Moonlight Rose [EXO]

38. rész

Pár óra leforgása alatt annyi minden történt. A gondolataim átvették az irányítást, többnyire csak őket hallottam. A külső tényezőkkel, ha akartam sem tudtam volna jobban törődni. Minden csak akörül forgott, hogy annak, akit hittem az nem az, akinek mutatta magát. Minden, amit eddig elviseltem, amin végig mentem gyerekként, hogy az legyek, akinek szeretnének látni igazából. De az, akinek lennem kell, egy szélhámos ex kapitány lánya. Minden tettem és cselekedetem azért volt, hogy egy erős, eltökélt, félelmet nem ismerő emberként tekintsenek rám. Nem érdekelt senki és semmi csak azért, hogy ne legyen kétely, ha egy nő kerül a kapitányi pozícióra. Erre tessék! Egy kicsit úgy érzem, hogy ezen események után már azt sem tudom, ki is vagyok valójában?! Szégyelltem magam, amiért mások ilyen állapotban láttak. Abban a pillanatban meg is érdemeltem azt a bizonyos pofont Cho Sun-tól. Ráébresztett arra, hogy én sem vagyok tökéletes, bármennyire is próbáltam annak mutatni magamat. Egyáltalán nem vagyok az! Többnyire inkább olyan, mint, amit elvártak tőlem. Egy kényszeres állapot, ami megszokottá vált az életem során. És tessék, az ébresztett rá erre, akitől soha nem vártam volna. Tartozom a lánynak, hisz akárhogy nézem, jóvá kell tennem azt, ami a szüleivel történt. De sajnos nem tudom vissza hozni őket az életbe. Bárcsak lehetne... És nem elég, hogy ezek nyomása alatt kezdtem összeroppanni, akkor TaeMin, aki olyan volt nekem, mintha az apám lenne, többet tud, mint amit mutat. De mennyire többet tudhat? És ha ő is a részese volt mindennek? Már éreztem, hogy a fejem szét fog robbanni, de aztán egy nem várt pillanatban, amikor megjelent a colos, csak hallgattam, mert valami fura érzés kapott el. Éreztem, hogy egy kicsit megkönnyebbültem. Nem tudom az okát, hogy miért, de valahogy elérte, hogy egy kicsit másképp nézzek szembe a dolgokkal. Annak ellenére, hogy mindig egymás torkának ugrottunk, valahogy mégis ezek után úgy éreztem, számíthatok rá. A szavai hatással voltak rám. Rájöttem, ha a parton üldögélve nézem a hullámokat és csak hagyom, hogy felemésszen a fájdalom, semmivel sem leszek előrébb. Bármibe is kerüljön, bármennyire fájni fog, de az igazságot akkor is ki fogom deríteni! - fogtam meg még egy kavicsot és beledobtam a vízbe. Felálltam, leporoltam a homokot a nadrágomról, majd kezet nyújtottam a colosnak. Meglepett szemekkel nézett fel rám, aztán a kezem irányába nézett. Kisebb habozás után megragadta azt és már velem egy magasságba helyezkedett el.
- Köszönöm! - csak ennyit tudtam mondani neki abban a pillanatban, de úgy éreztem ez is épp elég, mint magyarázatot adni a miértjére. Ő erre csak elmosolyodott. Kissé fura érzés volt hirtelen, ahogy szelíd mosollyal nézett rám és, ahogy fogta a kezemet. Melegség töltött el hirtelen. Sosem láttam így mosolyogni, főleg nem rám. Aztán minden el is tűnt, mikor realizálódott bennem, hogy egy kicsit túlságosan intim ez a szituáció. Ahogy el akartam rántani a karom, abban a pillanatban fura zajt hallottunk a mellettünk lévő bokor irányából. Kezeink elváltak, majd odamentünk a zaj forrásához.
- Nem tudom, hogy most meglepődjek-e, vagy sem, Újoncka! - fontam egymásba a karjaimat.
- Félre érted! - zavartan lökte el magától Aaron-t.
- Mindenki ezt mondja ilyenkor! - kacsintottam rá. Persze jót nevettem magamban, mert biztos voltam benne, hogy lehallgattak minket, de nem úgy alakult, ahogy tervezte, abból ítélve, ahogy ráesett Aaron.