeti.
- Akkor miért éreztünk rózsa illatot? Ez biztos, hogy ugyan az a rózsa volt, mert igen ritka, így könnyű felismerni.
- Én is érzem, de a rózsának nyoma sincs. Valószínűleg csak érintkezhetett vele, ezért maradt meg rajta az illat.
- Azt már lehet tudni, hogy mibe halt meg? - tettem fel én a következő kérdést.
- Nos, mind a szem alatt, mind a szemben vérömleny keletkezett. Nem tudom mennyire látjátok, de a szem alatti rész lilásan el is színeződött, amit úgy hívunk, hogy pápaszem haematoma.
- És ez mire utal?
- Arra, hogy az esés következtében koponya alapi törést szenvedett.
- Emiatt halhatott meg?
- Egyenlőre még nem lehet erre következtetni, hiszen, ha megnézitek, hátul egy elég komoly traumás behatolás érte az áldozatot. Hihetetlen, de mind elöl, mind hátul elszenvedte ugyan azt a törést. A hátsó részen szétnyílt a bőr és megrepedt a koponya. Talán még az is lehet, hogy zúzódott az agya az ütés következtében.
- Ütés? - kapta fel a fejét Woo Jin.
- Persze! A seb hossza tizenegy centiméter, a szélessége hat, mélységében pedig bőven elérte az agyállományt, tehát bizton állíthatjuk, hogy valami nagyobb tárggyal verhették fejbe.
- Hát ez elképesztő! És még azt hazudták, hogy összeesett! - forrt magában a lány, de Tae Min rögtön kitért más fontos dolgokra is az áldozat halálával összefüggésben.
- Ne legyél túl elhamarkodott! Ehhez nem kellett túl nagy erőt kifejteni, hiszen maga a tárgy volt olyan, ami egyből a padlóra küldte.
- Mire tippelnél?
- Nagyjából egy csapszegvágóra. Az erővágó fej lehetett olyan kemény, hogy beszakítsa a koponyáját. Elég idős az áldozat, a csontjai is egyre gyengébbek a kálcium szint csökkenése miatt, ezért azok könnyen törhettek. Elsősorban arra tudok gondolni, hogy egy jól irányzott ütéssel, hátulról fejbe verték, aminek következtében egyenesen, arccal előre esett, így szenvedett koponya alapi törést. Valószínűnek tartom, hogy az ütés hatására a hátsó koponyagödörben is hasonló dolog történt, hiszen a szája is tele van vérrel, ami a garatba csorgott tovább, így nagyon levegőt se tudott már venni. A folyamatos vérveszteség és az agyállomány traumája miatt sajnos leállt a keringése és már csak ez után találkozhattak vele a fiúk.
- Ennyit arról az okos tojásról, aki arról magyarázott, hogy egyből szörnyet halt. - fordult felém a lány a teremben. - Aztán még neki állt feljebb, amikor kérdeztél. Le fogom tenni az asztalára a jelentést, hogy legközelebb megfelelő információval szolgálhasson. Viszont az is lehet, hogy megrendezték és ők verték fejbe, nem? - nyugtalankodott Woo Jin és kérdését immár Tae Min-hez intézte.
- Lehetni lehet, de az biztos, hogy ezt a férfit valaki megpróbálta feltámasztani, ami arra enged következtetni, hogy Chan Yeol igazat mond.
- Honnan látod?
- Eltörték két bordáját.
- Nem lehet, hogy az esés miatt tört el? Vagy, ha előtte megverték?
- Nem, egyértelműen látszik, hogy nem traumás törése van. Tipikus laikus hiba, mert nem megfelelő helyre teszik a kezüket és úgy állnak neki a mellkas kompressziónak.
- Legalább megpróbálta. - szóltam közbe.
- Te is azt gondolod, hogy nem ők voltak az elkövetők?
- Hát mindezek alapján megfordult a fejemben.
- Menjetek és kérdezősködjetek egy kicsit, én pedig még jobban beleásom magam a munkába. Ha valamit találok, azonnal értesítelek titeket. - szólt határozottan, majd a kezébe kapta a csont fűrészt és tovább boncolta az áldozatot. Amikor elköszöntünk Tae Min-től és elhagytuk a helységet, Woo Jin rögtön nekem esett.
- Miért véded annyira ezeket a "celebeket"? - mutatott idézőjelet az ujjaival.
- Nem védem őket, de mindkét oldalon cáfolható.
- Igaz, de hogyan tudnánk kideríteni, hogy Chan Yeol hazudik-e, vagy sem, mikor se térfigyelő kamera nincs a helyszínen, se semmi kézzel fogható.
- Kézzel fogható kell? - loholtam a raktár felé nyomban, majd lekaptam a tálcáról a férfi
pénztárcáját és kutakodni kezdtem.
- Mi a fenét csinálsz?
- Nyomozok!
- Az áldozat értékei közt?
- Kézzel foghatót keresek, te mondtad!
- Jó, de a leltárban vajon mi olyan dolgot tudnál találni, ami...
- Meg is van! - szakítottam félbe, majd az orra alá dugtam a megtalált papírt.
- Egy nyugta. Ma vásárolt a... - csillant fel Woo Jin szeme.
- Egyrészt kérjük le Sehun telefonjának a híváslistáját, aztán a nyugták alapján keressük fel az árusokat a piacon.
- Tae Min azt mondta, hogy körülbelül hét perc kellett ahhoz, hogy megfulladjon és leálljon a keringése. A bácsi a számla alapján...
- Mi az?
- Rózsát vett!
- És hol a rózsa?
- Nem volt nála, amikor megtalálták, különben most itt lenne!
- Rendben! Ha a fiúk még körülbelül tíz percig vásároltak a bácsi utolsó pénzforgalmához viszonyítva, és az az idő egyezik Sehun kimenő hívásának időpontjával, akkor új gyanúsított után kell néznünk. - állapítottuk meg, majd a zárka felé vettük az irányt.
- Eltettétek a nyugtákat, amit a piacon kaptatok? - vágta ki az ajtót a lány, majd megállt Chan Yeol előtt és méregetni kezdte.
- Eltettük, de a tárcánkat elvették a rendőrök.
- Az nem baj, majd mi előkeressük! - azzal viharzott is tovább és máris a nyugták után kutatott a
hátsó szobában.
- Itt vannak! - nyomta a kezembe és a piac felé robogtunk tovább. Olyan gyorsan történt minden, hogy már alig kaptam levegőt, de tetszett, hogy Woo Jin így belelkesült ettől a helyzettől. Lehet, hogy magában mindnél hamarabb szabadlábon akarta tudni a colost? Mire visszakalandoztam a valósághoz már nagyban a piac bejáratánál jártunk. Szerencsére nem volt nagy a placc, így hamar megtaláltunk minden eladót, akik készségesen beszámoltak minden fontos információról, amiket láttak és hallottak. Amikor elérkezett a megfelelő idő, Woo Jin magára maradt és eljátszotta a bácsi szerepét a történetben. Mivel a fiúk hamarabb jártak a piacon, mint a férfi, így lépésről lépésre kellett haladnunk ahhoz, hogy eljöjjön az az idő, amikor a tranzakciók hasonló ütemben zajlottak. Sokan emlékeztek a fiúkra, mert feltűnt nekik, hogy nagyon takargatják az arcukat. Mi fülesen végig tartottuk egymással a kapcsolatot, de a lány legnagyobb döbbenetére a rózsákat áruló asszonyt sehol sem találta. A bódéja üresen állt és a környező árusok szavaira adva már órákkal ezelőtt összecsomagolt. Idő közben Sehun híváslistája is megérkezett a telefonomra, így most már pontosan tudtuk, hogy hány perc telt el a két esemény között. Amikor az utolsó eladóhoz értem, már láttam Woo Jin-t az üres bódé mellett ücsörögni. A nyugta szerint a fiúk tényleg itt vásároltak, hiszen a fiatal hölgy felismerte őket még maszkon keresztül is. Ezek szerint még az sem történhetett meg, hogy ketté váltak, mert egész végig együtt voltak a vásárlás során. Itt érkezett el az a pont, hogy Sehun tárcsázta a mentőket, ezért bizonyossá vált, hogy nem ők lehettek az elkövetők. A tanúk, a nyugták és az idő is mind nekik kedvezett, ezért nem volt más választásunk, mint, hogy kiengedjük őket. Ez által viszont új értelmet nyert az egész, és nem volt más feladatunk, mint utána nézni a gyanús néninek, aki a virágot árulta és segítségül hívta a két fiatalt.
- Remélem boldogok vagytok! - húzta gúnyosan a száját Woo Jin, amikor kitárta a zárka ajtaját.
- Rájöttél, hogy nem mi voltunk az elkövetők? - tett lassú lépéseket felé Chan Yeol.
- Még ne örülj ennyire, mert itt még nincs vége a dolognak!
- Ha jól értem, akkor te most fenyegetsz? - ért egyre közelebb, ám a végén már csak két centi volt
közöttük, mire Woo Jin kelletlenül is képen röhögte. A fiú összeráncolta a homlokát és nekikoccintva a vállát távozott a helységből. Sehun meghajolt, majd követte a társát és a szoba ismét elcsendesült.
- Ez meg mi volt?
- Nem tudom, miért érzek ennyi ellenszenvet iránta, de már annyira felidegesít, hogy nem
tudom féken tartani magam.
- Hát azt látom! De nem lehet, hogy valami más van a dologban? - mosolyogtam, mire rögtön felhozta a témát.
- Jaj, te beszélsz nekem? Nem én smacikázok munkaidőben a kollégámmal. - dobált puszikat a levegőben és azon a hangon, ahogy előadta, kénytelen voltam nevetni. A végén mindketten önfeledten hahotáztunk bele a nagyvilágba, és már az sem érdekelt, hogy mennyire néznek hülyének a szomszéd szobában. Elég kínos volt az a pillanat, amikor a busz lefékezett én pedig majdnem, hogy Min Ho ölében kötöttem ki, az meg persze már csak hab volt a tortán, hogy ilyen ügyetlenül sikerült egyensúlyba kerülnöm.
- Ugye tudod, hogy elő kell kerítenünk a nénit? - töröltem meg a nedves szemem.
- Igen, úgyhogy jobb lesz, ha nekilátunk, különben egyre messzebb kerül az igazságtól.
- Nézzünk utána, hogy ki bérli azt a kis bódét, hátha előrébb jutunk! - javasoltam és neki is álltunk a feladatnak. Amint bepötyögtük a cég nyilvántartási számát, ami fel volt tüntetve a faburkolaton, a rendszer máris kidobta az asszony adatait.
- A neve Park Soo Ah. 2015 óta bérli a helységet és azóta rendszeres árusa a piacnak.
- Akkor nagyon nyomós indok kellett ahhoz, hogy így hirtelen felszívódjon.
- Ő kért segítséget Chan Yeol-tól. - tettem hozzá.
- És mivel virágot árult...
- Ő adta el a bácsinak a rózsát. Ezért volt mindenkinek rózsa illata.
- Adjunk ki körözést ellene! Nézzünk utána a pénzmozgásának és a küldjük szét az infót, amit
tudunk róla, hátha valahol bepróbálkozik. - adta utasításba a lány, majd azonnal Won Ho-hoz csattogtam, hogy keressen rá a bankszámlájára.
- Segíts nekem, kérlek! - rontottam be az irodájába, de nagy meglepetésemre Min Ho is jelen volt. Amint rápillantottam, el is kaptam a fejem és próbáltam csak a másik fiúra koncentrálni. Látszott, hogy ő is zavarban van, de próbálta leplezni.
- Miben? - gurult felém a székével, majd miután megmutattam neki, rögtön turkálni kezdett az
adatbázisban. - Hoppá!
- Találtál valamit?
- A ma reggeli könyveléskor a számláján jóváíródott 4 millió Won és úgy jó fél órája repülőjegyet
vett... azt a mindenit, tud ám élni!
- Hova? - csaptam rá az asztalra, bár már magam is láttam a feliratot: Mexikó. - Honnan utalták a pénzt?
- Nézem, de nehezen lehet visszavezetni, sőt! Offshore számlák tömkelegét látom, lehetetlen megtalálni az eredeti tulajt. Rögtön a telefonom után nyúltam és felhívtam az Incheon-i Nemzetközi Repülőteret, hogy ne engedjék felszállni a Mexikóba tartó gépet. A nő, akivel a vonal végén beszéltem, eléggé értetlen volt, de megtette, amire kértem. A hívás után beugrottam Woo Jin-ért és máris az asszony után indultunk a reptérre. Két másik rendőrautó is a nyomunkban volt, szirénázva vonultunk végig az autópályán. A mexikói gép már húsz perces késésben várakozott, mire megérkeztünk. Az utasok nagyon türelmetlenek voltak, nem értették, miért nem szállhatnak fel a gépre. A személyzet folyamatosan italokat és némi harapni valót szolgált fel, de senkinek se árulták el a késés okát.
- Szemmel tartották az elkövetőt? - léptem oda a biztonsági szolgálat vezetőjéhez.
- Folyamatosan, de semmi gyanúsat nem tapasztaltunk!
- És most hol van? - néztem körbe, de sehol sem találtam az asszonyt.
- Biztos, hogy jó személyt figyeltek? - jött oda Woo Jin is.
- A fénykép alapján csak felismerték. - súgtam vissza, nehogy meghallja a férfi.
- Természetesen jó embert néztünk, de ő az imént kiment a mosdóba.
- Elment az esze? Mi van, ha megszökik?
- Ne aggódjon, utána ment egy légi utas kísérő! - próbált nyugtatni, de valahogy rossz előérzetem volt.
- Melyik volt az a mosdó? - faggattam, majd miután megmutatta, roham tempóban felé futottunk, de hiába. A mosdó előcsarnokában megtaláltuk a személyzetet, aki a földön hevert eszméletlenül.
- Nézd meg, hogy van-e pulzusa! - szóltam Woo Jin-nek, aki a lány nyakához kapott és ellenőrizte.
- Van! - pislogott, aztán következett a beltér. Lassú léptekkel haladtunk, az ajtót is csak résnyire nyitottunk, de rögtön szembetűnt a nő, aki a halál nyakláncát viselte a plafonon végigfutó csövön.
- Hogy a franc esne belé! - vágott bele a falba a társam. Én a fejemet fogtam, a mögöttünk érkezők pedig a szájukat takarták. Woo Jin aztán sarkon fordult, de hirtelen visszarántottam.
- Vége van! Elkéstünk!
- Lehet, hogy rossz szemszögből láttuk eddig az egész gyilkosságot! - ragadtam meg mindkét vállát és miközben a következő kérdést feltette, az áldozat irányába fordítottam.
- Ezt meg, hogy érted?
- Úgy gondolom, hogy a gyilkosunkból is egy űzött vad lett! - mutattam fel a néni szájára, amiből
éppen kihullott egy rózsaszirom.