Moonlight Rose [EXO]

23. rész

A folyamatos sötétség kezdett egyre jobban felőrölni, de hiába hallottam a körülöttem lévő zajokat, sehogy se tudtam kitörni belőle. Mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy úrrá legyek a fájdalmon, ami egész végig belülről marcangolt, de valahogy mindig ott lyukadtam ki, hogy saját magam ellen harcolok. Csak akkor nyugodott le viharos feketeség, amikor csendben tűrtem a számtalannyi megpróbáltatást. Talán pihennem kellett volna és, akkor hamarabb szabadulok, de nem bírtam már tovább várni. Minden átszűrődő hangfoszlány, ami megütötte a fülemet egyre jobban arra bíztatott, hogy ne adjam át magam a sötétségnek, inkább nézzek szembe vele. Ahogy felcsendült a hang már tudtam, hogy végig kell mennem az úton, mert akkor hamarabb kivilágosodik körülöttem.
- Sunny? - nyitottam ki a szemem, de a kötés, ami a szememet fedte megakadályozott abban, hogy ránézzek a nagymamámra.
- Mi történt? - próbáltam felülni, de egy kéz visszataszított a helyemre.
- Fel ne próbálj kelni!
- Min Ho?
- Fogadj szót a fiatalembernek! - szólalt meg a papám is.
- Mind itt vagytok? És Woo Jin? - kezdtem el aggódni.
- Ő is itt van, csak a másik oldalon.
- De jól van? Nem lett komoly baja?
- Kutya baja! - mondta halkan. Hallottam Min Ho hangján, hogy hazudik, de semmi erőm nem volt vele veszekedni.
- Pihenj még, Drágám! - jött újra az a kedves hang, ami korábban felébresztett és már éreztem, ahogy a szemem elnehezül, majd szép lassan lecsukódik.

- Csodás napunk van, nemde? - ébresztett fel hirtelen egy idegen moraj.
- Mama? - fordultam körbe, de hamar rá kellett jönnöm, hogy semmit se látok.
- A nagyszülei hazamentek, miután napokon keresztül a maga ágya mellett őrködtek.
- Egész végig itt voltak?
- Igen, de a Főorvos Úr rájuk parancsolt, hogy pihenjenek, ezért nagy nehezen magára hagyták.
- És kegyed?
- Én fogom levenni a kötését!
- Ez csodás! - örültem meg hirtelen.
- Mondtam, hogy ez egy csodás nap! - nevetett fel, majd a fejemnél kezdett el babrálni és pár pillanattal később már éreztem is, ahogy lazul a pólya tartása.
- Vigyázzon, ne olyan hirtelen nyissa ki a szemét, elég erősek itt a fények!
- Megpróbálom!
- Máris lekapcsolom a villanyokat! - szaladt az ajtóhoz, aztán a maradék gézt is lehúzta a szememről. Amikor legelőször neki álltam, máris kudarcba fulladt a mutatvány, ugyanis, amint résnyire nyíltak a szemeim, egy éles fájdalmon hatolt keresztül a fejemen.
- Csak lassan!
- Ez nem túl kellemes! - jegyeztem meg, majd újból neki leselkedtem. Eleinte minden homályos volt, de aztán szép nyugodtan kitisztult a kép előttem. - Végre! - csodálkoztam rá a világra.
- Nem érez semmi szokatlant? Szúró fájdalom? Égető érzés? Kettős látás? - lépett be az orvos is.
- Szerencsére semmi! - hajoltam meg, mire a függöny mögül előléptek a fiúk is.
- Hahó! Nem akartunk zavarni! - kacsintott Min Ho.
- Hé, ti végig ott voltatok? - vigyorogtam.
- Szerinted kihagytuk volna, hogy azzal a gyönyörű szemeiddel újra ránk nézel?
- Na, ne bomoljatok! - nevettem el magam.
- Azt hiszem, rám már nem lesz szükség! Minden jót, Kisasszony! - búcsúzott el az orvos, miután megbizonyosodott arról, hogy nincs semmi bajom, majd mindannyian meghajoltunk és megköszöntük a segítségét.
- Hogy érzi magát? - jött mögülünk az ismerős hang, ami teljesen váratlanul ért.
- Kapitány?
- Örülök, hogy látom! Kérem, vigyázzanak egymásra!
- Úgy lesz, és még azt a rohadékot is elkapjuk! - szorítottam ökölbe a kezem, mire Min Ho megfogta a vállam és lenyugtatott.
- Erre most még ráérünk! - suttogta. - Apropó! Gyorsan kapd össze magad, mert elviszünk!
- Komolyan? De rendesek vagytok! Sietek! - kapkodtam ki a ruhákat a szekrényből, mire azt vettem észre, hogy már csak egyedül ácsorgok a szobába. Végül hamar összecsomagoltam, majd leültem az ágyra és egy kicsit magamba néztem. Elgondolkoztam azokon a dolgokon, amiket még a kórházba kerülésünk előtt csináltunk és arra jutottam, hogy ezt így nem folytathatjuk tovább. Mindenképpen kell egy olyan kiindulási pont, amin keresztül eljuthatunk valahová, de egyszerűen nem tudtam feldolgozni az eddig történteket.
- Kész vagy? - szakította félbe elmélkedésemet Woo Jin, akit most láttam először a baleset óta.
- Hogy érzed magad? - kérdeztem rögtön, de nem bírtam megállni, hogy mellé ne pásztázzam át a testét, ugyanis ismerős volt a szerelés, amit felvett a fürdőben. Néhány pillanattal később már le is esett, hogy kinél láttam utoljára és már a nevetést se tudtam visszatartani, ami után szó szót követett és a végén egy jót kacagtunk. Hiányzott már a lány csipkelődése, de persze ezt nem említettem neki, nehogy elszálljon magától.
- Hogy állsz? - koppintott be a szoba ajtaján Min Ho, majd megfogta a holmimat és elindult a parkoló fele.
- Várj, nekem még rendeznem kell a számlát! - kiáltottam utána.
- Nem kell, a nagyszüleid már tegnap rendezték!
- Micsoda? Ők fizették ki?
- Gyere, majd otthon megbeszélitek! Már nagyon várnak! - kacsintott, mire Woo Jin apja is megérkezett, hogy lekísérje a lányát az autóhoz. Elég furcsán méregetett az alak, de nem foglalkoztam vele, hiszen tudtam, milyen a stílusa, meg, hogy hogyan bánik az emberekkel.
- Remélem holnap még nem akarsz munkába állni!
- Dehogynem! Már alig várom!
- Hova ez a nagy lelkesedés? Sehol se tartunk még az ügyben!
- Minél előbb el akarom kapni azt a nyamvadt kis férget, hogy többé ne bánthassa az embereket!
- És, hogyan akarod elkapni? Még csak azt sem tudjuk, ki az! Eddig minden próbálkozásunk dugába dőlt, mert valahogy mindig egy lépéssel előttünk jár!
- Igen, tudom, de, ha nem kutatunk utána, akkor soha nem lesz meg!
- Tudod mit? Hagyd a munkát! Ma ne arra koncentrálj, lesz még elég időd rá!
- Igazad van! Majd holnap foglalkozom a dologgal! Ma még pihenek!
- Ez a beszéd! Holnap eljövünk érted és beviszünk, mit szólsz?
- Köszönöm, de...
- Akkor hétkor! - vigyorgott Min Ho a volán mögött, én pedig megszólalni nem bírtam a meglepődöttségtől.
- Jól van, feladom! - nevetettem el magam végül.
Amikor beléptem a ház ajtaján minden olyan üres volt és sötét.
- Nagymama? - kiáltottam el magam, de semmi reakció nem történt.
- Hahó! Van itthon valaki? - lépdeltem egyre beljebb, mire hirtelen felkapcsolódott a villany és egy csapásra elém tárult egy hihetetlen kép.
- Meglepetés! - mosolygott a mamám az asztal mögött, ami telis-tele volt finomabbnál finomabb ételekkel és középen egy nagy tortával.
- Örülünk, hogy sikeresen felépültél! - tette hozzá a papám is, aki az asztal másik végén álldogált.
- Ezt... mind nekem... csináltátok? - gyűltek könnyek a szememben, majd hamar utat törtek maguknak és sebesen gurultak végig a padlóig. Abban a pillanatban eldobtam mindent magamtól és megöleltem őket, majd az egész estét átbeszéltük a kiadós vacsora mellett.
Másnap Min Ho és a társa pontban hétkor jelent meg a ház előtt, majd egyenesen a Kapitányságra autóztunk, ahol már nagyon vártak a kollégák. Woo Jin hamarabb ért be, mint mi és most vele volt a testvére is, akit rá sóztak, de többet nem is tudtunk meg az esetről, ugyanis rögtön megszólalt a riasztó, ami a srácok házába vezetett minket.
- Nagyszerű, hogy végre megszabadulunk ezektől a jómadaraktól, mert már nagyon unom, hogy folyton ide kell valamiért pattanni. - állította le a motort Woo Jin.
- Hát, megmondom őszintén, hogy én se bánom, de azért egy kicsit hiányozni fognak! - böködtem oldalba, hogy vegye a lapot, de nem kapcsolt. Miután becsengettem, rögtön nyílt is a kapu, majd az ajtó és pár pillanattal később már bent is találtam magam az előtérben.
- Oppa! - rohant el mellettem Hwa Eun, miután meglátta az ajtót nyitó Kai-t és a mögötte sorakozó többi tagot, majd egyenesen Chan Yeol felé vetette magát. A srácok teljesen ledöbbentek és már csak egy karnyújtás választotta el a lányt a fiútól, amikor Woo Jin beállt az ajtóba, elkiáltotta magát és egyenesen a srác arcába dobta a táskát, amibe benne voltak a ruhái, hogy megakadályozza Hwa Eun ámokfutását, ám a dobás olyan erősre sikeredett, hogy Chan Yeol hátraborult a kanapéra.
- Hé! Mi a francot csinálsz? - ordította, miközben próbált kiszabadulni a bútor fogságából.
- De Oppa! - toporzékolt Woo Jin testvére, de nem sokat ért el vele, ugyanis a nyomozó kézen fogta és visszavitte az autóhoz. Bent egy kis időre megfagyott a hangulat, de, amint beközöltük, hogy levesszük róluk a karkötőt, máris mindenki felélénkült.
- Hogy-hogy?
- Elhiszitek végre, hogy nem mi vagyunk a bűnösök? - jöttek sorra a kérdések, de szinte egyiket se indokoltuk meg.
- Legyen elég annyi, hogy mostantól szabadok vagytok! - zárta le végül a témát a társam. Ő balra, én pedig jobbra indultam el a körben, ami csakhamar megalakult körülöttünk.
- Na, lássuk! - nyitottam ki sorra a zárakat, a fiúk pedig folyamatosan tűntek el a sorból.
- Óvatosan! - nyöszörgött D.O.
- Ne aggódj, nem tépem le a karotokat!
- Csak Woo Jin! - köhögte el magát Kai nagy hirtelen.
- Mi a probléma? - lépett oda hozzá a lány, majd megragadta a kezét és vadul kihámozta a nyomkövetőből.
- Szép gyűrű! - jegyeztem meg, ahogy rápillantottam kettejükre, majd az utolsó taghoz fordultam és befejeztem a munkát.
- Ennyi volt! - kapta fel a dobozt Woo Jin, majd az ajtó felé vonult.
- Nincs más dolgunk? - néztek utána a fiúk, de a lány csak vállat rántott és nem foglalkozott a
kérdéssel.
- Természetesen, ha bármiben tudunk segíteni, akkor tudjátok hol keressetek! - intettem végül, majd a társam után mentem, ahonnan visszaautóztunk az őrsre.
- És most? - néztem kérdőn a Sintérre, hiszen fogalmam sem volt, hol kezdhetnénk neki a nyomozásnak.
- Most? Talán össze kéne szedni, hogy mit tudunk eddig a gyilkosról. Valamit találnunk kell!
- Tényleg, neked ezzel még készülnöd is kell, ugye?
- Igen, a Kapitány megkért, hogy állítsak össze egy prezentációt, hogy könnyebben rálássunk a dolgokra a gyilkossal és az áldozatokkal kapcsolatban.
- Akkor nekem nincs dolgom itt! - mosolyogtam.
- Nincs?
- Hát, elvégre téged kért meg!
- Igen és, ha most nem lenne itt Hwa Eun, neki is látnék egymagam! De most több mindenre kell figyelnem!
- Megteszi egy köszönöm is! - húztam ki a széket az irodában, majd elővettem egy papírt és egy
tollat, majd felnéztem a lányra. - Kezdhetjük?
- Ja, igen! Persze!
- És én?
- Jó lesz, ha idehívom neked a két pulyka tojást?
- Hogy kiket?
- Akikkel reggel találkoztál! Min Ho és Won Ho!
- Elmehetek velük vásárolni?
- Kiváló ötlet! Van nálad pénz?
- Anya hagyott nekem egy kicsit, de ha adsz, azt sem bánom! - vigyorgott.
- Jól van! - fordult felém az idősebb. Mindjárt jövök, csak átkísérem ezekhez a jó madarakhoz, hogy pesztrálják, amíg én dolgozom. Addig, ha eszedbe jut valami, ne tartsd magadban! - kacsintott, majd kivonultak a helységből. Egészen elviselhető csend kerekedett, csak az óra kattogását lehetett hallani, ami máris eszembe juttatott egy fontos momentumot. Gyorsan szétborítottam az aktákat és rögtön utána néztem az áldozatoknak, hátha beigazolódik a gyanúm, de sajnos tévedtem.
- Jutottál valamire? - lépett be Woo Jin az ajtón.
- Azt gondoltam, hogy talán a gyilkosságok időpontjában lehet valami összefüggés, de, ahogy látom, semmi hasonlóság nincs bennük.
- Igen, mert más-más időpontban ölték meg őket.
- De valahogy kiválasztja az áldozatokat!
- Azért írd fel a dátumokat, hátha segít majd valamiben!
- Rendben!
- Az első áldozat a japán nő volt, akit követett a virágárus néni, majd az uszodás fickó és végül a négy ártatlan lány.
- Jaj, ez már annyira követhetetlen, hogy még a fejem is megfájdul! - borzoltam össze a hajam.
- Ne ess szét! Mi bajod?
- Nem aludtam valami jól! Amikor telihold van, az előtte és az utána lévő napok totál keresztbe tesznek az alvásomnak.
- Most pedig még szuperhold is volt, lehet amiatt!
- Mit mondtál?
- Szuperhold! Mi van vele? Még sose hallottad? Tudod, amikor a Hold látszólagos mérete a Földről a....
- Nem! Add oda a naptárt!
- Most mi van?
- Ezt nézd! A dátumok! Mind olyan napra estek a gyilkosságok, amikor telihold volt! Ez nem lehet puszta véletlen!
- Mutasd! - kapta ki a kezemből.
- Az utolsó esetnél pedig azért lehetett több áldozat, mert szuperhold volt?
- Nyilván jelentéssel bír a számára!
- Akkor mi lesz, ha kék Hold lesz? Vagy, ha vérhold?
- Ne beszélj már hülyeségeket! Hívd a rendes nevükön!
- Holdfogyatkozáskor egy egész hadsereggel leszámol majd, vagy mi?
- Nem tudom, de ez kezd egyre érdekesebb lenni!
- Szerintem írjuk le azt is, amit a Holdról tudunk, hogy fel tudjunk készülni.
- A holdfázisok 29 és fél naponként ismétlődnek, tehát pontosan ennyi napunk lesz mindig arra, hogy megállítsuk az ámokfutását.
- Ha pedig egy hónapban kétszer is bekövetkezik, akkor az már egy nagyobb eseménynek számít és ott már nem csak egy áldozattal kell számolnunk.
- Szerintem ez is épp elég! Lesz idén Holdfogyatkozás?
- Ha jól emlékszem, akkor még egy, de csak részleges!
- És mikor lesz következő?
- Jövő januárban, de az már teljes lesz!
- Fantasztikus! Azt már nem szeretném megvárni!
- Ezek szerint amellett, hogy az áldozatok szájában hagyja a védjegyét, még arra is figyel, hogy
mikor öli meg őket.
- Van egy olyan érzésem, hogy még egy csomó mindenben van összefüggés, de túl kevés információ áll még a rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezt átlássuk.
- Igen, valahogy nekem is van egy ilyen sejtésem!
- Szerintem nézzük át egyesével a jelentéseket!
- Rendben! Én vállalom a négy lányt, te pedig nyálazd át a többit! - javasoltam, majd nekiláttunk a délutánba nyúló munkának. Mindketten csak néhány szót tudtunk kiemelni a papírokból, amikre felfigyeltünk a gyilkosságok során, de egyik sem volt számottevő.
- Hol tartasz? - kérdezte Woo Jin belemélyedve az uszodás férfi ügyébe.
- Mindjárt végzek!
- Akkor rád sózhatom a Japánost?
- Persze! Egy kis hazai mindig jól jön! - nyúltam a papírhalom felé, ám, amikor fellapoztam, valami nem hagyott nyugodni. - Figyelj csak! Észrevetetted, hogy mindegyik áldozattól eltulajdonítottak valamit?
- Igen, de nem tartom fontosnak, mert lehet, hogy csak véletlenül nem volt náluk, vagy elhagyták.
- Igen, az is lehet, de... nem tudom! Ez a gyűrű például olyan ismerős, de fogalmam sincs, hogy honnan!
- Hadd nézzem! - húzta át a lapokat, mire elkerekedett a szeme. - Ez...
- Felismered? Még egy monogram is van benne! K.S. Az áldozat élettársa kérte, hogy beleírjuk a gyűrűt, mert elmondása szerint Aya mindig az ujján hordta, ám, amikor rátaláltak már hűlt helye volt. Az ő monogramját viseli, mint Kiyoshi Saito.
- Pofám leszakad! - borította hirtelen hátra a széket.
- Most meg hova mész?
- Intézem a házkutatási parancsot!
- Lemaradtam valamiről?
- Nem rémlik kinek az ujján láttuk ma? - boxolt bele az ajtófélfába, majd eltűnt a folyosón.
- Kai... - suttogtam. Amíg Woo Jin a Kapitánynál volt, én minden hasznos információt felvittem a számítógépre, hogy a lány meg tudja majd szerkeszteni, majd lementettem egy pendrive-ra és zsebre vágtam.
- Komolyan nem hiszem el! - jött vissza, mire végeztem idegesen.
- A Kapitány nem engedte, hogy behozzuk őket, mert szerinte ez még mindig nem bizonyít semmit.
- És a házkutatási?
- Azt megszerezte nekünk, úgyhogy akár indulhatunk is! - közölte, majd sarkon fordult és elillant.
- Ti meg hová ilyen szélsebesen? - ütköztünk bele Min Ho-ékba.
- Máris megjöttetek?
- Máris? Hiszen már vagy órák óta vásároltunk! - vágott fura képet a srác.
- Most nem érünk rá, de majd később mindent elmondok! - loholtam Woo Jin után, akit abban a percben a testvére sem foglalkoztatott. Három rendőrautóval érkeztünk meg a házhoz és rögtön nekiláttunk a feladatoknak. A fiúk először nem értették a helyzetet, de aztán a magyarázatunkra kénytelenek voltak átadni a terepet és hagyni, hadd végezzük a munkánkat.
- Ezt most komolyan gondoljátok? Hiszen ma vettétek le rólunk azt az átkozott bilincset! - akadt ki Chan Yeol.
- Az egy nyomkövető volt te észkombájn! - szólt vissza Woo Jin.
- Mondd, sose fogsz nekünk békét hagyni, ugye?
- Nem én vagyok benne nyakig a szarba, szóval ne dumálj!
- Kezdődik... - vágott közbe Kai is, akinek az ujján még mindig ott díszelgett a gyűrű.
- Honnan van? - mutatott oda a társam.
- Micsoda?
- A gyűrű!
- D.O-é! Egész idáig arra vártam, hogy észrevegye, hogy megtaláltam a szobában, de semmi.
- Mert az nem az övé, hanem Aya Hamamoto-é!
- Ő nem a...? - gondolkozott el Sehun, majd mire végigment az agyán a kérdés, már nem is akarta
tudni.
- Mondd már!
- Az áldozaté, akit Japánban találtatok! - fejezte be végül Woo Jin. Ezekre a szavakra mindenki
lélegzete elállt, majd Kai lekapta magáról a gyűrűt és a kanapéra hajította.
- Az lehetetlen!
- Ne aggódj, a kollégák már dolgoznak azon, hogy kiderítsék, hogy került ide a gyűrű! - próbáltam vigasztalni, de persze Woo Jin egyből közbeszólt.
- Nem kell nagy szaktudás hozzá. Levette a nőről, miután meggyilkolta.
- Már megint mi vagyunk beállítva bűnösként? - folytatta a colos, amire egyre jobban rákontráztak. A házkutatás előrehaladtával az összes tárgyat megtaláltuk, amik egykor az áldozatoké voltak, viszont a kamera felvételeken semmi gyanúsat nem láttunk, így nem feltételezhettük azt, hogy kintről kerültek volna be a bizonyítékok, a fiúk tudta nélkül.
- Akkor most megint letartóztatsz? - kérdezte gúnyosan Chan Yeol Woo Jin-t, aki mosolyra húzta a száját, majd közölte, hogy jobbat talált ki.
- Mi? Hogy maradjunk itt egész végig? - sikoltottam fel.
- Házi őrizetben lesztek addig, amíg ki nem derül, hogy ki a valódi gyilkos!
- De még van három hetünk teliholdig! - súgtam oda neki, de ő meg se hallgatott.
- Tehát most már egyáltalán nem hagyhatjuk el a házat?
- Csak a testemen keresztül! - közölte Woo Jin, majd telefonált egy párat és megkérte a két férfi nyomozót, hogy álljanak ki az ajtóba, amíg ő vissza nem ér.
- Ezt most komolyan gondoltad? - kérdeztem tőle visszafele menet a Kapitányságra.
- A legkomolyabban!
- És mi lesz a húgoddal?
- Jaj, tényleg! Róla meg is feledkeztem!
- Nem kellene ennyire belehajszolnod magad a munkába!
- Végre nyomon vagyunk Újonc! Ezt a lehetőséget nem szalaszthatom el! Viszont Hwa Eun-t nem hagyhatom arra a két tökkelütöttre!
- Tudod mit? Kitaláltam egy jót!
- Otthon nem maradhat egyedül, mert apám kinyírna!
- Viszont jöhetne hozzánk! - mosolyogtam, mire nagy nehezen belement, én pedig felhívtam a nagymamámat, aki nagyon örült a lány látogatásának.
- Sajnálom Hwa Eun, de valami nagyon fontos jött közbe! - guggolt le a székéhez a lány, akit most először láttam így viselkedni.
- Oppa! Megint egyedül hagysz?
- Az Újo... Cho Sun nagymamája szívesen lát! A reggeli váltás után pedig rögtön elmegyek érted! Na?
- Megígéred?
- A szavamat adom! - nyújtotta a kisujját, majd a testvére is hasonló képen tett, míg végül lepecsételték a fogadalmat. Miután elvittük a lányt a házunkba, visszakanyarodtunk az EXO-hoz és elengedtük a két rendőrt, akik visszamentek az őrsre, hogy megírják a jelentést a házkutatásról.
- Mit mondott a Kapitány?
- Tudja mennyire fontos ez nekem és helyt adott!
- Szerinted így kézre tudjuk keríteni a gyilkost?
- Biztos vagyok benne! Csak három hét! Azt még fél lábbal is! - szorította ökölbe a kezét, majd bementünk a házba és elmondtunk minden fontos információt, amit a fiúknak tudniuk kellett.
- Hány óra van? - néztem rá Woo Jin-ra az ajtóban.
- Még csak másfél órája állunk itt kint, legyél már egy kicsit kitartóbb!
- De annyira unalmas! - forgattam a szemeimet.
- Nem szórakozni jöttünk ide!
- Tudom, de akkor is!
- Nincs kint hideg? - nyílt résnyire a bejáró, ahol Baek Hyun feje kukucskált ki.
- Foglalkozz a saját dolgoddal! - húzta vissza az ajtót Woo Jin. Nem sokkal később Min Ho és Won Ho is benézett, akik kíváncsiak voltak, hogy bírjuk a ház őrzését.
- Mit akartok?
- Hú, úgy látom valaki bal lábbal kelt fel! - csapta meg a vállát a magasabbik.
- Szerintem ne zaklasd fel még jobban! - intettem neki.
- Miért, valaki már felhúzta?
- Chan Yeol! - tátogtam el.
- Nem zavar titeket, hogy én is itt vagyok? - csapott szét köztünk a lány, mire mi halk nevetésben törtünk ki. Pár perccel később megint nyílt az ajtó, de akkor már hárman támasztották a keretet. Csakhamar heves beszélgetésbe kezdtünk velük, ám végül ott kötöttünk ki, hogy Chan Yeol és Woo Jin megint csak összeveszett, és már odáig fajult a dolog, hogy mind a négyen bekerültünk a házba és a nappaliban ácsorogtunk.
- Hé, emberek! - kapálóztam feléjük, de mivel mindketten a saját igazukat fújták, semmit se fogtak fel a jelenlétemből.
- Miért nem döntitek el másképpen? - kiabált közbe Sehun.
- Jaj, ne add alájuk a lovat!
- Tökmindegy mit mondasz, én bármiben jobb vagyok! - jelentette ki Woo Jin, akinek már az sem szabhatott határt, hogy ivásra adják a fejüket.
- Mire készülsz?
- Ne szólj bele Újonc! Hozd a poharat! - csapott az asztalra a lány, majd a zene felhangosodott és megjelent pár üveg kemény ital. Fura volt látni, ahogy a két tag egyre jobban lerészegedik, miközben egymás arcába vágnak mindenféle értelmetlen dolgot, de egyben vicces is volt, hiszen nem minden nap láthatunk ilyet a Sintértől.
- Azt hiszem ennek nem lesz jó vége! - nevetettem önfeledtem, mert már mindnyájunkban benne volt egy-két kör alkohol. Az egésznek a befejezése az lett, hogy már odáig fajultak a dolgok, hogy szép lassan behalt a buli és a kábaságtól mindenki a földön és a bútorokon fekve végezte.
Szörnyű fejfájással ébredtem reggel, de még csukott szemmel is éreztem, hogy valaki mellkasa hozzám feszül. Azzal a lendülettel felültem és a hajamat tépve tapasztaltam, hogy Min Ho ölében ülök, arccal menetirányban és fogalmam sincs, mi történt az éjjel. Pechemre pont akkor sikoltott fel Woo Jin az emeleten, amire mindenki felriadt, én pedig vörös képpel próbáltam a fiúról lekászálódni.
- Mi történt? - vonszoltam fel magam az emeletre, de, amint megláttam Chan Yeol-t az ágyhoz kibilincselve, egy szál takaróban és mellette Woo Jin-t a sarokban, rögtön elkapott a röhögő görcs.
- Jobb, ha megnézzük a felvételeket! - motyogta. - Remélem csak álmodom!