Moonlight Rose [EXO]

39. rész

Amíg Woo Jin a koncerttel volt elfoglalva, addig én és Aaron Seong Kyun után próbáltunk nyomozni, több-kevesebb sikerrel. A lány apja jól elsikálta az ügyeit, ezért nem igazán jutottunk egyről a kettőre, amikor a fiúnak az az ötlete támadt, hogy nézzük végig az eddig történt gyilkosságokat, hátha azokból fény derülhet valamire. Végül Tae Min gaztette látott csak napvilágot, amit nem tudtunk hova tenni és minél hamarabb el akartuk mondani Woo Jin-nek, de attól tartottunk, hogy ettől a lány darabokra hullik. Talán ez még attól is nagyobb törés, mint Seong Kyun bűne, amiről még sejtelmünk se volt teljes valójában.
A koncert egész jól sikerült. Mindenki szuper teljesítményt nyújtott és láthatóan Woo Jin is jól érezte magát, hiába próbált keménynek látszani. Lehet, hogy Chan Yeol hozta ezt ki belőle, miután beszéltek a parton, de az is lehet, hogy csak egy kis kikapcsolódásra vágyott tudat alatt, amit persze sose vallott volna be magának. Viszont, ami utána következett, azt senkinek se kívánom. A végtelennek tűnő hajsza, amit a rózsás gyilkos után folytattunk, egyszerre vált semmissé, pedig egy karnyújtásnyira volt tőlünk az elkövető, de mégis újra, meg újra sikeresen meglógott előlünk. Szánalmasnak tűnt az egész helyzet, amibe kerültünk, de hiába próbáltuk elkapni, minden lehetséges lépés egyre valótlanabbnak tűnt. Ez ténylegesen megtörténik velünk? Vagy ennyire használhatatlanok lennénk?
- Nem veszed fel? - törte meg a gondolataimat egy hang a hátam mögül.
- M-mi? - rázkódtam vissza a valóságba.
- Ma már számtalanszor csörgött a telefonod. - lépett mellém Aaron.
- Igen, tudom! De nem akarok róla tudomást venni, egyelőre!
- Oké, csak azt hittem... mindegy is! Mi lesz a következő lépés?
- Őszintén? Fogalmam sincs... Esetleg újra előáshatnánk Seong Kyun ügyeit.
- Már töviről-hegyire átnyálaztuk!
- Akkor passz! Egyszerűen nincs jobb ötletem!
- Mi lenne, ha nem az ügyeit néznénk át, hanem az embereket, akikhez köze volt? Hátha találunk közöttük valami kapcsolatot.
- Ez jó ötlet! - csaptam az asztalra, majd felálltam és elindultam az ajtó irányába.
- És most hova mész? - kérdezett utánam.
- Veszek kávét, mert nem fogok tudni ébren maradni. Ez a nap teljesen tönkre tett, kell egy kis
felfrissülés.
- Nem muszáj ma nekiállnunk!
- Minden perc számít, hiszen már a markunkban van az a rohadék!
- Tudom, de, ha fáradtan esel neki a munkának, az nem biztos, hogy jó lesz neked.
- Ch! Legalább valaki foglalkozik azzal, hogy mi jó nekem és mi nem!
- Ezzel most Min Ho-ra céloztál?
- Micsoda? Dehogy! Meg se fordult a fejemben! Miért gondolnék rá???
- Láttam, hogy egész nap ő hívogatott.
- Nem akarok erről beszélni!
- Szóval csak van valami!
- Nincs és részemről a téma lezárva!
- De, ha mégis szeretnél róla...
- Nem szeretnék! - közöltem nyersen, majd kiléptem az ajtón és elmentem a közeli kisboltba. Az este elég hidegnek bizonyult, én meg persze a nagy rohanásban ott felejtettem a kabátomat, de már nem volt kedvem visszafordulni, inkább céltudatosan a kávégép irányába siettem és hamarosan a jó meleg presszókávémat szürcsölhettem.
- Cho Sun? - hallottam meg magam mögött egy ismerős hangot, ám a vészvillogók sajnos későn kapcsoltak be. Gyorsan lehúztam a pohár tartalmát, majd nekiiramodtam a visszafelé vezető útnak, amikor Min Ho elkapta a karomat és megállított. - Ennyire nem akarsz tudomást venni rólam?
- Nem vettelek észre!
- Persze! Gondolom azt a 14 hívást és megannyi üzenetet se. Valami rosszat mondtam, vagy tettem?
- Nekem most gondolkoznom kell! Remélem megérted!
- Megérteném, ha tudnám az okát.
- Egyszerűen megingott benned a bizalmam. Ennyi!
- De miért? Mit csináltam rosszul? Hiszen mindvégig kórházban voltam.
- És Aaron? Kitálaltál egy vadidegennek rólam. Az most mindegy, hogy ő felettünk áll-e, vagy sem, akkor sem szabadott volna olyan dolgokat elmesélned, amiket például csak neked mondtam el.
- Ó, szóval az... - hallgatott el egy pillanatra, de mire újra szóra nyitotta volna a száját, közbevágtam.
- Másnak is ilyen könnyen átadod ezeket az információkat? Lehet, hogy idővel én magam is elmondtam volna neki, de már teljesen mindegy.
- Miért, ilyen jóban lettetek?
- Mondjuk! - húztam össze magamon a pulcsimat.
- Azt gondoltam, hogy segíthet... én tényleg nem akartam semmi rosszat neked! Igaz, hogy megzsarolt, de, ha úgy gondoltam volna, hogy rossz ember, aki csak ártani tud, akkor nem mondok el semmit!
- Az mindegy, hogy te milyen embernek gondolod így első látásra, ez akkor is övön aluli volt.
- Sajnálom, ha ezzel megbántottalak!
- Mondtam már! Át kell ezt az egészet gondolnom! Nem tudom, hogy megbízhatok-e benned ezek után! Szeretnék, de már első körben eljátszottad a bizalmamat! - fordultam volna sarkon, amikor is megállítottak a szavai.
- És mi lesz azzal, amit érzel? - szólt utánam. - Vagy... te nem ugyanazt érzed, amit én? - tette fel
a kérdést óvatosan. - Olyan közel álltunk egymáshoz. Lehet, hogy elrontottam, de...
- Én már semmiben sem vagyok biztos! - hajtottam le a fejem, mire elém állt és rám tette a kabátját.
- Ha átgondoltad, remélem jelentkezni fogsz! - mondta lemondóan, majd magamra hagyott.