Moonlight Rose [EXO]

27. rész

Ahogy megláttam Min Ho mozdulatlan testét, először földbe gyökerezett a lábam. Nem akartam hinni a szememnek, mert attól féltem, hogy a lehető legrosszabb dolgot fogom meglátni, de miután Won Ho letérdelt mellé és megrázta, már el is szállt minden aggodalmam.
- Jól vagy? Mi történt? - kezdte el faggatni a földön fekvő fiút, aki csak nyöszörgést hallatott, de válaszolni nem tudott.
- Máris hívom a mentőket! - kaptam elő a telefonomat, de váratlanul egy hang megállított abban, hogy tárcsázzak.
- Ne! - próbált keservesen a hátára fordulni Min Ho.
- Miért ne? Hiszen össze vagy verve és alig bírsz mozogni! - förmedtem rá, aztán Won Ho segített neki felülni, majd elmondta, hogy nem akar belőle nagy ügyet, inkább mi vigyük őt kórházba, ha tehetjük.
- Kibírod addig?
- Muszáj kibírnom! - törölte meg a véres száját, aztán belénk kapaszkodott és megindultunk Woo Jin felé, aki még mindig a kocsiban ücsörgött. Amíg a kórház felé száguldtunk, folyamatosan az járt a fejemben, hogy időben odaérjünk, hiszen ki tudja, mekkora ütés érhette a fiú fejét, aki azóta is csak aludt, amíg a járműben tartózkodtunk és csak néha adott magáról egy kis életjelet, amikor is próbált minket megnyugtatni arról, hogy kutya baja. A sürgősségi előtt várakozva viszont eléggé rossz érzés fogott el, amint azt láttam, hogy szegény srácot ide-oda tologatják a hordágyon és senki nem szól egy büdös szót se hozzánk.
- Mi lesz most? - néztem a kollégáim felé, akik ugyanolyan fájdalmas arccal álltak velem szemben, mint én.
- Mondtam már, hogy megmarad, nem? Majd jön az orvos és elmondja, mi a helyzet. Addig teljesen felesleges találgatni, mert csak saját magad idegesíted fel vele! - magyarázta Woo Jin, de nekem nem teljesen jutott el az agyamig az információ. Pár óra várakozás után végül már pontos eredményt kaptunk Min Ho állapotáról, amikor is arról tájékoztatott minket az orvos, hogy az elkészült CT vizsgálat alapján csak egy kis agyrázkódása van a betegnek, legalábbis, ami a fejét illeti. Amikor beléptünk hozzá a kórterembe, nagy kő esett le a szívünkről, hiszen már sokkal jobb állapotban találtunk, mint, amikor bekerült, viszont, ahogy elmesélte, hogy pontosan mi történt vele, már nem találtam annyira nyugodtnak a helyzetet.
- Mit csinált veled az a fickó? Láttad az arcát? Fel tudnád ismerni a hangját? - kezdtem el faggatni.
- Wow, ne olyan gyorsan, mert csóri gyerek nem érti meg! - fogott vissza Woo Jin, mire Min Ho rászólt, hogy nem hülye lett a fejsérüléstől, csak egy kis agyrázkódást kapott.
- Amikor ajtót nyitottam egy sí maszkos férfit pillantottam meg, aki tetőtől-talpig fekete ruhát viselt és rögtön fejbe vágott egy vascsővel, amivel egyből a padlóra küldött. Szóval, kedves Sintér, nem kell ahhoz hatvan ember, hogy a földre kerülj, elég egy váratlan ütés is, amire nem tudsz időben felkészülni! - fordult Woo Jin felé, akinek az arcán egyből feltűnt egy gúnyos mosoly.
- Látod? Ebben a szakmában mindenre oda kell figyelni! Lehet nem véletlenül vagytok a közlekedésieknél! - válaszolt be a srácnak, aki inkább meg se hallotta, amit a lány mondott, mert csak veszekedés lett volna a vége, amihez még nem érezte magát elég erősnek.
- Szóval a földön fekve próbáltam a maszkját elérni, hogy legalább az arcát láthassam, de annyira szédültem, hogy szinte csak mellette kapálóztam, ő meg természetesen folyamatosan ütött, ahol ért. A hangja elég mély volt, de szerintem valamivel eltorzította, mert nem tűnt túl természetesnek. - mondta, aztán még mesélt arról, hogy miket mondott neki a férfi és, hogy mennyire az ellen volt, amit Min Ho csinált. Nagyon sajnáltam, hogy miattam került ilyen helyzetbe és nem akartam még több ember veszélybe sodorni, de sajnos nem értem el telefonon a hacker-t. Woo Jin-nak igaza volt abban, hogy ez már messze túl megy a mi hatáskörünkön és, hogy nem véletlenül lettek titkosítva azok az akták, de mégis csak a családomról volt szó. Nem akartam annyiban hagyni a kutakodást, ezért inkább belementem abba, hogy leállítom a nyomozást, csak, hogy nekik ne eshessen bántódásuk miattam. Jobb, ha ezt egyedül folytatom, hiszen az én ügyem. Nem kell másoknak is emiatt szenvedniük! Most már végre Woo Jin szerint sem ok nélkül lett titkosítva az a két akta, amit már egyre többen beláttak, ezért nem kellett megharcolnom a saját igazamért, miszerint a szüleim gyilkosság áldozatai lettek.
Miután Min Ho-nál végeztünk, egyenesen a Dorm felé autóztunk, hiszen a lánynak még volt némi elintézni valója egy bizonyos emberrel a házban, aki feltehetőleg felelős volt azért, ami a megbeszélésen történt a Kapitányságon. Őszintén szólva bele se mertem gondolni, hogy mit fog majd ott csinálni Woo Jin, amikor odaérünk a fiúkhoz, ezért már jó előre felkészítettem Won Ho-t, aki szintén velünk tartott, hogyha beüt a krach, akkor segítsen a lányt leállítani, amíg bele nem keveri magát olyan dolgokba, aminek következtében búcsút mondhat az állásának. Természetesen, miután megérkeztünk és kiszálltunk a kocsiból, a lány egyenesen az ajtó felé vetette magát és kopogás nélkül berontott rajta. Azonnal Chan Yeol-t követelte a jöttünkre érkező D.O-tól, mint, valami máglyára vetendő boszorkányt, aki egy kis idő elteltével meg is jelent előttünk. Az a lemoshatatlan hülye vigyor az arcán végül nem csak a lányt idegesítette fel egy másodperc alatt, hanem még engem is, de visszafogtam magam, egészen addig, amíg a magasba nem lendítette azt a pendrive-ot, amin a mi prezentációnk állt. Ez után szó szót követett és már majdnem verekedésbe torkollott a beszélgetés, de egy váratlan hívás félbeszakította a jelenetet. Akkor éreztem csak igazán, hogy végre fellélegezhetek, mert nem kell amiatt aggódnom, hogy bárkinek is bántódása esne a házban, de Chan Yeol még tudta tetézni a helyzetet, amikor a szájára vette Woo Jin apját és egy olyan pontjára tapintott, ami már elég komolyan kiverte a lánynál a biztosítékot. Végül azon kaptam magam, hogy miután a colos kapott egy kis ízelítőt a lány ökléből, Won Ho és én egyedül maradtunk a srácokkal a házban, ugyanis Woo Jin fogta magát és szó nélkül kivágtatott a házból, beült az autóba és elhajtott.
- Hé! - szaladtam utána a kapuig, de hiába.
- Hagyd, majd úgyis visszajön értünk, ha eszébe jutunk! - lépett mellém az alacsony srác, de ez engem egyáltalán nem vígasztalt.
- Miért reagált így a nyomozó? - kérdezősködött Baek Hyun, miután visszamentünk a házba hozzájuk.
- Szerinted? - néztem rá, aztán Chan Yeol-ra pillantottam. - Mi a francot képzelsz magadról? Hogy mondhattál ilyet? Neked hogy esett volna, ha a szüleidről kezd el papolni anélkül, hogy ismerné őket? - estem neki a fiúnak, aki értetlenül állt a kanapé mellett és még mindig az arcát fogta.
- Én... nem mondtam róla semmi rosszat!
- Akkor is! Nem tudod, hogy mi zajlik közöttük!
- Miért, mi?
- Ez... nem rád tartozik! Egyébként valahol megértem a helyzeteteket, de nektek is meg kell érteni a miénket! Mi sem azért tettük ezt veletek, mert így tartotta a kedvünk, hanem, mert a bizonyítékok ellenetek szóltak!
- De te tudod, hogy nem mi voltunk! - kapcsolódott be D.O is.
- Tudni nem tudom, de hiszem! Szerintem nem ti vagytok az elkövetők, de addig ezt nem jelenthetem ki biztosan, amíg bizonyítani nem tudom!
- Valaki nagyon ránk szállt, csak tudnám, hogy miért és, hogy hogyan csinálja! - vakarta meg a fejét Kai.
- Ez minket is érdekelne és hidd el, mindent elkövetünk azért, hogy végre napvilágot lásson az igazság!
- Nekem nem úgy tűnik! - szólt közbe Chan Yeol is, aki még mindig az arcát fogta és szúrós szemmel méregetett minket.
- Na, ide figyeljetek! Tudom, hogy nehezteltek ránk amiatt, hogy megakadályozunk benneteket abban, hogy el tudjátok végezni a munkátokat, ha annak lehet nevezni egyáltalán, de máshogy nem tudjuk bizonyítani, hogy nem ti vagytok az elkövetők. Hogyha házi őrizetben vagytok és egy újabb gyilkosság történik, akkor már nyilvánvalóvá válik, hogy ártatlanok voltatok az ügyben! Értitek?
- Felfogtuk, de csak, hogy tudd, a mi munkánk is ugyanolyan fontos, mint a tiétek! Szerinted meddig nézik el nekünk, hogy itthon lógatjuk a lábunkat és nem csinálunk semmit se?
- Miért, itt nem tudtok dalt írni?
- De tudunk és már vagy egy rakás számot megcsináltunk, de itt nem tudjuk normálisan felvenni őket, nem tudunk rendesen próbálni és nem tudunk koncertet adni se!
- Jó, de ennek hamarosan vége! - ütöttem össze a két tenyerem, mire mindenki furán kezdett el rám tekinteni.
- Ezt meg, hogy érted?
- Sajnos erről nem mondhatok semmit, de ígérem, hogy már nem tart sokáig! - gondoltam vissza
a Holdról szövögetett elméleteinkre, amik eddig valósnak bizonyultak.
- Bízhatunk benned? - állt be mellém Sehun.
- A szavamat adom! Ez után annyi lemezt adtok ki, ahányat csak akartok! - nevettem el magam, de a colos még mindig bizonytalan volt.
- És, ha az ellenkezője igazolódik annak, amit te gondolsz?
- Azzal csak magadat hazudtolod meg! Te vagy a gyilkos, vagy sem?
- Természetesen nem... - hajtotta le a fejét.
- Akkor? Egy kicsit legyél derűlátóbb és kérj bocsánatot Woo Jin-től!
- Ugyan, miért? - csattant fel a neve hallatán.
- Mert szerintem te se szeretnéd, ha összhangba kerülne az arcod egyik fele a másikkal, ami most még tökéletes! - súgtam oda, majd hátat fordítottam és felhívtam a lányt, aki még most sem jött vissza értünk.
- Na, mit mondott? - kérdezősködött Won Ho, miután elemeltem a telefont a fülemtől.
- Rám tette!
- Hívd vissza! Ne, hogy már itt hagyjon minket! - erősködött a srác, majd újra megpróbáltam, de nem jártam sok sikerrel. - Na?
- Azt mondta, hogy menjünk gyalog!
- Most ez komoly?
- Ha Woo Jin-ről van szó, akkor teljesen komoly!
- Miért nem fogtok egy taxit? - kérdezte Baek Hyun kedvesen.
- Az lesz, csak érjünk ki a főutcára! - indultam meg az ajtó irányába, majd visszapillantottam a colosra és kimentem.
- Figyelj csak, Cho Sun... - próbálta velem felvenni a tempót Won Ho.
- Igen?
- Tudod, eddig nem akartam felhozni, de... miről beszéltetek a kórházban?
- Nem mondta el Min Ho?
- Nem, fogalmam sincs az egészről!
- Pedig ti mindent megbeszéltek egymással, nem? - vigyorogtam rá, de legbelül örültem annak, hogy megbízhatok Min Ho-ban.
- Általában igen, de más dolgait nem szoktuk kibeszélni és ez, ha jól sejtem csak rád tartozik, meg, akinek te elmondod!
- Pontosan! Nem is tudom, hol kezdjem... Talán még azt sem tudod, hogy a szüleim után
nyomozok! Vagyis azt akarom kideríteni, hogy ki ölte meg őket! Mert az biztos, hogy nem egy
szimpla autóbalesetben haltak meg! Egyszer beszéltem erről Min Ho-nak és ő emlékezett arra a
bíróra, aki a tárgyalást vezette anno! Van is egy kép róla a Kapitányságon!
- És ennek a bírónak van köze ahhoz, hogy így összeverték?
- Igazából nem, vagyis... Segíteni akart nekem és utána nézett azoknak az ügyeknek, amik Nam Hyun Woo keze alatt futottak a Bíróságon!
- És talált valamit?
- Igen is és nem is!
- Konkrétabban?
- Két ügy lett titkosítva az alatt az időszak alatt, amíg ő itt dolgozott, de a másikról sajnos csak annyit sikerült kideríteni, hogy azt az ügyet nem is tárgyalták, mert a férfi, aki feljelentést tett, idő közben öngyilkosságot követett el és meghalt.
- A másik ügy... a szüleid autóbalesete?
- Igen! Ezért is kértem meg a hacker-t, hogy törje fel nekem a rendszert, hogy végre kiderüljön az
igazság!
- Micsoda? - hitetlenkedett.
- Igen... Nem vagyok rá büszke, de úgy érzem, máshogy nem fog kiderülni!
- Ne aggódj! Ahogy így elmesélted, én is nagyon furcsának tartom! Főleg, hogy, miután Min Ho belelesett az aktákba, máris megpróbálták eltávolítani!
- Jaj, a hacker! - kaptam a fejemhez. - Megpróbálom még egyszer! Le kell őt állítani, mielőtt
megsérülne! - kaptam elő a telefonomat, majd újra tárcsáztam, de semmi. Amíg Won Ho
megpróbált taxit fogni, addig én megkíséreltem még pár hívást intézni ArtMaster felé, de mind sikertelennek bizonyultak.
- Elvigyelek titeket egy körre? - állt meg mellettünk egy autó hirtelen, amiből Woo Jin tekingetett kifelé. Egy ideig még adtam az ártatlant és kérettem magam, ha már gyalog kellett elindulnunk a Dorm-ból, de aztán, mielőtt újra elhajtott volna, bevágódtam az anyósülésre és bekötöttem az övem. Szegény Won Ho került csak patt helyzetbe, mert ő egyszerre szállt volna be Woo Jin mögé az ülésre és maradt volna velem taxit fogni, de végül nagy kő esett le a szívéről, hogy nem kellett választania közöttünk. Már, amikor kinyitottam az ajtót és benéztem, láttam a lány arcán, hogy történt valami és, ahogy lentebb siklott a szemem, meg is pillantottam a sérülést a szája sarkában, amire végül Won Ho kérdezett rá, de természetesen nem akarta elárulni az igazat. Tudtam, hogy megint az apja keze van a dologban, csak azt nem értettem, hogy miért megy ilyen messzire! Miért kell neki mindenben megfelelni és miért nem élheti úgy az életé, ahogy akarja? Ahogy ezen gondolkoztam és közben nem figyeltem a körülöttem lévő dolgokra, először fel sem tűnt, amikor a lány azt mondta, hogy hozzánk költözik, de aztán hirtelen leesett, amikor nagy csend támadt az autóban és elkerekedett szemmel fordultam az irányába, hogy utána kérdezzek. El se akartam hinni, hogy végül Woo Jin elfogadta a nagymamám ajánlatát, de jobban belegondolva muszáj volt erre a lépésre elszánnia magát, ha nem akart még több bajt magának a Kapitányságon. Mielőtt bementünk volna a cuccaiért, még gyorsan beugrottunk Min Ho-hoz, aki már kevésbé szédült és egy kicsit jobban érezte magát, de nem tartott sokáig a látogatásunk, ugyanis a Kapitány újra elszólított minket, bár ezúttal fogalmunk se volt róla, hogy mit akarhat, mikor már kellő fejmosást kaptunk nála korábban. Az úton még egy párszor megpróbáltam elérni a hacker-t, de továbbra is eredménytelenül, ezért megkértem Won Ho-t, hogy keresse elő a srác címét, hogy meg tudjuk látogatni őt, ha az őrsön végzünk. Amikor beértünk az épületbe, gyorsan kifújtuk magunkat, majd beléptünk a Kapitány irodájába, ám, ami ott fogadott minket, arra egyikőnk se volt felkészülve.
- Hadd mutassam be nektek, ő itt Aaron Yan! Mától fogva ő fogja felügyelni minden egyes munkátokat! Üdvözöljétek! - közölte a férfi, majd szembeállított minket az idegennel, aki hűvös tekintettel, magabiztosan állt fel a helyéről és felénk fordulva várta, hogy bemutatkozzunk neki, mi pedig csodálkozó arccal figyeltük az eseményeket és nem tudtuk eldönteni, hogy hogyan reagáljunk erre az egészre.
- Ugye, ez csak valamiféle vicc? - kezdett el nevetni Woo Jin, mert ő sem akart hinni a fülének.
- Annak tűnök? - igazított a ruháján a srác, aztán egyenesen a lány szemébe nézett, aki aztán nem tudott mit mondani, annyira meglepődött.