Moonlight Rose [EXO]

34. rész

- Engedj ki! - rugdostam a rács oldalát idegesen.
- Majd, ha lenyugodtál, addig sehová se mész! - mutatott a kulcsára, zsebre vágta, majd színtelen arccal távozott a kapitány.
- Ezt nagyon meg fogod bánni!! - kiabáltam utána, de már ott sem volt. Rácsok voltak mindenhol körülöttem és a fémek szaga mardosta az orrom. Nem én szoktam ebben a pozícióban elhelyezkedni, így egy teljesen más világ nyílt meg előttem. Más volt a nézőpont. Most én voltam ott, ahová a semmirekellő embereket helyeztem el. Megszégyenítve éreztem magam. Mégis mit gondolt a Kapitány? Azt hiszi ennyivel meg fog tudni állítani? Nagyon téved, ha ebben a tudatban él! Amíg mérgelődtem magamban, arra lettem figyelmes, hogy az ott dolgozók megvető és örömteli arccal bámultak be rám a zárkába. Nem is kellett sok, ismét felment a vérnyomásom tőlük.
- Mégis mit bámultok ti félkegyelmű, csürhe banda? Ennyire jó kedvetek lett tán, hogy itt láthattok? Majd akkor is ilyen mosoly legyen a szátokon, amikor véletlenül elveszítitek a munkátokat!
Nem is kellett több, abban a pillanatban mindenki egyből a dolgát végezte, mintha ott sem lettem volna. Az idő csak telt, de a kapitány nyomát se lehetett látni. Fel-alá járkáltam, de nem volt semmi ötletem addig a pillanatig, amíg le nem néztem a földre. Hát persze, a vészkijárat! Rögtön el is kezdtem rángatni a padlón elhelyezett ajtót, majd, mire sikeresen kinyitottam volna, valaki megkocogtatta a rács ajtaját egy éles tárgyal.
- Csak nem ott akarsz kimenni WooJin? - lóbálta a kezében a kulcsot Wonho.
- Azt meg honnan szerezted? - kaptam oda a fejem, majd visszacsuktam a járat ajtaját.
- A múltkori akciód miatt van nálunk is egy kulcs, amikor bezártad oda Cho Sun-t. - nyitotta ki a rács ajtaját.
- Jövök neked egyel! - veregettem meg vállát.
- De ne mondd el a kapitánynak, hogy tőlem van a kulcs! - csak intettem, de már ott sem voltam és egyből a kapitány irodájába vettem az irányt. Semmivel sem törődve berontottam hozzá, de őt egy kicsit sem lepte meg a jelenlétem.
- Sokáig tartott WooJin! - dőlt hátra a székében, majd kinézett az ablakon. A tekintetéből ítélve tudta, hogy miért törtem be hozzá.
- Nem mondod el, hogy mi alapján lett ez a döntés meghozva?
- Felsőbb utasítás! A szabály az szabály! Információkat nem lehet nyilvánossá tenni, törődjetek bele! Különben is, úgy is ezt szeretted volna, nem? Egyedül dolgozhatsz, előtted a lehetőség, ragadd meg és ne panaszkodj! - színtelen arccal nézett rám.
- Ne rám tereld a dolgokat! Nem azért helyezték ide át, hogy együtt dolgozzunk az ügyön, hogy Japán képviselője legyen? Már hirtelen ez nem is számít? Nagyon érdekes! De tudd, hogy nem nyugszom addig, amíg ki nem derítem az igazat! - csaptam mérgesen az asztalra és mélyen a szemébe néztem.
- Úgy sem tudlak megállítani, de nem mindig jó tudni az igazságot. Néha jobb vakon sétálni. - sóhajtott fel, majd megigazította a nyakkendőjét. - Most jut eszembe, átadtad már a levelet az EXO-nak?
- Milyen levelet? Várjunk csak... Ja, hogy azt a levelet... - színleltem gondolkodást.
- Azt ne mondd, hogy nem adtad még oda nekik! WooJin! Be is perelhetnek! - csóválta a fejét. - Most menj inkább el hozzájuk és vidd el nekik a levelet!
- Csak azért megyek, mert én döntöttem így és nem azért, mert te mondod!
- WooJin én vagyok a Kapitá... - csapódott be az ajtó. Meg sem vártam a szokásos beszédét.
Hol érdekel, hogy ő a kapitány, ha így viselkedik? Ez biztos nem az ő döntése volt, hanem valakié, aki fentről irányítani tudja a helyzetet. Nem sokkal később már azon kaptam magam, hogy a srácok háza előtt álltam meg. Leállítottam az autót, majd berontottam a Dorm-ba.
- Jézusom! - kapott a mellkasához ijedtében Baekhyun.
- Kedves megszólítás! - csaptam be magam mögött az ajtót.
- Hát te meg mit keresel itt ilyen korán? - dörzsölte meg a szemeit álmosan Sehun.
- Szép pizsama! - jegyeztem meg Chen-nek, akin egy Minionos alsó volt.
- Szeretem őket, oké? - takarta el a két kezével. Nem kellett sok, a nagy hangzavarra mindenki felfigyelt, aki a házban tartózkodott.
- Mit akarsz ilyen korán már megint? - jött le az emeletről Chanyeol.
- Csak nem zavar a jelenlétem?
- Szerintem te is tudod a választ! - vágott egyből vissza.
- Nincs hangulatom az idióta, gyerekes megnyilvánulásaidhoz! A lényeg az, hogy ezt nem nekem kellene átadni, hanem a madárlelkű újoncnak! - felsóhajtottam, majd a zsebemben tartózkodó borítékot átnyújtottam a velem szemben állóknak.
- Ez mi? - néztek rám meglepődve.
- Ott van, bontsátok ki!
Baekhyun egyből kikapta a kezemből, majd, mint egy kisgyerek őrülten bontani kezdte a levelet. Mindenki összedugta a fejét, majd hevesen járt a szemük a papíron. A végén csak csodálkozó szemekkel néztek fel rám.
- Ez igazi? Ez tényleg nem árverés? - kikerekedett szemekkel bámult rám Sehun.
- Ezért mondtam, hogy nem nekem kellett volna átadni, hanem Cho Sun-nak, ha már annyit pátyolgatott titeket.
- Srácok, ez azt jelenti, hogy szabadok vagyunk! - üvöltötte el magát örömében Kai, aki eddig csendben volt. Egymást ölelgetve ugráltak, mint, akik díjat nyertek valami átadón, de Chanyeol csak szúrós szemekkel figyelt folyamatosan.
- Várj, mi van Cho Sun-nal? - érdeklődött Kyung-soo kíváncsian.
- Időben leesett, hogy mit mondtam!
- De most komolyan, meg kell neki köszönnünk! - szólt közbe Sehun.
- Keressétek fel a kapitányságon! Áthelyezték a közúti balesetekhez.
- Csak nem miattad? - jött egy gúnyos megjegyzéssel Chanyeol.
- Képzeld nem! Inkább legyél hálás, hogy szabadok vagytok és soha többé nem fogjuk egymást látni!
- Hálás? Azért, mert már az elején megmondtuk, hogy nem mi vagyunk azok, akit kerestek? Én kérek elnézést! - jött egyre közelebb felém. A feszültség egyre csak növekedett és Kyung-soo köhögést imitálva jelzett nekünk, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Gondolom megvan az újonc száma! Ha gondoljátok, hívjátok fel! Nekem mennem kell, mivel még az a rohadék szabadlábon van! - szorítottam ökölbe kezem. Legszívesebben beleütöttem volna valamibe, annyira mart a méreg.
- Várj WooJin, azért neked is köszönjük, hogy itt voltál velünk, vagy mi! - lökte oldalba a többieket Sehun, hogy ők is mondjanak rólam... vagyis inkább próbáljanak valami jót mondani, amit valljuk be, nem könnyű.
- Tudjuk, hogy a jó szándék vezérelt téged! - folytatta Baekhyun. Végül Chanyeol-ra néztem, aki komoly arccal épp a levelet olvasta. Nem is kellett sok, hangot is adott neki.
- WooJin... - tartotta felém a papírt, majd összegyűrte.
- Már megint mi a bajod? Nem unod még ezt a hangulatingadozás?
- Chanyeol, fejezd már be! Nem tudnál egyszer kedves lenni vele? Miért kell mindig így viselkedned, ha WooJin megjelenik? - szidta le Kai mérgesen.
- Neki köszönd, ő hozza ezt ki belőlem! Folyamatosan kiprovokálja az egészet!
- Kérlek, egyszer ölitek egymást, a másik pillanatban meg forr köztetek a levegő. Ott a múltkori is. Akkor is olyanok voltatok, mint egy szerelmes pár. - csücsörített Baekhyun Chanyeol felé, aki kicsit sem vette jó néven az egészet.
- Ez nem igaz! - vágtunk rá mind a ketten egyszerre a colossal.
- Én megmondtam! - rántott vállat a srác, mire a többiek halk kuncogásba kezdtek.
- Mondd meg, hogy ez mi? - próbálta figyelmen kívül hagyni a srácokat és mérges tekintettel bámult felém a srác.
- Inkább örülj, hogy szabadok vagytok! Ez nem elég? - próbáltam higgadt maradni.
- Persze, igazad van! Miért is ne? Ms. WooJin-nek mindig igaza van! Bárki örülne annak, ha még plusz három napot házi őrizetben lenne, csak mert valaki elfelejtette átadni a levelet.
- Hogy micsoda?? - akadt ki mindenki hirtelen.
- Miért tetted WooJin? - kérdezte Baekhyun, aki csalódott szemekkel figyelte a válaszom.
- Ha mondanék bármit, az változtatna a helyzeten? - a kérdésre kérdéssel feleltem.
- Nem hinném, hogy a te asztalod lenne a kifogás! - jött egy gúnyos megjegyzéssel Chanyeol.
- Szerintem inkább legyetek hálásak, amiért ennyivel megúsztátok! De jobb lesz, ha figyeltek és éberek maradtok és kerülitek a feltűnősködést! - gondoltam bele a helyzetükbe. Eddig próbálta rájuk terelni a gyanút a gyilkos, de most, hogy szabadok, lehet, hogy áldozatokat csinál belőlük, hiszen már nem egyszer életveszélyes helyzetbe kerültek. Bármennyire is a falra másztam tőlük, akkor se szeretném, ha áldozatok lennének! - Nem tudom, hogyan kell kedvesnek lenni, de az nem az én asztalom. Ha nem lennék ilyen, akkor lenne bárki, aki tartana egy női nyomozótól? Mert valószínűleg nem! Keménynek kell maradnom, így, ha átveszem a nekem járó helyet, biztosítani tudom magamnak, hogy nem egy kétbalkezes, balfék ül majd a kapitányi székben. Ezt el kell fogadni! Ez vagyok én, bármennyire is hihetetlen!
Ezek a bolondok, ha tudnák, hogy mennyit fáradtam vele, hogy tisztázzam őket... Az elején igen, gyanúsnak voltak. De ők voltak a második nyom, amin el lehetett indulni. A törvény az meg törvény, kénytelen vagyok elengedni őket. De attól még motoszkált egy hang a fejemben, ami azt súgta, hogy tartsam őket továbbra is szemmel. Úgy döntöttem pár embert beépítek a környezetükbe, hogyha bármi van, tudnak engem értesíteni.
- Hahó! Neked beszéltünk WooJin! - szólt rám Sehun.
- Mi az? - néztem rájuk értetlenül.
- Ki gondolta volna, ismét ignorált minket! - dobta le mérgesen a földre a papírt a srác. - Ezt jól jegyezd meg, mert bosszút állok rajtad. - közölte, majd elviharzott az emeletre.
- Csalódtunk benned WooJin! Azt hittük, hogy megváltoztál! - távozott el a beszélgetésből Kai.
- Miért tetted? Tudod mennyit halasztottunk a munkában? Napról-napra csökken a népszerűségünk! - sóhajtott fel Chen.
- Jó, felfogtam! Nem így terveztem, ne idegesítsetek már! Elég volt! Tisztában vagytok egyáltalán vele, mi folyik kint a nagyvilágban? Mert, ahogy én látom, nem. Ti csak azt láttátok, hogy szobafogságban voltatok, de tisztában voltatok egy percig is azzal, hogy az életetek veszélyben volt?
- Csak csodálkozva bámultak felém, mint, akik sose hallottak volna az egészről.
- Ezt, hogy érted? - érdeklődött D.O.
- Hagyjuk, nincs sem kedvem, sem időm ezzel szarakodni! Chanyeol akciója óta teljes káosz minden!
- Azért nincs veled Cho Sun? - tette fel a kérdést Baekhyun.
- Azért jött ez a balfék Aaron! - csaptam egyet a falba.
- Miatta helyezték át Cho Sun-t? Amikor elkísérte a kórházba az az Aaron, vagy ki? - gondolkodott el Baekhyun, nekem pedig pár másodpercig átfutottak az agyamon a hallottak és be kellett látnom, hogy igaza volt.
- Te egy zseni vagy Baekhyun! - csaptam hátba örömömben, egy halvány mosoly kíséretében. Mindenki megszeppenten, csodálkozva, vagy már inkább megbotránkozva nézett rám.
- Te mosolyogtál?! - mondta Baekhyun, majd kerek szemekkel bámult felém mindenki.
- Nem! - köszörültem meg a torkom. - Minden jót, vagy mi! - mondtam zavartan, majd egyből Aaron nyomába eredtem, ahogy Baekhyun mondta. Hihetetlen, hogy van egy ész is köztük és az még hihetetlenebb, hogy valaki másra hallgattam. Épp, hogy csak beértem a kapitányságra, de már a szemeimmel egyből azt a balfácán Aaron-t kerestem.
- Hol van az a tróger? - üvöltöttem el magam mérgemben.
- WooJin nyomozó, mi a probléma? - érdeklődtek rémülten a kollégák.
- Kérdeztem valamit?! HOL VAN? - kezdett elborulni az agyam már teljesen.
- Az irattárban láttam utoljára! - szólalt meg alig hallhatóan az egyik. Nem kellett sok, abban a pillanatban lerohantam és keresni kezdtem, hogy merre lehet az a szerencsétlen.
- Aaron, hol vagy?
- Csak nem engem kerestél? - támaszkodott neki a falnak az említett személy.
- Te rohadék! - mint egy őrült, egyből egy jobb horoggal fogadtam. A srác köpni-nyelni nem
tudott, csak az arcához kapott meglepődötten.
- Te normális vagy WooJin?
- Nem, de ez nem meglepő! - majd ismét arcon találtam.
- Remélem tisztában vagy a tetteiddel! - nyúlt a szájához és letörölte a vért.
- Már egy ideje vártam erre az alkalomra! - közöltem, de az utolsó ütést, mielőtt bevihettem volna, már a kezével védte az arcát, így végül az ütés helyett a ruhájánál fogva elrángattam a lépcső felé, ahol leült.
- Most már végeztél? - igazította meg a ruháját.
- Örülj neki, hogy csak ennyit kaptál! - tűrtem el mérgemben a hajam.
- Elnézését, még én vagyok hálás, hogy ennyire nagylelkű vagy! Remélem tisztábban vagy vele, hogy ez milyen következményekkel fog járni, ha én ezek után kinyitom a szám! - gúnyos mosolyt villantott felém.
- Nem ez volt eddig is a nagy terved? Először az újonc, aztán meg én. Nem tudom, mennyit fizetnek azért, hogy ezt csináld, de én nem lennék büszke magamra a te helyedben!- szorítottam ökölbe mérgemben a kezem.
- Az újonc? Pontosan mire érted?
- Ne játszd itt nekem a hülyét! Tudod te, miről jártatom a szám! Te intézted el, hogy át legyen helyezve!
A mondhatom hallatán először csak figyelt, majd elmosolyodott.