Moonlight Rose [EXO]

5. rész

Ahogy az étkező felé sétáltunk, próbáltam szóba elegyedni Woo Jin-el, de a lány minden kérdésemre kitérő választ adott. Eleinte furcsa volt, hogy se szó, se beszéd elhívott kajálni, de gondoltam, miért ne? Hiszen kollégák vagyunk, ráadásul együtt kell dolgoznunk az ügyön. Talán a nap történései jó irányba terelték és úgy döntött elfogadja, hogy kettőn áll a vásár. Már a sorban állásnál gyanússá vált, hogy csak egy almát vett magához, de mivel nem ismerem még a szokásait, lehet, hogy kalóriát számol, vagy valami hasonló. Persze, miután megettem az ebédet rögtön a lényegre tért. Adta nekem a kemény legényt, hogy majd ő eldönti a sorsomat, úgyhogy nekem se kellett ennél több, azon nyomban felkaptam a vizet és az asztalra csaptam. Megelégeltem, hogy csak én teszek ezért a kapcsolatért, így hát elhatároztam, hogy egy lépést sem fogok tenni az irányába, majd alakul, ahogy akar. A levegő feszültséggel telt meg, az étteremben mindenki minket nézett, egy pisszenést nem lehetett hallani. A lány önelégült arccal és kellő arroganciával rántotta vissza magát a valóságba, miután ódákat zengtem neki, és ő rá se hederített. Végezetül faképnél hagyott, bár nyilván azt gondolta, hogy majd beijedek egy kis hidegzuhanytól.
- Minden oké? - szakította félbe elmélkedésemet Min Ho.
- Mit érdekel az téged? - vágtam oda durván, de rögtön meg is bántam és elnézést kértem a
fiútól.
- Ne is foglalkozz vele! Általában mindenkivel ilyen. - veregetett hátba Won Ho.
- Nem is lenne ezzel semmi problémám, ha nem arra törekedne, hogy magányos farkasként oldja meg az ügyeket. Mire jó ez neki?
- Amióta az apja visszavonult így rendezi a dolgait.
- Az apja? - pislogtam értetlenül.
- Te nem is tudod? Ő volt itt a Kapitány.
- Woo Jin apja is rendőr?
- A távozása eléggé lesújtó volt. - emlékezett vissza Min Ho. - Én pont akkor kerültem ide, Woo Jin meg még az iskolát járta. Már akkor is nagy volt a szája, nem volt kétséges, hogy ő kerül majd a kapitányi székbe, ha eljön az idő, ám az apja hirtelen lemondott és más vette át a helyét.
- Tehát ezért tartja nagyra magát. - állapítottam meg. Bár, ha jobban belegondolok, akkor talán ez csak egy maszk lehet, ami eléggé visszafogja az igazi Woo Jin-t. Egy függöny, amit nem lehet felhúzni. Egy álca, ami megvédi őt és bátorságot ad. Nyilván negatívan érintették a dolgok és így próbál védekezni. Csak ez hosszú távon senkinek se jó. Még magának se. Meg persze ki tudja, hogy milyen a kapcsolata most az apjával.
Mialatt folyamatosan ezen kattogott az agyam, észre se vettem, hogy ismét az iroda folyosóján sétálok. Amikor a kapitány ajtaja előtt haladtam el, hirtelen meghallottam Woo Jin hangját. Éppen a Japán gyilkosságról beszélt, és tisztán kivettem a szavaiból, hogy házkutatást szeretne végrehajtani, ezért irányt váltottam és bekopogtam az ajtón.
- Én is részt szeretnék venni a házkutatásban! - nyögtem ki végül, miután gyorsan tisztáztam magam. Ezen persze egy az egyben össze is kaptunk, mire a kapitány választás elé állított minket. Vagy mi megyünk a Dorm-ba, vagy Min Ho és Won Ho. Egyértelműen rögtön rávágtuk, hogy mi megyünk, így hamar el is dőlt a kérdés. Sajnos a távozásunk után nem jutottunk messzire, ugyanis az említett két delikvens nyomban utunkat állta, miszerint ők is velünk tartanak a helyszínre. Woo Jin-nek nem is kellett több, hiszen elég volt túl tennie magát azon, hogy én is ott leszek vele egy légtérben. Sebes léptekkel indult meg az ajtó irányába, ám egy mondat maradásra kényszeríttette. Min Ho telefonált a szint közepén, és arcából ítélve nagyon jó híreket kaphatott, aminek mi kevésbé örültünk. Vigyorgó arccal közölte, hogy ők is velünk jönnek, mert a Kapitány arra utasította őket. Rá se mertem nézni Woo Jin-ra, inkább megindultam az utca felé. A parkolóban egy szabad kocsi se állt, így a lány autójába szálltunk be és egyenesen a házhoz gurultunk. Min Ho már az agyamra ment a kérdéseivel, amivel egész úton bombázott, de a sofőrnek se kellett több keresetlen szó, egyből elöntötte a szar az agyát, amikor Chan Yeol-ra terelődött a szó. A srác eléggé felhúzta és én már azt is elképzeltem, ahogy Min Ho a Dorm-ig sétál utánunk, de higgadt tudott maradni, így csendben vonultunk tovább. A kapunál a banda menedzsere fogadott minket, majd miután Woo Jin felvázolta a helyzetet a házba is bejutottunk. Hatalmas volt a kégli, de eléggé magányosnak tűnt. Amikor beléptünk a nappaliba Sehun-nal találkoztunk össze, aki azonnal lehívta a többieket. A fiúk értetlen arccal álltak a helyzet előtt. Woo Jin kiosztotta a feladatokat, és mindenki végezte a maga dolgát. Én az öt gyanúsítottat kaptam meg, míg Min Ho a maradék néggyel és a menedzserrel beszélt egy másik helységben.
- Ne aggódjatok, ez rutin feladat! - próbáltam nyugtatni az ideges tekinteteket.
- De nem úgy volt, hogy nem találtak ellenünk semmit? - kérdezősködött Kai.
- Mivel bizonyíték hiányában vagyunk, ezért minden lehetőséget meg kell ragadnunk. A kihallgatás sajnos ez esetben nem elégséges.
Mire csillapítottam a fiúk feszültségét Min Ho szólalt meg a rádión. Egy kicsit hátrébb mentem és tájékoztattam, hogy nálam minden rendben. Akkor jutott csak eszembe, hogy félbehagytuk a közúti balesetet a délután.
- Megkaptátok már a térfigyelő kamera felvételeit? - szóltam vissza.
- Meg, de még nem tudtuk megnézni. Ha visszamegyünk a kapitányságra, akkor csekkoljuk őket.
- Én is megnézem majd! - közöltem, majd mire visszafordultam Chan Yeol már el is tűnt.
- Hova lett a colos? - néztem rá Sehun-ra.
- Felment a rendőrnőhöz.
- Miért? - ráncoltam össze a homlokom, ám kisvártatva meg is jelentek mindketten a lépcsőfordulóban. A fiú hevesen tiltakozott, míg a lány elszántan, kezében egy rózsacsokorral vádaskodott.
- Mi történt? - néztem rá kérdőn.
- Itt a bizonyíték! - nyújtotta felém a csokrot.
- Ezek ugyan azok a rózsák! - szagoltam be a selyem közé.
- Nem megmondtam? - nézett vissza Chan Yeol-ra.
- Miért nem hiszi el, hogy nincs közünk a virághoz?
- Talán magától sétált be ide?
- Én vettem ma át a csokrot. Egy futár hozta. - szólt közbe Kai.
- Rendben! Be van kamerázva a ház? - csapta le az asztalra a virágot Woo Jin.
- Természetesen! - zengték kórusban a fiúk.
- Akkor most rögtön megnézzük és pontot teszünk az ügy végére! - kapta össze magát a lány, majd szó nélkül mindenki Kai után indult. Végtelen csend telepedett a monitor szobára, árgus szemekkel meredtünk a képernyőre. A menedzser a folyosón telefonálgatott, csak egy-egy szót lehetett kivenni a beszédéből.
- Körülbelül két óra körül jöhetett. - tekerte a felvételt a gyanúsított, de hiába néztük végig, a futár nem érkezett abban az időben a házhoz.
- Ez lehetetlen! - tépte a haját Chan Yeol. Kai ismét végignézte a videót, de hiába.
- Valaki nagy bajban van! - állt meg mögöttük diadalittas arccal Woo Jin. - Jogotokban áll hallgatni és bla-bla-bla! Most azonnal velünk jöttök a kapitányságra! - csapta össze a tenyerét. A menedzser tajtékzott, a másik négy tag pedig tűkön ülve várta az eredményt. Én a fiúkkal a banda kocsijában utaztam vissza kíséretként, Min Ho-ék pedig a lányéban.
- Most le fognak minket csukni? - kérdezősködött D.O az őrsön.
- Egyenlőre csak fogdába kerültök.
- Az tökre ugyan az! - forgatta a szemeit Kai.
- Nem, mert onnan bármikor távozhattok, ha a Bíróság nem hagyja jóvá az itt maradásotokat.
- Miért ne fogadná el? - vágott közbe Woo Jin. - Ne etesd mindenféle szarral az agyukat!
- Te is tudod, ha nincs elég bizonyíték, akkor a vádlottakat felmentik.
- Szerzünk még!
- Jaj, ugyan már! Te tényleg elhiszed, hogy ezek a madárlelkűek gyilkolták meg azt a nőt?
- Beszélhetnénk egy kicsit távolabb? - keményedett meg az arca. Mikor hallótávolságon kívül kerültünk, rögtön nekem esett.
- Miért hitegeted ezeket a szerencsétleneket? Nem kellene előttük ellentétes véleményt
formálnod!
- Mert te csak azt látod, ami előtted van! - vágtam vissza. - Annyi lehetőség van még, amit nem is akarsz figyelembe venni. Csak az lebeg a szemed előtt, hogy sittre vágd őket.
- Megmondtam, hogy egyedül dolgozom, ne avatkozz bele a nyomozásba! - fújta a levegőt az arcomba.
- Már pedig, ha tetszik, ha nem, akkor is ezen az ügyön fogok dolgozni és tenni fogok az ellen, hogy jogtalanul dugd őket a dutyiba. Igazán utána nézhetnél például a virágnak. Elég ritkának tűnik, talán felkereshetnéd a beszállítókat. De neked ez eszedbe se jut! Egy rendőrnek az lenne a dolga, hogy minden nyomot felgöngyölítsen, nem az, hogy az első bizonyíték megszerzése után lezárja az ügyet és újabb sikert könyvelhessen el magának! - ordítottam, mire válaszul meglendült a lány keze és arcon talált. Némán álltunk percekig, mire megfordult és elviharzott. Visszagondolva elég durván kioktattam, de csak az igazság szólt belőlem. Nem is akartam tudni, hogy mit csinál a fiúkkal, inkább Min Ho-ék után mentem az irodába.
- Ugye még nem kezdtétek el? - koppintottam az ajtófélfán.
- Pont most akartunk nekiállni, jókor jöttél. - csinált maga mellett helyet a fiú.
- Miért érdekel ennyire ez a baleset?
- Nem konkrétan ez, hanem úgy általánosságban. Mit nem adtam volna azért, hogy ne ezen a gyilkossági ügyön dolgozzak, hanem a közlekedésieknél.
- Elég unalmas! - vonta meg a vállát Won Ho.
- Az lehet, de minél többet meg akarok tudni az esetekről.
- Miért vonz ennyire?
- Elég fiúk a fecsegésből, inkább nézzük meg a felvételeket! - vontam ki magam a kérdés alól. A
felvételt látva elkalandoztak a gondolataim a szüleim irányába.
- Ti láttok valami szokatlant? - rázott vissza Min Ho kérdése.
- Nem! Egyik oldalról az egyik, másikról a másik. Semmi különös nincs benne! - morzsolta a tollát a fiatalabb.
- Állj! - kiáltottam fel, amire mindenki odapillantott.
- Mi az? Mit láttál?
- Tekerd vissza! Nézzétek meg a kisbolt tábláját 01:20-nál és 01:27-nél.
- Ezt nem hiszem el! - kapott a fejéhez Min Ho.
- Megvágták! - fordultam a fiú felé. - Az első kockán dinnye van kiírva, a másikon pedig már körte. A tábla meg lett időközben fordítva.
- Nem volt elég körültekintő a tettes.
- Viszont ez már szándékos emberölés, nem? - kacsintottam a fiúkra, majd hirtelen összeállt bennem egy kép. Az arcom komor lett és Min Ho kezét visszahúztam 01:30-ra. - Nagyítsd ki a képet, kérlek!
- Erre gondolsz? Egy fekete Mercedes Vito. - mormolta.
- Tökéletes! - engedtem el a kezét, majd futásnak eredtem!
- Menedzser Úr! Menedzser Úr! Ne haragudjon, hogy nem kérdeztem meg a nevét, de most nem is érdekes! - szedtem kettesével a lépcsőfokokat a folyosó bejáratáig. Nyissa ki nekem a fiúk autóját, nagyon fontos! - rántottam meg a karját, majd beugrottam a laptopomért az irodába. Lélekszakadva vonultunk a parkolóba, majd az igazság percei következtek.
- Hogy nem jutott előbb eszembe! - babráltam az SD kártyával, mialatt felállt a gépemen a rendszer.
- Miről beszél?
- Majd mindjárt megtudja! - mutattam a képernyőre, majd eltekertem 14 órára és figyeltem az eseményeket. Nem sokkal később mindkettőnk szeme elkerekedett a látványon. Gyorsan előkaptam a telefonomat és tárcsázni kezdtem a fentieket.
- Woo Jin? Engedd szabadon a fiúkat! Megtaláltam az igazi felvételt! - néztem rá az autó kamerájára, majd lehajtottam a laptopom fedelét, amin egy fekete kapucnis alak, virággal a kezében ácsorgott a Dorm bejárata előtt.